Egy nagyon aktív női mintáról írok, aki békére vágyna.
Jó ideje már a köztudatba került az ikerláng kifejezés. Ez két emberi sors egybe kapcsolódását feltételezi. Amikor a két ember lélekmintái pontosan illeszkednek egymáshoz, kiegészítik egymást, akkor egy láng szerű forma, és színvilág jön létre, és egy határozott erő ébred fel általa.
Mindez szorosan kapcsolódik az utolsó üzenetekhez, amit feltettem a honlapra.
Valamikor androgün létezők is éltek, együtt képesek voltak Alkotni olyasmiket, amit ebben a világban már sokkal alacsonyabb szinten lehet megvalósítani.
A mi világunk kezdetén az androgün létezők ketté váltak, női és férfi mintákra. Azóta is keresik egymást, illeszkedni szeretnének, de a formáik egy része soha nem passzol a másikéhoz, nem tudnak egymásba forrni, kiegészíteni, többé tenni, EGY hatalmas formát alkotni. A szétválás pillanatában nagyon messzire kerültek egymástól, mint amikor egy bomba robbanásakor ezerfelé dobódik, ami addig egy volt.
Még ha elérkezik is az az idő, amikor a formáik a felszínen látszanak, élő rendszerként, és esély van a találkozásra, mert a sorsútjaik keresztezik egymást, találkozásukkor sok a sérült részük még, mert a sorsukban nem találták meg a felismeréseiket, nem egészítették ki hiányosságaikat.
Mindemellett van egy ősfeszültség közöttük. A másikat okolják a törésért, az elválásért.
Ez kb. úgy történik, hogy az első pillanatban fellobban a szerelem, egy pillanatra ott a felismerés, ami szinte azonnal a sérült formákat rendezi. Ott az illeszkedés egymáshoz.
Aztán felbukkan a feszültség, ahogy történnek események, reakciók, és a minta ismét sérült lesz, elveszíti a tökéletes egységet másikkal, hiszen rendezetlen, megoldatlan
A szerelem érzés pólust vált, és gyűlölet lesz, hisz a másik nem úgy viselkedik, ahogy az emlékezet szerint viselkednie kellene.
Elválnak egymástól, mert túl nagy a feszültség közöttük, hiszen egyikük sem kész megtartani a teljességet, a hitet, a szerelmet. Elkezdik a külön utat ismét, hogy gyógyítsák sérüléseiket, tanulják önmagukat.
Ahol nagy volt a láng, ott nagy a gyűlölet.
És hiába bölcs az egyik fél, és gyorsan tanul a másik kedvéért, ha a gyűlölet, csalódás érzése nem csillapodik a másikban.
A csalódás a női mintákban képes ellentámadásba lépni.
Ezzel azt mondom, hogy hiába jön létre az ikerlángok találkozása, ha nem felkészültek az egyesítésre a felek. A formáik nagyobb háborút képesek gerjeszteni, mint egy szövetségre épülő kapcsolat, vagy éppen egy olyan kapcsolat, amely rendezetlenségek felismerésére köttetik.
Ez év elég sok találkozást hozhatott és hozhat. Bánjunk vele bölcsen, figyelmesen, türelmesen. Ha nem kész még a másik fél, akkor engedjük őt még a múltat feloldani. És vegyük tudomásul, hogy mi sem vagyunk még készen a rendeződésre, mert nem tudtuk megtartani az első pillanat kiegyenlítődését. De ott az esély, ha nem használjuk a gyűlöletet, a csalódást, a másik okolását minden nehézségért.
Aktívan jelen van az a női minta, akinek a sebei olyan ősiek és olyan mélyek, hogy sok nőt befolyásol saját feloldatlan gyűlöletével. Képes bármennyi férfit tönkretenni bosszúból. Akiknek ott a sorsában, ők tudattalanul használják ezt a mintát. Viszont ezeknek a nőknek ott a sorsában a Találkozás is az Ikerlángjukkal.
Aki megérzi az ő jelenlétét, békítse meg a férfiakról alkotott véleményét, finomítsa a gyűlöletet.
Igazából az ikerláng nemcsak párkapcsolatokat hoz létre, de első lépésben igen. Egyre több ember lesz képes az első tökéletes, egész forma megalkotása után, ikerlángként egyesülni. Párkapcsolatban létrejövő, szabályos ikerláng forma feltételezi, hogy a szülőkkel már szép formát alkot az egyed, mivel ebből nő ki és formálódik a párkapcsolat minta.
Viszont a szülőkkel való mintát a párkapcsolati oldásokon keresztül is lehet formálni, amíg mind a kettő tökéletes nem lesz. Amikor létrejön a tökéletes forma, akkor ott hatalmas erő szabadul fel, amely az ÉLET maga.
Régen azt tartották, hogy a szerelem gyerekek nagyon szépek. Ezek a kapcsolatok csak egy- két találkozás volt hirtelen fellobbanásból, de már ebből tökéleteset alkottak. Tovább nem is tudtak együtt maradni, mert a rendezetlen múlt tovább vitte őket, hogy felismeréseket tegyenek, és majd egy későbbi sorsban, utódaik találkoznak egymással, hogy hosszabb időt tudjanak egymással eltölteni, akár végleg egyesülni.
Sajnos keserű tapasztalatom az, hogy a fiatalok nem kiváncsiak az idősebbek véleményére. Mondják, ma más világ van…
Még a menyemnek sem lehetett „használati utasítást” adni a fiamhoz, pedig sok kellemetlenségtől megkímélte volna magát. Igaz, hogy sok éve, már felnőtt gyerekekkel együtt vannak, és most is szeretik egymást, de tartok tőle, hogy ez csak annak köszönhető, hogy a fiam velünk nőtt fel…
Nem lehet elvárni egyetlen ifjú férjtől és feleségtől sem azt, amit sok év békés és szeretetben való élet, és együtt megoldások hoznak, hogy kívülről úgy látszik, hogy minden magától működik. Mindennek van egy folyamata, csak nem mindegy, hogy együtt tanuljuk-e meg azokat a másikkal, és nem elvárásaink vannak…
Kedves Évi!
Minden írásodat elolvasom már évek óta. Mindenben igazad van, látom, hogy a világ körülöttem milyen, és a bajok sokaknál honnan kezdődnek.
Sokszor elgondolkozom, hogy én vajon milyen „bolygóról” jöttem, és hogyan alakult az életem olyanná, amilyenné. Menyi lehet bennem a régtől hozott bölcsesség, mennyi a szülői minta, és mennyi a „véletlen”, ami soha nem az.
A szüleim szeretetben éltek, és bár Édesapám korán meghalt, Anyu 38 évesen maradt özvegy, nem is akart mostohaapát hozni nekünk, amikor kérdezték, hogy ilyen fiatalon miért marad egyedül, azt válaszolta, hogy olyan jó embert, mint Apu volt, úgysem talál…
A későbbi férjemmel 19 évesen ismerkedtem meg, ami különlegesség benne, hogy telefonon, és bizony csaknem egy hónap eltelt, mire személyesen találkozhattunk. Közöttünk 180 km volt, és anyagilag az akkor nem volt egyszerű. Akkorra én már azt mondtam magamban, ha az ördögnél egy fokkal szebb, akkor ő KELL nekem…:))
És ebben a döntésemben egy pillanatig sem voltam később sem bizonytalan, a családi akadályoknak is ellenszegültem (az volt az összekerülésünknek az ára, hogy elköltöztem 180 km-re a szülői háztól), néhány hónap után esküvő…
Csaknem 46 évig éltünk szeretetben, békességben, két fiunk született, és csak az ő halála vetett véget az együttlétünknek. Ami teljesen váratlan volt, nem volt beteg, mégis egy pesti út során hazafelé egy villamosmegállóban összeesett, és ennyi…
A fiúkat nekem kellett talpon tartani, mert nagyon megviselte őket a történet, nekem időm sem volt rá…
Az éveink folyamán persze voltak kisebb konfliktusok, de mint az apósom mondta: ne menjen le a nap a haragoddal, ezt próbáltuk be is tartani, és mindig valami megoldást találtunk. Az szakmánk azonos volt, de az érdeklődési körünk nem egészen, de egyikünk sem volt beoltva a másik gondolatai, érdeklődése ellen. Sokáig bármilyen környezetben, beszélgetésben voltunk, csak egymásra néztünk, és tudtuk,. hogy a másik ugyanazt gondolja a dologról, mint én.
Soha nem érdekelt, hogy a külvilág miként minősíti, miket gondol a mi együttlétünkről, őt sem érdekelte. Próbálták kikezdeni, küldtek nekem fényképet, ahol egy brigádtalálkozón „gyanúsan” hajol egy másik nő fölé, de csak nevettem rajtuk, és mutattam neki, hogy ő is nevethessen. Sokszor eljött elém a munkahelyemre… Az én kollégáim azt mondták, hogy nem mer engedni egyedül, hátha vargabetűvel megyek haza…:)))
Tulajdonképpen az irigységet éreztem minden hasonló cselekedetből, de nem csak én, hanem még a gyerekeim is, hogy milyen jó nekik, mert az otthon nyugalma és szeretete ma is megvan, és mindig is meg volt.
Ha valami nagyobb dolgot csinálunk, vagy tervezünk kérdezik, hogy Apu mit szólna hozzá… És tudom nekik mondani, hogy mit!
Azt hiszem, hogy sok kapcsolatban az egyik nagy hiba, hogy nem gondolnak végig dolgokat az emberek. Sok esetben azt hiszik a nők, ha valami nem tetszik éppen a férfiban, akkor majd megváltoztatja, ha együtt lesznek. Így van ez a másik oldalról is. Ez pedig önámítás!!! Az emberek nagy többsége a tizenéves korra, az érettségi idejére már kialakul, és nem változik lényegesen, ez általános szabály, persze vannak kivételek. Ezt tapasztaltam az érettségi találkozókon is, a lényeg maradt, legfeljebb öregebbek lettünk.
Sok rossz kapcsolatnak valószínű, hogy nem a saját döntés a mögöttes oka, amit nagyon tudatosan kerülni kellene, bármi is az ok. Az igazi társ nem egy levethető ruha, ha valaki hibázik, és elválik az élete a másiktól, sajnos általában ugyanazt a hibát követi el a következő kapcsolatban is.
Elnézést, hogy kicsit hosszú voltam, de szükséges azt is tudni mindenkinek, hogy létezik ilyen is. Hogy mitől éreztem, tudtam mindezt már akkor fiatalon, azt nem tudom, de így történt… Ma sem csinálnék semmit másképp, mint az éveink folyamán.
Szeretettel
Magdi
Nagyon köszönöm Magdi az írásod. Nagyon szeretem olvasni, amikor így működik egy család. Megvígasztalja a lelkem. Csak azt sajnálom, hogy nem kaptatok több időt.
Tanítanod kellene a fiatal leányokat mindarra, amit és ahogy megoldottál.