Helyezkedj el kényelmesen, és hagyd, hogy ellazulhasson a tested. Végy egy mély levegőt, és a levegő kifújásával együtt engedd meg a szemednek, hogy lecsukódhasson a maga békességében. Egy belső utazásra indulunk, amely csak rólad szól, hogy megleld végre a békéd, mely megmutatja ki is vagy te valójában.
Most elengeded a tested, hagyod megpihenni. Ellazulnak az izmaid, ellazulnak a belső szerveid, könnyűvé és lazává válik az egész tested. Minden sejtedet átjárja a harmónia és a szeretet. Add át magad a teljes békének és a nyugalomnak. Csak a légzésedre figyelj. Belélegzel, és kilélegzel. Lassan és nyugodtan. Érzed, ahogy a levegő átjárja a tüdődet, életet ad a sejtjeidnek. Életerővel látja el a tested. Lélegzel, és létezel. Ez a létezés, a természet csodás ajándéka, melyet vigyáznod kell minden pillanatodban. A teremtő végtelen szeretete árad szét a testedben minden levegővételeddel. Ez a szeretet járja át minden sejtedet. Egyre lassabban lélegzel. Lassan és nyugodtan. Egyre mélyebben jár át a szeretet gyógyító energiája. Az élet egyszerű rendje áthatja minden apró részecskéd… miként a Föld minden apró részecskéjét is áthatja, a naprendszer minden részecskéjét áthatja, és az egész univerzum rendjét igazgatja. Mind bent, úgy kint. Mint lent úgy fent . A legkisebb részecske rendje ugyanaz, mint az egész rendje. Az élet születése, maga teremtés, ugyanabban az egyszerű formában zajlik az univerzum minden szegletében, minden létezésében. Minden létezés, a legapróbb is, az Egy csodáját teljesíti be önmagán belül.
Most te vagy a Vándor. A vándor, ki bejárta a létezés ösvényeit, megvívta harcait. A vándor most megpihen, hogy átgondolja az utat, mely eddig elhozta őt.
Most nem kell tenned semmit, a legjobb helyen vagy, a legjobb időben. Csak hagyd, hogy ellazuljanak az izmaid, pihenj meg végre. A gyógyítás angyalai, tiszta fényei áthatják minden sejted, minden régmúlt és eljövendő gondolatod, minden régmúlt és eljövendő érzésed. Vándor lelked most megpihen egy végtelen homokos parton, a békés óceán csendes hullámainak zenéje ringat el. A sirályok rikoltása, a nap simogató melege, a lágy szél suttogása a szabadság élményét hozza el számodra. A felhők fölött látod az ég kék végtelenjét. A szemed messzire tekint, kiemel a mulandó világból. Lehullnak rólad szakadt ruháid, elnyűtt csizmáid. Veled van a nyugalom, a béke és szeretet.
A homokos parton valaki már készített neked faágakat, hogy tüzet tudjál gyújtani. Gyógynövényeket is találsz faágak mellett. Gyújtsad meg a tüzet. Szórd rá a gyógynövényeket, élvezzed az illatát. Végtelen béke és nyugalom járja át a tested. Érzed önmagad, a jelenlétet, a tested minden porcikáját. Tudod, hogy jó itt. Biztonságban vagy. Egyszer csak észreveszed, hogy messziről jönnek feléd. Egy férfi és egy nő. Édesapád, édesanyád. Ha jól esik, akkor örülj jöttüknek, de ha nem akarod, akkor csak várakozz rájuk békésen a tűz mellett. Ha akarod öleld meg őket, ha nem, akkor csak várd, hogy elfoglalják helyüket a tűz mellett, amit te gyújtottál meg. A tűz egyre nagyobb lánggal ég, jóleső meleget áraszt. Neked most annyi a dolgod, hogy a tűzbe dobjad azokat a gondolatokat, érzéseket, amit a szüleid ébresztenek fel benned. Szavak, amik újra ébrednek benned. Szavak, amelyek összetörték gyermeki világod hitét, önmagadba vetett hitedet. „Nem szabad, nem jól csinálod, hogy nézel ki, rossz gyerek, szégyelld magad, úgy sem sikerül, nem szeretlek, ha így viselkedsz” dobjad egyenként a tűzbe az érzést, ami ezekből a szavakból fogant meg. Egy egy fátyol, amely eltakarja szemed, füled. Tépjed le magadról és dobjad a tűzbe. Lássad, ahogy a tűz elemészti pillanatok alatt, és füstje sem marad. A tűzön keresztül néha meglátod szüleid. A kép, ahogy látod őket egyre tisztább és tisztább. Engedd fel magadban a gyermekkorod áldozati, szeretetlen állapotait. A magány és kiszorítottság érzését. Az el nem fogadásét. Amikor úgy érezted nem jól szeretnek téged, nem értenek meg, nem bíznak meg benned. Az érzéseket, a képeket dob a tűzbe. Ezek nem hozzád tartoznak. Idézzed fel magadban a szüleid egymással való harcait, vitáit. Ezek a minták sem tartoznak hozzád, dobjad be a tűzbe. Idézzed fel magadban az ő viselkedésüket veled, amik fájtak. A köztük lévő nehézségeket, szeretetlenséget. Dobd a tűzbe. Nem a tieid. Most ott állsz üresen. Kiürült belőled minden félelem minta, önértékelési tévhit, ami motiválta az életedet eddig. Mint egy üres kehely, olyan vagy. Állj fel a tűz mellől, és indulj el a csendesen hullámzó óceán felé. Az parton egy csónak vár rád. Kényelmes és biztonságos. Szállj be a csónakba, ami szinte azonnal el is indul magától. A csónak orrában fény gyúl, amely kivetül a vízre, és mint egy aranyhíd mutatja az utat. A víz békés, a szellő lágyan sodorja a csónakot. A csónak mozgása lelassul, nézz a végtelen mélységbe, amely feltárja neked önmagát. Halak úsznak alattad, csodásak, színesek. Fények villannak, árnyak suhannak a mélységekben. De a te szemed egyre mélyebbre és mélyebbre lát.
Egyre mélyebbre és mélyebbre lát. Egy örvény nyílik meg a szemed előtt. Figyeld az örvényt, és engedd, hogy befogadjon. Magába húz, befogad, örvénylik veled. Engedd át magad, biztonságos számodra.
Az örvény lelassul, és kilépsz az örvényben megnyíló ablakon. Egy nehéz és sötét időszakba léptél be. A háborúk időszakába, hogy feltárd magadban a múltad egy emlékezetét, amely még árnyakat, ősi félelmeket okoz benned. Egy női mintát látsz, aki magányosan, gyermekeit mentve dolgozik a betevő élelemért. A párját elvitték messzire harcolni. A nő pedig küzd keményen, hogy etesse a gyermekeit, és fél minden pillanatban, hogy elveszíti őket. A szíve sok fájdalomtól megkérgesedett. Nincs már a szívében dallam és tánc. Lássad a férfit, aki messze van a családjától, a vérét, életét adja értelmetlenül, és nem tudja ellátni férji, apai feladatait. Lássad őket, és tudd, hogy mintái ott élnek benned, de nem te vagy. A férfi is ott él benned, hisz apáid öröksége, a nő is ott él benned, hisz anyáid öröksége. De nem te vagy. A te sorsodban ott a lehetőség, ahol a férfi biztonságot nyújt a nőnek, együtt nevelik gyermekeik, a nő lelke pedig tele van énekkel és tánccal, élettel táplálja családját. A háborús idővonalat lezárod, a háború következményeit nem hordod többet magadban. Lépj vissza az örvénybe, és engedd magad tovább sodródni. Sodródj tovább a következő időkapuhoz. Itt lelassul az örvény és ablakot nyit számodra. A kép, ami eléd vetül egy nőt mutat, ki testét árulja. Az árvaság vitte őt ide, hogy nem volt ki jóra nevelje. Nem tudja ki ő és mire született, csak a testét tudja áruba bocsájtani, nincs más értéke. Lássad a férfit, ki a nőben csak a testet látja, nem érdekli a lelkének szépsége. Csak a vágytestek élnek, a lélek nem hatja át a testeket. Tudd , hogy ott hordod őket magadban, mert őseid közt ott vannak ők, de ez nem te vagy. A te sorsodban a nőt a lelkének értéke szerint becsüli a férfi, a testét tiszteli és gondozza. A nő pedig megleli és megéli saját belső értékét. Szakítsad el magadtól a látott képeket, nem te vagy.
Lépj be az örvénybe, engedd hogy tovább sodorjon. Az időkapu ismét kienged téged. A kép amit látsz, egy meggyötört nőt mutat, akit a férje megcsal, nem becsül. Elveszti nőiségének külső belső szépségét. És ott a férfi, aki a családjában élő nőket nem becsüli, birtokolja és megalázza. A nőt nem engedi közel a lelkéhez, csak mint eszközt használja. Vedd észre azt is, hogy nőben micsoda képességek rejlenek, melyet a férfi áruba bocsájt. A nő megtörik, önmagát és képességét áruba bocsájtja. Mindezt később megtagadja önmagában. Nem akar TUDNI, LÁTNI és HALLANI csak senki és semmi lenni.
Nézzed őket, és tudd, hogy bár a mintáikat ott hordod magadban őseid megélt szerepszemélyisége miatt, de te nem ők vagy. A te sorsodban őnekik nincs helyük. A nőt a férfi óvja, szereti és megbecsüli. Képességét tisztelettel fogadja. Nincs más nőre szüksége a társán kívül, benne meglátja mindazt, amire szüksége van. A nő pedig gondozza, ápolja testét, hogy tessen a párjának, élvezi saját szépségét, alázattal adja képességét, szelíd szóval teremt békés otthont. Lássad ezt az otthont most magad előtt. Ismét lépj be az örvénybe, amely mélyebbre sodor az emlékezetedben. Engedd a sodrást. Megáll az örvény, megnyílik az időablak, lépj ki belőle. Csak nőket látsz magad előtt. Harcos amazonokat, kik megvetik a férfit, megvetik a gyengeséget. Lássad a férfit, aki fel sem emeli a fejét, megalázottan dolgozik , tehetetlenül vergődik a női uralom alatt. Nézzed a képet, és tudd, hogy ez nem a te sorsod. De látnod kell, hogy felfedezzed magadban őseid emlékezetét. Tudd , hogy a te sorsodban a nő nem uralja a férfit, nem készteti tehetetlen vergődésre. A te sorsodban a nő felnéz büszkén a párjára, és csodálja őt erejéért, kitartásáért. A férfi pedig óvja , gondozza társát, megóvja a nehézségektől. Lássad magad előtt ezt a képet. Most lépj vissza az örvénybe, mert vár még rád időkapu. Az örvény megperdít, mélyebbre sodor, és megnyitja neked a kilépő pontot. Látsz magad előtt egy megszáradt vénkisasszonyt, aki magányosan éli életét. Bár okos, rendszerető, megvan a kényelme, de magányos, és emberkerülő. Bizalmatlan, és túl fegyelmezett. És lássad a férfit, aki szigorú, kapzsi, sivár lelkű, megveti az élet könnyebbik oldalát. Nézzed a magányukat, életük kopárságát. És tudd, hogy bár benned rejlenek, de a te sorsod nem az övék.
Lássad, ahogy egymáshoz lép a két magányos ember, megfogják egymás kezét, ruhájuk megszínesedik, hajuk kilazul, egymásra mosolyognak. A te sorsodban nincs magány, csak a hozzád méltó társ szerető jelenléte. Most ismét lépj az örvénybe, csak egyet pördít rajtad, és megint megáll. Ez az utolsó állomás a mai időutazásodon.
Ott áll előtted az apáca és mellette a pap képe. Ők is lemondtak az élet pezsgő oldaláról. Önként vagy a külvilág hatására, de esküt tettek a magányos létezésre. Oldjad fel őket az esküjük alól. Ez az eskü, és az ő magányuk a szellemük, lelkük megnemesedését szolgálta, amely megszabadul a vágytestek vonzásától és csapdáitól. De erre a képre már nincs szükséged. Megértetted a vágytestek csapdáit, a lelked megnemesítetted. Old fel az esküdet, és engedd őket családban élni, gyermeket nevelni, örülni a létezésnek. A te sorsodban már nem kell az élet megtagadása. Megtanultad a leckét. Lépj vissza az örvénybe és sodródj tovább. Engedd át magad az örvény lebontó hatásának. Kibontja belőled a negatív énképek árnyait, melyek visszahúztak eddig.
Az örvény egyszer csak kitesz az óceán fenekén. Az iszap lágyan fodrozódik, megcsillan előtted valami. Nyúlj le az iszapba, egy kagyló simul a kezedbe. A kagyló kissé már szétnyílott, fény árad belőle. Ez a fény olyan ismerős, megmelegíti a szívedet. Hatalmas sóhaj szakad fel belőled, ezt a kagylót kerested, a lélek hosszú útján keresztül. És most itt van a kezedben. A kagyló feltárul, egy gyöngyszem rejlik benne. Vagy tán egy egész gyöngysor. Nézzed a fényeit, színeit, gyönyörködj benne. Az eredet forrását tartod a kezedben. Szíved felfénylik, az utolsó abroncsok is lepattannak róla. Az örvény közben lágyan átölel, és felfelé sodor. A kezedben tartott fény átvilágítja az egész óceánt. Az örvény kitesz a csónakban, a lágy hullámok kisodornak a partra.
Ahogy kiszállsz a csónakból, és ismét a partra lépsz, azt látod, hogy a tűz még ég, szüleid ott állnak mellette. Átölelik egymást. Érzed a közöttük áramló békés szeretetet, elfogadást. Édesapádban az erőt, amellyel oltalmazza édesanyád. Édesanyádban az önátadást, ahogy meglátja a párjában az erőt, amely megmenti őt. A kezedben még ott a kagyló, és a Gyöngy. A gyöngy ereje és fénye áthat, minden sejtedbe beívódik. Már te magad vagy a gyöngy. Gyönyörködj szüleid szerelmében, hajts fejet gyermeki elfogadással és tisztelettel. Valaki még közelít a tűz felé. Világunk Anyja közelít hozzád, hogy örüljön neked, hiszen gyermeke vagy a létezésben. Kérlek, beszélj vele. Mondj el mindent, ami a szívedet nyomja. Osszad meg vele félelmeid, nehézségeid, vágyaid, terveid. Amikor elmeséltél neki mindet, engedd, hogy ő is szóljon hozzád. Engedd, hogy elmondhassa, miért volt ilyen sok ideig távol. Engedd, hogy az ölébe vegyen, ringasson. Fogadd őt szívedbe, engedd, hogy átjárjon teljesen ez az érzés. Biztonságban vagy. Minden rendben van. Te vagy az ő tökéletes gyermeke. Ez az érzés már soha többé nem hagy el.
Most egytől tízig számolok. Mire a végére érek, te felfrissülve, megbékélve, megkönnyebbülve fejezed be a meditációt.
Egy: Minden energiának, létezésnek Egy a forrása. Minden innen indul és ide is tér vissza.
Kettő. Szeress mindig érdek és feltételek nélkül.
Három: A teremtés mindig, minden szinten ugyanúgy zajlik. Atya, Anya és gyermek.
Négy: A fény és a szeretet örök és végtelen, minden keresőnek jut belőle bármelyik úton járjon is.
öt: minden ember a társad, hisz az út közös. a nap a hold a csillagok a fényt közvetítik feléd. ők is a részeid, csupán az egyensúlyt kell meglelned.
hat: a tested a szent szellem eszköze az élet megteremtésére.
hét: minden nehézség mellett ott a megoldás is.
nyolc: A benned élő ősők ereje mindig segít neked.
kilenc: Ami elkezdődik, az be is fejeződik, hogy megnyíljon egy új út.
Tiz: Mindig a kellő időben érkezel meg a célhoz.
Pihenj még nyugodtan. Lassan fokozatosan térj vissza az anyag világába. végy egy mély levegőt, és ahogy kifújod a levegőt, úgy a szemedet is nyissad fel az anyagi világra, a mostba. Áldás kísérjen utadon.