Eljött az ideje, hogy mélyítsünk önmagunk HIT-én.

A HIT nem vallás. A HIT egy belső bizonyosság, amely egyértelműen jelzi, hogy sorsunk egy hatalmas rendszer részeként létezik.

Minden pillanatban látjuk és érezzük a vezérlő elvet.

Minden pillanatunkban ott van a létezés értelme.

Ami történik velünk, annak értjük az üzenetét, és az egészben elfoglalt helyünk éppen akkori üzeneteit.

Az értés nem feltétlen azt jelöli, hogy olvassuk a szimbólumokat, hanem azt, hogy belső, megdönthetetlen bizonyosságunk van arról, hogy ami éppen történik, az nekünk üzenet.

Érezzük a felszín alatti mélységeket.

Amikor kimondunk egy szót, kimondjuk azt, hogy szeretlek.

Ez a legtöbb esetben egy eszköz. Elvárás, birtoklás, a helyzet hozza magával. Nem jelenik meg mögötte a csoda, amelyből ez a szó fakad. Nincs ott a forrás.

Biztosan mindenki megélte már, hogy önkéntelenül rácsodálkozik egy növényre, egy emberre, egy történetre, a mellkasa felmelegszik, gyorsabban lélegzik, a vére megpezsdül, elönti valami csodásan rózsaszn érzés, ami kiragadja a mindennapokból. Megáll az idő egy pillanatra, csak én létezek, és amire ráfelejtkeztem. És ot tényleg megáll az idő, kitágul a tér. A szem könnyezni kezd, a lélek végre megjelenik teljes csodájának valójában. Olyankor az aura szivárványszínt ölt, és a minták kiigazodnak. Ilyenkor láthat az ember a valóságba, az EGY IGAZ FORRÁS-ba.  Ezt a sejtek megjegyzik és keresni kezdik.

Ebben a pillanatban megjelenik a SZERETET. Nincs semmi más gondolat, csak a test megemelkedett állapota. És ha észreveszitek ez nem ember függő. Kellek hozzá én, aki észreveszi az apró részletekben rejlő csodákat, és kell az, hogy megálljunk egy pillanatra.

Ez a Boldogsághoz vezető út első lépése.

És ott a HIT, ami egy olyan lépcsőfok, amelyre ráállni a legnehezebb. Az embereknek a vallás jut eszébe először. Pedig nem az. Sok ember, aki egész életében templomba jár és bőszen képviseli vallását, soha nem jut a HIT közelébe. Ez egy érzés, ez egy bizonyosság. Ha ez nincs, akkor Alázat sem létezik. És itt a nagy betűs alázatra gondolok.

Szavaink sok ezer éve már tartalom nélküliek. Nem tudjuk a valós jelentését, mert érzelem minta tartalommal nem bírnak, nem hatolnak zsigerekig.

Hát ezt most tanuljuk újra.

Abban a szeretettel teli pillanatban, amikor rácsodálkozunk a világunkra, akkor megjelenik a HIT, mert megértjük, hogy mindez, amit szemlélünk, egy hatalmas összefüggő rendszer által megalkotott csoda. Amikor egy levél formálódásában, egy apró kis rovar színeiben, mintáiban meglátjuk az alkotás rendjét. Ebből a rendből, formavilágból alakult ki a testünk megismételhetetlen csodája.

Amikor már nem vesszük természetesnek azt, hogy tudunk futni, lépni, látni, enni stb.. hanem érezzük benne egy hatalmas rendszer működését, és tudjuk, hogy mindez amit megélünk ennek az eredménye, minden pillanatának a következménye, akkor kezdünk közeledni a HIT és az ALÁZAT valós értelme felé.

Amikor már ez pillanatokra megjelenik, akkor kezd az életünk valós értelmet nyerni.

Mert az értelmet nem az adja, hogy dolgozunk, tanulunk, jövünk, megyünk, hanem az, hogy gyermeket nevelünk, és meglátjuk a nagy egészben ennek a jelentőségét. Amikor tudjuk, hogy minden mozdulatunk elindít valamit a világ örvénylésében, és meg tudjuk mindazt határozni, hogy merre fog irányt venni egy történés, amely talán sok sok emberre kihat.

Amikor tudjuk, hogy nem a külvilág a csoda, hanem ami bennünk rejlik. És nem is tudjuk, mert kevés az agyban tudni mindezt. Érezni kell minden porcikánkban.

Csakis ekkor tudunk igazán felelősen élni, ha tudjuk tetteink következményét a nagy egész szempontjából szemlélve.

De térjünk vissza a HIT kérdéséhez.

Hogy mindez előálljon, a testünk energia terében rendet kell tennünk.

Sok spirituális embernek nincs Hite. Elér egy szakaszt, az elméjével el is hiszi, mert lát sok furaságot, ami nem történhet meg. De leginkább úgy véli, hogy Ő a teremtő, akiből fakad a tudás a gyógyulás stb..

Az Ő hite csak önmagában létezik. Aki már kér segítséget, engedélyt a munkájához, az ő hite már tovább terjed.

Hol kezdődik a hit igazi próbája? Amikor önmagunknak ellentmondva teszünk felajánlást. Kb úgy, mint aki a legféltettebb kincsét rábízza másra. Olyasvalakire, akiben hinnie kell, hogy vigyázni fog a kincsére Ő is.

És talán sokkal jobban, mint mi bármikor is meg tudtuk tenni.

Sok ember vezeklésképpen jótékonykodik. És lássuk be, hogy ez is trendi lett valahol valakik számára, akik így próbálják a lelküket kiváltani valahonnan. Nincs is baj ezzel, de ez sem szeretet és hit alapú történet, hanem agyból történik. Az agynak meg kell látnia dolgokat, rá kell látnia összefüggésekre, de ez csak egy lépés. A neheze ez után következik, amikor az érzelmi blokkokat kell felszabadítani.

Ezek az érzelmi blokkok más emberekhez kapcsolnak minket, így aztán ez egy hatalmas összjáték, mire a végére érünk.

Az érzelmi blokkok a sejtjeinkben hagytak lenyomatot. Hogy ezek térben és időben honnan valók, hányszoros réteggel bírnak, ez is egy kérdés. Amikor a sejtek programjaiban sok a negatív infó, akkor az ember dacos, lázadó, nagy hangú, haragos, hatalomra vágyó, öntörvényű stb…

Amíg ezek jelen vannak, nem tudja megélni a pillanat csodáit.

Nem is érti, csak azt hiszi, hogy érti, amikor valaki szeretetről beszél, vagy hitről. Ő ezt a negatív oldalon látja, nem tudja a valós értelmét.

Ezeket a blokkokat kell felszabadítani, kicserélni az információ tartalmát, hogy lépésről lépésre meg lehessen tapasztaltatni olyan érzéseket, amiből ráébred, hogy több a világ, mint amennyit ő addig gondolt.

A HIT akkor kezd bizonyosság válni, amikor az ember a talpától az energiaáramlás eljut a homlok pántig egy erős és tiszta lüktetéssel. És az is elég, ha csak egy vonalon át. Ha minden energiajáratunk működik, az gondolom maga a Felemelkedés állapota, ahol a test minden pillanatában megújul a lélek erejétől. És itt még egy gondolat. A lélek nem sok ponton tud kapcsolódni a testhez. Van, aki csak egy vékony fonállal kapcsolódik, és van, akinek sok szervében ott a kapcsolat. A Lélek elhúzódik onnan, ahol nincs békesség, egyszerűség és rend. Az ideális állapot az lenne, ha a lélek bent élne a testben. Akkor minden pillanatunk az egész tökéletes része lenne.

És ez a cél.

Ezért használjuk a levegőt a testünk tisztítására. Test légzést kell megtanulni.

Az élő, energiával átjárt testrészeink képesek önmaguktól így lélegezni.

Mindenki tudja, hogy van a „holt” része. Karma tároló sejtjei. Oda irányítsa a tudatát, amikor levegőt vesz.  Lássa, ahogy energiakörök indulnak el a testrészéből. Először agyból odavetítve. Aztán megérzi majd egyszer csak az enyhe zsibbadást, lüktetést.

Az egész testet érdemes reggelenként átnézni. Minden csigolyánk körül az energia köröket stimulálni. Aztán majd felveszik maguktól is a ritmust a szív dobbanására.

Régebben tartottam meditációkat. Mindegyik úgy kezdődött, hogy képzeljük el, hogy a szívünk középpontjából elindul egy kör, amely visszatér, aztán mellette még egy és még egy…

Egészen addig, míg egy almaszerűen áramló rendszer létre nem jön. Utána mindezt kitágítottuk, formáltuk, és ebben a térben dolgoztunk.

Ugyanez van minden sejtünk körül, a szerveink körül, a testrészeink körül. Ezt kell áramoltatni minden levegővételünkkel. Ilyenkor az energia átmegy a sejteken, belép a kvantum térbe, áthalad egy „ fekete lyukon”,  átlép a TúlOldalra, és elindul visszafelé. A TúlOldalon van minden tiszta mintánk, a lélekrészeink, a valós kapcsolataink. Ide húzódnak vissza a letisztult mintáink, lélekrészeink a fizikai halál után.

Minden pillanat egy kishalál és feltámadás. Ezt kell napi gyakorlással ismét áramlásba tenni.

Ahol nem jut át az energia, ott blokkok, sérült rétegek vannak. Megkövülések.

Testünk kihagyásával nem tudunk továbblépni. Testünket kell a „holt” világból átemelni az ÉLŐ világba. Az elhalt részeink is életre kelthetőek, de sokat kell vele törődnünk. Miközben gyakorolunk, megéljük saját magunk is a felismeréseinket, ráébredünk a hazugságainkra, a meglátjuk a dolgok valós értelmét és értékét. És megérezzük a HIT erejét.