Van egy olyan állapot, ami igen nagy oldásra képes.

Valakit nehezen fogadsz el. Vagy ő téged. Vagy a viselkedése, vagy a mondanivalója, bármi, de tebenned ellenérzést vált. Lehet, hogy kritizál téged, nem fogadja el amit teszel, vagy fordítva és te nem tudod elfogadni az ő viselkedését. A negatív érzésre ezer válaszod és önigazolásod is van. Rengeteg tényt tudsz felsorolni.

De hát már tudod, hogy miképpen működik a külvilág tükröződése, ezért nem mersz kilépni csak úgy a kapcsolatból, még ha nehezen is viseled. Sokszor hallottad és olvastad már, hogy amit a másikban nem fogadsz el, az ott van benned is valami módon. Vagy amit benned nem fogadnak el, és fáj, azt a fájdalom pontot nem oldottad fel.

Elkezded figyelni a másikat. A reakcióidat. A helyzeteket. Néha már sikerül nem indulatba vagy fájdalomba kerülni, merülni. Néha már kezeled is a helyzetet. Aztán megint csak belelábalsz.

Egyszer csak sok vihar után létrejön benned egy érzés egy villanásra. Mintha kitisztulna az ég, valahogy könnyű lesz minden, és egy pillanatra tudod, hogy szereted a másik embert, és érzed a mellkasodban ezernyi pillangó szárnyalását. Még a nap is kisüt. Ez a pillanat nem akarattal, vagy tudatosan történt.

Lehet csak egy pillanat volt, de ezután türelmesebb leszel. Néha még mindig idegesít, vagy fájdalmat okoz. De több benned a figyelem, az elfogadás, kevésbé fáj a bántás. Ráérzel meddig vagy te és meddig a másik fél félelme, rossz szokása, másként gondolkodása…

Még mindig nem igazán érted, hogy önmagadban tettél rendet, oldottál fel egy rossz szokást, egy elvárást, egy tévhitet, egy el nem fogadást…. netán szorongást, kishitűséget és félelmet.

De mégis keresed az összecsendülést egy tökéletes hullámhosszon, a másikkal.

Amikor igazán ősi problémákkal, eredet mintákkal történik meg az elfogadás pillanata, a tudattalan szeretet és összetartozás érzése, akkor jön létre a napkitörés.

Ezt nem lehet akarni. Ezt nem lehet odahazudni vagy úgy tenni mintha…

Csak figyelni és keresni önmagunkat helyzetekben.

Ugyanakkor, ha sérülté tesz valami, akkor elmondani a másiknak, hogy mit is okoz bennem a magatartása. Mert ő nem tudja. Nem él a bőrömben, és nem gondol a fejemmel, a szívemmel. Békésen elmondani mit is érzek.

Természetesen van olyan ember, akihez nem jut el a szó. Őt csak hagyjad, még nincs itt az idő az oldásra. Ne  figyeld, csak légy passzív a jelenlétében. Aztán majd eljön az idő, amikor meg lehet oldani. De addig még valami eltakarja benned az oldást. Még valami megoldásra vár, aminek a következménye lehet az ővele való helyzet megoldása önmagadban.

Egy biztos. Amikor ellenséggel, ellenféllel létrejön az összhang egy pillanatra is, elindult a folyamat, hogy az ellenségből a legjobb barát legyen. Sőt nemcsak barát, de tenmagad másik fele, aki félszóból megért.

Amit önmagadban elutasítottál, nem akartad felszínre hozni, az elkezd megoldódni, mert megláttad a másik emberben önmagad. És egy pillanatra még szeretni is tudtad az összeolvadás, oldódás pillanatában.

Ezekből a pillanatokból egyre több lesz. Csak keressétek a békét a békétlenségben. Mert ott rejtőzik a titok nyitja, mely a sorsodat feltárja előtted.