Az elmúlt hét elég káoszosra sikeredett. Sok háborús, félelemmel teli emlékként utat magának a külvilág felé.

Az éjszakai álmok jelezték belső harcainkat, a test pedig mutatta a hozzájuk tartozó fájdalom pontokat. Elmúlt heti hallgatásom is annak köszönhető, hogy nehéz volt megfogni a káoszban előre mutató szálakat, csak a tisztítás és helytállásra maradt energia.

Befejezetlen dolgaink nyúltak utánunk, megoldást kérve.

Ugyanakkor, és pont ezért megnőtt az éterben a tudatok háborús manipulációja. Ami feljött, annak egy része ki is lépett a külvilágba sok-sok feszültséget, háborús lenyomatot hordozva.

Több fejlett tudatnak hála és tisztelet, egy részük átalakításra került. Felismerték és önmagukban átalakították a feltörő békétlenséget, elválasztottságot.

A hétvégi vihar pedig kisütötte a légkörből a feszültség egy másik részét. Sok „salakanyag”, feldolgozatlan, meg nem tisztított energia minta maradt vissza az elmúlt évek lélek munkájából, amit nem lehet már tovább vinni, mert tényleg háborúra használhatják fel azok a tudatok, akiknek háború lenne az érdeke. A háború sok emberi testet eltöröl a világból, megszakít vérvonalakat, mire visszatérnének, testet találnának, és felnőnének alkotóvá, lehet, már jóvá tehetetlen lenne a Békés Jövőkép tovább formálása. A Tudatok közötti tudás megosztás elkerülhetetlenné vált. Még így is, hogy az ősbizalom megtört és nem is forrt még össze, nem gyógyultak be a sebek.

Az elmúlt hét sokakat hozzá segített a tudat táguláshoz, a terhek letételéhez.

Most egy csendesebb időszak jön. Alkotás, elnyugvás, megbékélés.

Megértés, kapcsolatok MI állapotba helyezése, és az ősbizalom helyreállítása.

Még egy gondolat az Együttérzés tovább gondolásához.

Az EgyüttÉrző ember a születési jogon képes arra, hogy igazán szeressen. Ne csak a felszínt érintse ebben a kérdésben, hanem mélységekbe hatolva, mások auráját magáénak tudva segítsen, és akár egy soha nem látott ember sorsát is magáénak érezve gyógyítson, szeressen, törődjön.

Ők a legveszélyesebbek a hatalmi, diktatórikus törekvők számára. ŐK képesek összekapcsolni sok emberi sorsot az alkotás szintjein, gyógyítani sok ember lelki sérülését. Ez egy tudattalan állapot, kell hozzá olyan lélekminta, amely a szentek auráját jellemezte, és egy élő energiakötés a Teremtő alkotó terével. Ez már születéskor ott van az aurában. Meg kell küzdeniük az emberi tudat elvárásaival, berögzült mintáival, hogy mindezen átkelve, akár a gyilkosban is meglássák a küldetését, az okot, ami elvitte tettének elkövetéséig, esetlegesen a végrehajtó angyal megjelenésének okát, és mindez megértve képessé váljék érző embert faragni egy ilyen emberi sorsból, ahol mindez megjelenhetett.

Mindennek a kulcsa az ítélkezés megfékezése önmagunkban és felébresztése egy ősbizalom, Hit állapotnak, hogy nekünk nem dolgunk ítélkezni, csak Szeretni, de úgy, hogy a gyilkos is megváltja önmagát, és nem lesz szükség többé ebben a világban az agresszív személyiség sérülések ilyentén gyógyulására. Nem kell gyilkos és áldozat.

Most ezt eltúloztam, a legszélsőségesebb példával. De gondoljátok át azt is, hogy minden ember, aki öl, vagy parancsot ad ki erre, vagy kigondolja, ő is gyilkos, csak ő rejtve dolgozik. Innentől láthatjátok, hogy ez egy nagyon széles réteg, hiszen aki eljuttat valakit az öngyilkossághoz, ő is ide tartozik, aki kiad egy parancsot bármire, aminek halál a vége, ő is ide tartozik. Aki tönkretesz valakit, aki belehal akár betegség miatt is, ő is ide tartozik. Mindez ugyanannak az agresszív félelem mintának a különböző fokozata. Ezt oldani, ítélkezés nélkül belelépni ebbe az energiába és átalakítani, ez az EgyüttÉrzők feladata. Sokan váltak olyanná, mint amilyen energiába beleléptek, hogy oldják. Sokan lettek a kábítószer, alkohol, vagy egyéb függőség rabjai.

Erről többször fogunk beszélni, mert nagyon fontos az ő lélekjelenlétük ebben az időszakban.

De most még tanuljuk az önkifejezési módunkat, ami tényleg a lelkünk sajátja, és nem egy másolt, vagy ránk tett minta. Ne akarjunk mindenáron kötődni oda, ahol nem látják az értékünk.Engedjük, hogy a sors mutassa az utat,és értsünk a jelekből, a pofonokból.

Ahol törik, fáj, sérül, ott nézzünk a lelkünk mélyére, hogy mit tartunk még magunkhoz kötve, és már nem lenne dolgunk vele. Legyen ez egy érzés, kapcsolat, tudás.