Fokozatosan válnak le olyan minőségű kötések, amelyek a sok ezer éves karmikus játékokat irányították. Ebben az évben a játszmák kifutnaknak, lefutnaknak. A sors aszerint rendez össze embereket, hogy megszülessenek a felismerések, összeálljon a megfelelő érzelmi oldás, hogy leálljon a játék. De a döntés a miénk. Ha nem változunk, változtatunk, akkor a játszmák egy sokkal sűrűbb, nehezebb terepre kerülnek át. Egy biztos. Ne akarjuk már, hogy a múlt rángasson vissza felé.

Minden sorsban más és más módon zajlik. Valahol hallgatni kell, valahol kimondani, van ahol segíteni, van ahol bízni a másik saját erejében. Az arany középutat megtalálni a legnehezebb. A jót és a magunkban vélt „rosszat” úgy összevegyíteni, hogy a valóságot legyünk képesek érzékelni és átélni.

Hogy mi a valóság ebben a káoszban? Sok a tévhit, az álca, a mesterségesen kreált világkép. De egy biztos. Én vagyok saját sorsom középpontja és irányítója.

Ha én tudom, hogy a mellém keveredett ember, aki nekem rosszat okoz, csupán a saját múltjának következményeként olyan amilyen, és nem nekem akart rosszat, mert nem is tudja mit okozott, akkor máris máshogy szemlélem a helyzetet. Tudom, hogy nem rólam szól. Tudom, hogy ez már sok fájdalom eredménye, amit a másik ember megcselekedett. Ugyanakkor azt is tudom, hogy mártírja nem lehetek, tehát megállítom a másik őrületét. Békével és igazsággal. Ez azt is fogja feltételezni, hogy nem klikkesedünk, nem választunk magunk mellé másokat, hogy igazoljanak.

A emberben megszületik egy könnyed jóérzés, ha olyasmit tesz, ami mások sorsára jó hatással van, de önmagától sem kíván nagy áldozatot. Csupán annyi áldozatot, hogy magamban megtöröm a makacsságot, irigységet, bosszút, stb…

Amikor a jóérzés könnyedsége megjelenik, akkor a lelkünk levegőhöz jut. A valóság ilyenkor látható.

Amikor indulatok nélkül szemlélek egy helyzetet ítéltek nélkül, akkor is a valóság mutatja meg magát.

Az emberek nagy része teljesen mást csinál, mint amire megszületett. A külső világ befolyása, a megélt traumák, fájdalmak eltérítik. Ezért készít magának álcákat, téveszmékbe kapaszkodik, mert úgy véli a külvilág majd befogadja, ha aszerint él. Egy idő után már a hamisat tartja valósnak.

Az emberi közös tudat szintjén is ugyanígy van. Hitrendszerek épültek be, amelyek valamilyen célt szolgáltak. Amire megalkották, az az élet, a továbblépést szolgálta. Az ember aztán saját szabad akaratából kiforgatta és lebutította.

Akkor járunk a legjobban, ha magunk keressük meg az igazságokat. Ez az út nehéz. Már a használt szavaink is mást jelentenek, mint amiért létrejöttek. Nehéz kilábalni mindebből a káoszból.

Egy tiszta iránytűnk maradt. Saját jóérzésünk. Amit teszünk és mondunk, azt nyitott mellkassal, és szemtől szembe tegyük. Amit magunk megélni nem szeretnénk, azt másokkal se tegyük meg. Ami nem igaz a lelkünk szerint, azt ne is mondjuk ki és ne is képviseljük.

Ha eszerint haladunk, akkor a karma szálak lassan leolvadnak.

Még mindig fut a ki vagyok ÉN program. De már lélekszinten.

Hol van az eredet forrása lelkemnek? Erre a kérdésre erős válaszok a nyár vége felé fognak megérkezni, de folyamatosan apró jelek jönnek, amire érdemes figyelni.