Rólam

Császár-Kosztich Éva vagyok. Olyan helyen élek, ahol a föld nehéz karmát hord, az emberek pedig szorosan kapcsolódnak a csillagok világához.

A fizikai testemben lévő elváltozások miatt mindig is másnak láttam a világot és a benne létezőket, mint a környezetemben lévők. Olyasmiről beszéltem, amit mások nem értettek. Olyan elveket hittem igaznak, amivel egyedül maradtam. Olyan rendtartásom, hitrendszerem van, ami idegen volt születésem idején. És most is. Bár időközben társakra leltem. Mint a szellemvilágban, más dimenziókban és az emberek között.

Idomultam a világhoz valamennyire, és ezzel majdnem el is vesztettem önmagam. Az időközben megtalált szellemi, lelki és emberi társak segítettek újra megerősíteni ÖnMagamat. A Csapat ereje mindenkit megerősített.

Szüleim házasságába a válás idején érkeztem, meghosszabítva ezzel a lehetőséget, hogy együtt létezzenek, és gyermeki sérüléseiket, saját gyermekeik miatt begyógyítsák. Felnőttként vállaljanak felelősséget. Két év lett a hosszabítás csupán, de mára már tudom, hogy ennek  így kellett lennie.

Ezek az évek meghatározták és kivetítették az utam. A család összetartó, rendező energiáinak minden szintű megtapasztalását és rendezését. Átéltem a család szétesés és összetartás minden szintjét. A furaságom révén, amely mély emlékezetet biztosított számomra, az okok feltárásban és rendezésében nagy gyakorlatra tettem szert. Igazából ez az életem. Sokáig átoknak véltem, ma már Áldásnak hiszem.

Nagyon sok fájdalmat és tragédiát láttam, éltem át. Segíteni égi-földi csatornaként csak úgy lehetett a régebbi időkben, ha önmagunkon vittük át mások fájdalmát. Megéltük az áldozatok utolsó perceit, benne éltünk mások drámáiban, a szellemi csatornák felé közvetítettük és hoztuk vissza a oldás energiáit. Ez Jézusi minta. Ebben az évszázadban már nem kell átélni, másképpen működnek az energiák. Azért többesszámban írom, mert sokan születtek erre a feladatra az elmúlt évszázadban. Sokan adták az életüket az átvett energiák elakadása miatt. A csatorna szerűen működő energiarendszerben való jelenlétnek, munkának is megvannak a szintjei, a tudatos jelenlét formái, nekem valamiért a tudatos megélés, átélés kártya jutott. Ennek fizikai oka, hogy a szüleim röntgenben dolgoztak, és a testemben idegrendszeri és agyi anomáliák jöttek létre, amelynek hatására másképpen látok és érzékelek. Én csak feketelyukaknak hívom az agyamban lévő eltéréseket.

Szellemi családok, lélekcsaládok és emberi családok egymáshoz rendezése, a sérülések gyógyítása a létezésem értelme. Mostanra már erős bennem az ANYA, aki minden gyermeki létezőt szeret, megért és támogat. Az ANYA entitással való kapcsolódásig az utam átvezetett a gyökerek nélkül létező leány sorsán. Aki nem tudott kapcsolódni sehová, csak járta az utat, és kereste a Családját és Otthonát. Ezerszer elesett és állt fel a sziklákon átvezető úton. Tönkre is ment a lábam 🙂

Ez a honlap megpróbál segítséget adni a mindennapok szövevényében, hogy kilássunk saját sorsunk örvényléséből, és lássuk, érezzük, hogy részei vagyunk egy hatalmas, globális áramlásnak.

Szeretnék a honlapon teret adni másoknak is, akik gyógyító folyamatokról, felismerésekről írnának. Arthúr király szellemisége, a Jézusi kerek asztal társaság összetartozása az én lelkemnek is sajátossága. A közös munkára régebben is tettem kísérletet, de valahogy nem ment. Valószínüleg bennem volt még akadály, hiszen a történeteink kiinduló forrása, akadálya, lendülete bennünk van.  Kiírtam ezt ide, ti pedig tudjatok róla.