Hiányérzet, kis halál, veszteség tudat, hatalmas vágy valami vagy valaki iránt.

A lélekrészek rendeződnek át. Távozik a jól megszokott, külvilágból felszedett rész, hogy meglelje a maga helyét, és ez veszteség érzést, kis halált, szomorúságot vált ki.

Megjelent a vágy saját lélekrészeink iránt, mert megéreztük hiányukat. A vágy olyan, mint egy mágnes, kiküldi a jelzést a valahol lévő saját lélekrészünk felé, és hazahívja. Lehet, hogy mások eltorzították, vagy lemerítették, ezért, mint egy szélfutta kis árvát, úgy kapjuk vissza. Sok-sok generáció elmúlhatott az ő hiányával.

Elég, ha megnézzük szüleinket, hogy miért éltek boldogtalan életet, vagy mi hiányzott az ő életükből, amire mindig is vágytak.

Amikor megjön a lehetőség, hogy vele éljünk tovább, és fel kellene tölteni, ez itt már anyagi valóságot fog jelölni. Ha egy igaz társ a lelkünk óhajtása, akkor fogadjuk az érkezők tárt lélekkel, ne az elvárásokkal.

Ha munkában találná meg valaki, akkor itt formálódjunk, töltekezzünk. Mindenkinek aszerint, ami az ő óhajtása, sorsának hiánya.

Magas vérnyomást, tarkó, vállfájást okozhat a lélekrészek távozása, érkezése.

Ez nézhetjük úgyis, hogy némi szellemjárással történik mindez, mert a lélekrészeket sokszor szellemként kezelik az emberek.

Nagyon erős az angyali jelenlét. A saját védő angyalunk, aki a családi vérvonalat őrzi, a gerinc idegpályáihoz kötődik hozzá ideális esetben. Ő tudja leginkább védeni a testet, és irányítani ezt a folyamatot. Mert lássuk be ez az emberi tudat, és a fizikai test számára nagyon megviselő lehet.

Amikor az Angyal nem tud kapcsolódni a gerinchez, akkor bennünk van egy hitetlenség, megtagadás.

Talán gyermekként, amikor hívtuk, nem azt kaptuk, amit akartunk.

Vagy csalódtunk benne, vagy már az örökségünk részeként az elszakított Segítőt kaptuk meg.

Az Angyal minden esetben jelen van az auránk valamely részen, de ha nem engedjük a kapcsolódást harag, vagy bármely negatív érzés miatt, akkor ő távolról próbálja menteni a menthetetlen.

Hívjuk őt alázattal és szeretettel magunkhoz. Ne agyból, hanem a szívünk óhajtásából.

Az Ő ölelése olyan, mint megpihenni végtelen nyugalomban és biztonságban, egy pihe puha, tiszta ágyban.

Törekedjünk békére, alázatra, megértésre, elfogadásra.

Hagyjuk a bizonyítgatást, önigazolást bárkinek is, mert igazából senkit nem érdekel.

Hagyjuk a haragot, bosszút, dühöt mert csak tönkreteszi azt, aki ezt érzi.

Merjünk szeretni úgy, ahogy másoknak is az jó.

Lelkünk részei elhúzódnak onnan, ahol ilyesmit éreznek. Fogadjuk őket tisztán és hálával.