A hétvégi fordulatok rendesen felkavarták a belső világunkat. Felszínen van minden nyitott seb és megoldás. A gondolatainkkal kavarhatunk bele a megoldások folyamába, amely érkezik felénk.

Az éjszakai szél olyan volt, mintha lézerrel vágott volna bele a testünkbe. Áthatolt minden akadályon, átvágott minden gócot, blokkot. Mondhatjuk, hogy a Szél átfújt rajtunk, kiemelve a „szemetet”.

Egy ideje működnek már energia átalakító minták a külső világban. A külvilági aura terünkbe kisodródott felhasználhatatlan érzelmi és gondolati mintákat bízzuk ezekre az átalakítókra.

Mint ahogy a szennyvíz is tisztítva kerül vissza hozzánk, ugyanígy ezek a minták is, ha ténylegesen hozzánk tartoznak, megtisztítva kerülnek vissza hozzánk.

Egyre kell nagyon figyelnünk.

Csak az a miénk, ami magától jön el hozzánk. Amit nagyon akarunk, ellenállásba ütközik, de mégis elvesszük, az gyorsan távozik is tőlünk. Legyen az lehetőség, vagy párkapcsolat, bármi.

Semmit nem szabad sürgetni. Történeteink egymásra épülnek, türelemmel ki kell várni, míg maguktól összeérnek a szálak.

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy csak üljünk és várjuk a csodát. Amit meg tudunk tenni saját kereteinken belül, azt tegyük meg. És várjuk meg, hogy milyen információk, válaszok érkeznek vissza hozzánk.

Párkapcsolati történeteink is változnak. Bár ezt megelőzi akár egy költözés, akár egy munkahely változás, legtöbb esetben. De az is lehet, hogy csak megújítunk valamit házunkon, munkahelyünkön.

Eddig a párkapcsolatok nagy részében a tanulás, egymás tanítása volt jelen. Ezután már változik ezek minősége is. De ez még csak formálódik.

Menjünk el helyekre, üdvözöljük a helyváltozásokat, megújításokat.

Fordul a sorskerék, haladjunk vele.

Kulcsszavunk legyen a felelősség tudat. Tudjunk távlatokban látni és  gondolkodni.

Sérült érzelmeinket tartsuk kordában és a bölcsesség legyen a megoldó kulcsunk.

Közeledik  a Fatimai kinyilatkoztatás napja.

„Az 1917. július 13-án, a fatimai Béke-völgyben kinyilatkoztatott titok harmadik része:

Az én Istenem iránti engedelmességből – aki Őexcellenciája, a Főtisztelendő leiriai Püspök úr, valamint Ön és az én szentséges Anyám által adott erre parancsot nekem – írok Önnek.

A két, már korábban elmondott rész után Miasszonyunk bal oldalán, egy kicsit magasabban láttunk egy angyalt, bal kezében lángpallossal; szikrázva lángokat bocsátott ki magából, mintha föl akarná gyújtani a világot; de a lángok kialudtak, amikor találkoztak a Miasszonyunk felénk nyújtott jobbjából áradó sugárzással. Az Angyal jobb kezével a Földre mutatva hangos szóval mondta: ‘Bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!’

Egy igen nagy fényességben, ami Isten, láttunk ‘valami olyasmit, mintha tükör előtt vonultak volna emberek’, láttunk egy fehérbe öltözött püspököt ‘akiről úgy gondoltuk, ő a Szentatya’. Sok más püspök, pap, szerzetes és szerzetesnő ment föl egy meredek hegyre, melynek csúcsán nagy kereszt állt fatörzsekből, mintha hántolatlan paratölgy lett volna; a Szentatya, mielőtt odaért, egy félig lerombolt, félig düledező városon ment keresztül botladozó léptekkel, fájdalommal és aggodalommal telve imádkozott az út mentén heverő holtak lelkéért; fölérve a hegy tetejére, térdre borult a nagy kereszt lábánál, és egy csoport katona lőfegyverekkel és nyíllal tüzelve rá, megölte őt. Ugyanígy haltak meg egymás után csoportokban a püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők, különféle világi emberek, különböző társadalmi osztályokból és állásokból való férfiak és nők.

A kereszt két szára alatt két angyal állt, mindegyiknél kristály öntözőkanna, melybe összegyűjtötték a vértanúk vérét, s öntözték vele az Istenhez közeledő lelkeket.

Kelt Tuyban, 1944. március 1.”

Most jutunk el erre a pontra:  „A kereszt két szára alatt két angyal állt, mindegyiknél kristály öntözőkanna, melybe összegyűjtötték a vértanúk vérét, s öntözték vele az Istenhez közeledő lelkeket.”

Az üzenetet szimbolikusan olvassátok, hogy megértésre kerüljön.

A bűnbánat gyakorlása viszont egyértelmű. A nagy egész soha nem szemlélte a döntéseinket az érzelmeinkből kiindulva. Csak azt nézte, hogy mit tettünk és ezzel mit okoztunk. HOgy miért tettük, az nem számított.

Aki ölt, vagy lopott, vagy hazudott, ő bűnt követett el. Az oka nem számított.

A vértanúk voltak képesek bosszú és minden fusztrált érzés nélkül megoldani nehéz helyzeteket, akár saját életük árán is.

A feltétlen szeretet mintája, amely az ANYA jobb kezéből árad, viszont így majdnem már kiapadt. Sokan  csak elvettek belőle, kezét leszaggatták, szétdarabolták, vissza nem adtak számára egy olyan mintát mely szerint „látunk téged, tudjuk mit teszel értünk, szeretetünk, tiszteletünk a tiéd”.

Sok anya megtapasztalta ezt gyermektől. Elvették erejét, energiáját, és ott hagyták elgyengülten, méltatlan helyzetben.

Ez az ANYA fájdalma is. Véréből, húsából etette gyermekeit. Akik csak megtaposták és beszennyezték. Őt megbékíteni, szeretet visszaadni számára a legfontosabb feladatunk.

Óvni és vigyázni őt, hogy megerősödjön világunkban.

Bűnbánat, amikor ráébredünk mit is teszünk vagy nem teszünk, és bevalljuk annak, akinek kárt okoztunk. Nem kell megindokolni, hogy milyen érzések vagy félelmek miatt tettük vagy sem.

Megtettük, és tudjuk, hogy ez mit okozott.

Gondoljátok át ezt önmagatokban. Soha nem késő feltárni lelkünk félelmeit és nyomasztó zárt részeit.

Nagy megkönnyebbülést hoz, ha bevalljuk és bűnbánatot tartunk. Nem kevesebbek leszünk tőle, hanem kiteljesedünk.