Éva leányai kategóriaarchívum

Éva leányai

TündérKert 2015.07.25.

Ma elvezettek egy régi Üzenetig, amit még a Tündérkertbe írtam. Ez volt ott az utolsó bejegyzés. 2015.07.25. Ami ott elkezdődött, az most kezd új formát önteni.

Az üzenetet átemelem ide, ezzel megnyitnék egy oldalt számotokra, hogy a női és férfi mintákról írjunk. Mindenkinek megvan a maga tapasztalata, amely segíthet a többieknek átlátni önmaguk.

„Tanulságul adom át ezt a megélést, hogy mindenki átgondolhassa mindezt saját természetes közegében. Ami zajlik, az mindig mindenkinél ugyanaz, csupán a megéléseink különbözőek. Én így élem meg, én így tudom elmondani.

Most már pontosan látom, hogy az egész sorsom az élet-halál beavatás köré épült fel. Az utolsó két évem konkrétan a felsőbb akarat elfogadása, az  elengedés, a halál állapotának megélése és a halál utáni  érzékelés testembe való rögzítésére épült fel.

Amit most elmesélek, az a most időszakhoz kapcsolódik.

Számomra a hajnal az az időszak, amikor a tanításokra, megélésekre, a Kapcsolatra teljesen nyitott vagyok kétségek és ellenállás nélkül. Ez mindenkinél más és más időpontra esik. Leginkább a születési időpont körüli napszak, hisz ott volt az első átlépés a külvilágba.

Ez azt jelenti, hogy az ébredés után a testem passzív marad, mindent látok és hallok, ami a fizikai világban történik, az elmém pedig egyfajta meditatív állapotban marad. A testérzet egy lebegő, teljesen békés állapot. Mintha buborékágyon feküdnék, és testem minden sejtjéből áradna az energia a külvilág felé, ami szinte lebegtet. Nagyon jó érzés, valamennyire hasonlít a boldogság állapotához.

A „minden mindegy, mert minden tökéletes” állapothoz.

Azon a hajnalon is így történt. Néhány pillanat telhetett el, és láttam fentről önmagam.

Konkrétan tudta a kint lévő Én tudatom, hogy meghaltam, és ez így teljesen jól van. Ahogy szemléltem a testem,  megláttam a test körül számtalan képet kivetülni, mint hologramok villantak fel. A képek az életem képei voltak. Össze vissza, testem különböző pontjainál kilökődve a testből. De leginkább olyan pillanatok, amikor menekültem, féltem, magam ellen döntöttem.  A testen kívüli Énemben éreztem a döbbenetet. Minden gondolkodó és érző mechanizmusom , a tudatom, a kinti Énemben volt. Ez az ÉN azt látta és érezte, hogy a test tudat egyáltalán nem volt soha tisztában mindazzal, hogy milyen ereje van, mennyi mindent megtehetne, micsoda varázslat rejlik benne.  A negyedét sem használta fel a tudásának.

/ És itt hozzá teszem, hogy ebben az életemben összesen 4 alkalommal használtam az erőmet. Egyszer félelemből, hogy a fiamat meg tudjam szülni, egyszer dühből, mert nagyot csalódtam, ami szinte a csontjaim mélyéig hatolt, egyszer hogy valakit megállítsak, mert kárt okozott sok embernek, és egyszer, hogy a fiam életét mentsem.

Kettőről konkrétan tudom, hogy hiba volt.  Nem az én dolgom volt rendelkezni. Meg is kaptam utána a tanítást.

Nagy a különbség a megtapasztalásból áradó természetes gyógyító erő, és a mágia erejéből fakadó erő között. De erről majd külön írok. /

Láttam a sorsot, ami lehetett volna, és láttam az ebben a világban megtörtént sorsot, ami egy túlélés volt, és menekülés mindattól a varázslattól, ami az Egész Énben rejlik.

ÉN ott álltam kint, és a döbbenet uralkodott el rajtam. Mit tettem magammal?

A következő pillanatban a képsorok átléptek az utolsó éveimre.  Ezen a ponton nyilvánvalóvá vált, hogy így, a velem született  erőm használata nélkül is elértem, illetve megközelítettem a sorsom célját. S mindezt úgy, hogy varázslat nélkül, saját megtapasztalások útján építettem fel újra a Varázslatot.

Még mindig a kint lévő Én érzékelt, és volt tudatos.

Lehajoltam a testhez és végtelen szeretettel, mint egy csecsemőt emeltem fel. Nagyon szerettem a meggyötört embert, a megélt sorsot, mely telis tele volt megtapasztalással, lemondással.

Ezen a ponton ismét a testembe került a tudatom. Határozottan tudtam, hogy minden jó volt úgy, ahogy történt. És sikerült saját erőmből átjutni a TúlOldalra, mágia és technikák nélkül.

Tudtam azt is, hogy többet nem lehetek kiszolgáltatottja semminek és senkinek, bár ehhez az állapothoz még út vezet. Az önértékelésem, és saját magam szemlélete önmagamról, megváltozott. Tudtam mi rejlik bennem. És nem a velem született varázslat volt a fontos, hanem amit megéltem a sorsomban, és amilyen erőssé vált közben a lelkem.

Ádám és Éva, amikor kilépett a Paradicsomból, lemondott minden varázslatról, hogy önmaga keressen és építsen otthont, nevelje fel utódait. Elszakadtak teremtőjüktől, a Családtól, mely megálmodta a fizikai világokat. Saját világukban, saját erejükből akartak Boldogság Szigetet építeni.

Nos, nyugodtan mondhatom, hogy az én „karrierem” nem a varázslatom eladása, és annak csodáltatása volt, hanem hogy tisztességes, jellemben és lélekben erős embereket neveljek fel. Ezt mindig is tudtam valahol, hisz választásaim egyértelműen erre utaltak, de most bizonyossággá vált bennem.

Évának ez a karrier, ez a sorsának beteljesedése.  Mint ahogy Éva minden lányának is. Hogy melyik nő mi módon teszi, anyaként, pedagógusként, nevelőanyaként, segítőként, ez már egyedi választás.

Ádám és fiai pedig segítik őt ezernyi módon, hogy Anyaságát beteljesíthesse.”

2015.07.25.

Inanna és a szvasztika

Ibolya bejegyzését is áttenném ide. Ebben  szvasztika jel az érdekes. A könyvben aminek az első részét már átadtam van egy fém, amit NoLa elhoz az alvilágból. Ha ezek a fémek össze vannak forgatva, akkor nem egy szögletes szvasztikát adnak ki, hanem egy lágyabb formát, de ugyanez. Én ezt a formát látásaimban a templomok kupolájába láttam beépítve. Többek között MÁlta föld alatti barlangjaiban lévő kupolákban is. Azt is tudom róla, hogy örvényt nyit. És ez sem Inanna saját eszköze. Ezenkívül Éva (Éa) másik neve Gerle. /Évi

Inanna és a szvasztika bővebben…

Csillagok leányai és a leszármazottak /Arvisura szerint

U.Évának köszönhetjük az alábbi írást:

„Ataisz szigetén (Csendes Óceán) az özönvíz előtt Anyahita  élt a nagytudású asszony az Arvisurákat kezdte róni, ( Kr e. 5038-ban  a magyarok ősei által lakott sziget elsüllyedt.)

A szigetet az Armogurok vezették. A XII. Armogur felesége Arvisura  Anyahita volt. Tizenhárom évezreddel Krisztus születése előtt Armogur és Anyahita beavatott volt, ÓM-jelű. Látnoki erővel rendelkező, akik minden Kaltes-Birodalombeli tudománnyal rendelkeztek.

Régebbi kaltesi csportok Anyahitát Boldogasszonynak nevezték, kisebik lányát ÉA- t Kisboldogasszonynak.  (Feltételezésem szerint ő a bibliai Éva).

www.ezotop.hu/magyarsag/item/1744-kezdetek-anyahita

 

Anyahita megújulására több gyermeke közül két lánya született, hogy ők őrizzék a fényt, tüzet és hitet. (ÉA, és PIRoska).  A beavatottnak született ÉÁ-t olykor TÜNDÉnek is nevezte és népe „Kisboldodasszonyként” tisztelte. Arvisurában az egyetlen 25 karéjos (karát) azaz a legmagasabb fokú fénylő, azaz ÓM jellel született beavatottnak,  Anyahita utolsó gyermekének a neve VAN lett.  Beavatáskor kapta, vagy vette fel az ATOM-ATON =ÓTOM nevet. Az Arvisura regében az EGYisten-hit az IGE is a Földre szálló ÉGIekkel érkezett.  Armogur és Anyahita utolsó 3 fiai ÚR, ÉL és a 25 karéjos VAN-ATON az egyisten-hit igehírdetői, vallásalapítói lettek.  És a kis ÉA-TÜNde nevű lányával TENmaga folytonossága sem szakadt meg.

leventevezer.extra.hu/Ataisten.pdf

Az Arvusurákban külön említi a sámánokat, és külön a beavatottakat vagy másnéven mágusokat. Ez utóbbiak esetében az ember eleve olyan tulajdonságokkal születik le a Földre, hogy már rendelkezik kiemelkedő képességeivel. Hiszen ő eleve Isteni küldetéssel, s olyan volúmenú feladatok elvégzésére érkezik ide, hogy eme paraképesség nélkül azt végre nem tudná hajtani. Ők olyan nagylelkek, akik egyébként magasabb (5-6.) dimenzióból jönnek ide. És létezik egy másik minősége a beavatottaknak, amikor az illető ugyan alacsonyabb rezgésszinttel születik a Földre, ám életében olyan sokat tanul, illetve olyan dolgokat, hogy ezáltal magasabb lélekszintre kerül(4-5.dimenzió). létükben nekik is van legalább egy elragadtatásuk, tehát közvetlen kapcsolatuk, csatornájuk alakul ki Istennel. Kétféle minőség az Arvisurákban a beavatott és sámán, az a magyarok fogalma szerint táltos és sámán, a kereszténységben szent és boldog, a buddhizmusban buddha és bódhiszatta.

Az említett nevek tehát mind beavatottakat jelölnek, csak különböző szintű képességekkel. Azonban az őseink  a beavatottságnak nem csak két szintjét különböztették meg, hanem annak 24, sőt 25 fokozatát, amit karátszámmal jelöltek. Eddigi legmagasabb -25 karátos- fokozatú mágusaink voltak:  Anyahita, Etana, Buddha, Jézus. Míg 24 karéjosak közül ismertek: Nimród, Sikila, Atilla.

A magas fokú beavatottak, táltosok születését mindig előre jelezték, ismerték annak pontos idejét. Ugyanakkor érkezésüket pl. Jézus születését is egy fényes csillag jelezte az égen.

Tündér -Ilona a székely-magyar népmesék egyik hősnője. Ő ugyanúgy Hunor leszármazottja volt, mint Atilla királyunk. Szonka és Majsa házasságából született első gyermekként, az Ilona nap hajnalán született, fogakkal született leányka, aki a regék Tündér Ilonája lett. ezért Égilánynak, Tündérkének nevezték. A foggal született kis Lóna később elnyerte az Aranyasszony címet, a kitüntető Gyilyó  győztes nevet. A déli fejedelmi udvaroknál, a bizánci császárságnál, s ezen keresztül a nyugati fejedelmi udvaroknál is a pápaság révén sokat tett azért, hogy a birodalom háborgatottsága megszünjön. Idők multával békeszerető nagy királynő lett belőle, kinek uralma alatt nyugalomban és bőségesen szaporodtak alattvalói.  ( Kr. u 500 körül)

(A táltosok, tündérek ismertetője: 6 újjal vagy foggal születnek. Táltosnak született pl. Szent István, Ady Endre. A nőknél is folyt úgynevezett rimalány-képzés, ami 4 évig tartott, s ahova szintén a legjobbak jutottak be. Az ő vetélkedésük győzteséből került ki az aranyasszony.

www. arvisura.van.hu/keret.cgi?/1002-magnepurai.htm

Atilla és Buda Pusztaszerre jött, meg akarták hódítani a világot, de az Kr.u.453-ban Atilla halálához vezetett.

Borzalmas testvérháború után az aranyasszonyok vették kezükbe a hatalmat és Palócföldön is és Erdőelvén

(Erdély) is ők mentették át népünket az avar korszakba.

Dunna aranyasszonynak, Száva aranyasszonynak és Ilona-Gyilyónak (Tündér Ilonának ), majd II. Ilonának át kellet venni a fővezéri hatalmat, hogy a Jász-sikságon fennmaradhasson a 24 hun szövetség. (200 év alatt 11 aranyasszony, 12 fővezér és 12 fősámán uralkodott, és közülük 4 aranyasszony fővezér is volt egyszemélyben.  Ilona-Gyilyó, Csaba királyfi leszármazottja még a római pápával is kiegyezett és  Pannonföldet kereszténnyé tette. II. Ilona  az utóda igen magas beosztásában segítségül hívta az avarokat, és a háború őrületében úgy irányította az eseményeket, hogy a hun törzsszövetségnek az ország területén maradt egységei vegyék át az avarokkal a teljes hatalmat.

szinzu,uw.hu/042_293_A_Aranyasszonyok _uralma.pdf”