Elkezdődött egy folyamat, mint amikor a puzzle képhez megvan minden darabunk, már látjuk minden kocka helyét, tudjuk mi lesz a végeredmény, de még nem illeszkednek egymáshoz a kis kockák, összevissza vannak részek. Minden kis kocka keresi a helyét, illeszkedni próbál a szomszéd képhez, hogy egy KÉP formálódjon meg. Rólunk, a valódi énünkről.

Az auránk színei, formái ezek, amelynek a felső rétege az ÉN-t képviselni. A tudatos ÉN-t, amely harmonikus színekkel és formákkal kapcsolódni tud a tudat hálóhoz, és a tudatalatti emlékezethez.

Amely egy hatalmas puzzle kép lesz majd egyszer, amelyben egy kocka lesz a miénk.

De most még a saját Képünket alkotjuk meg, amellyel a világunkat többé és élhetőbbé tesszük.

Amivel mindezt segíthetjük:

Légy hálás olyan életpillanatokért, ahol megtanultál valamit a nehézségek túléléséhez.

Légy hálás az embereknek, akik segítenek abban, hogy felismerd önmagad korlátait, erényeit, erőit és hibáit.

A változás éve ez, tehát élj a lehetőségekkel, amit a sors eléd helyez.

Keressed a valódi ÖnMagad, és ne engedd, hogy a külvilág mást adjon neked ÉnKépként.

A sorsod egy részének irányítása mindig is a te kezedben lesz, ezt a szálat találd és formáljad. Az asztrológia, asztrozófia jó segítséget ad ennek az életterületnek a megtalálásához. Valószínűleg itt van a legtöbb gát, akadály, félelemforrás, amin átkelve tisztul le az Erő, amely a saját speciális létformád ebben a világban. Azon a szülői ágon érkezik, amelyet lenézel, megtagadsz, elűzöl, nem tisztelsz és sorolhatnám még…

Ha ez az erő nem tisztul le és finomodik meg, akkor a sors csak dobálni fog, és akaratoskodni lehet csak vele, ami máshonnan fog energiát elvenni.

Igazából ebben az évben ez a fajta erő tisztult le leginkább, hogy kézbe tudjuk venni saját sorsunk irányításának alapkövét, és megformálni egy csodás műalkotássá.

Ez a hónap nagyon segítőkész lesz mindebben.

Adjunk önmagunknak több boldogság pillanatot. Mindenkinek más és más. Csak ne higgyük azt, hogy a külvilág „trendiségének”, vagy spirituális bárminek köze is van hozzá.

Hangulatok, érzések, békességek, kapcsolódások a teljesség érzésével másokhoz, de szerintem érzitek, hogy mi is ez.

Semmi produkció, önmutogatás, kompenzálás ne legyen már a sorsunkban.

Minden segítséget megkapunk a közös tudat szintjeiről ahhoz, hogy megtaláljuk végre Önmagunk ebben a káoszban.

Elmesélnék egy régi megélést. Elnézést kérek érte, ha már írtam róla, de nagyon ide kívánkozott.

A „Semmi” terében léteznek azok a Tudatok, akiktől ez a világ is származik. Talán az ősi népek az Isten képeket róluk formázták, mert őnáluk még az idők elején láthatták és hallhatták őket, mert közelebb éltek időben hozzájuk, mint mi. Sokáig mesélték, adták tovább és ennek töredéke elért még hozzánk is.

Ahogy távolodtunk időben és térben tőlük, úgy homályosodott el a látásunk őfeléjük. Mint ahogy már nincs képünk az ük szüleinkről, és nem is tudunk róluk semmit, ha valaki nem mesélte el, de már eléggé megfoghatatlan úgy is az ő életük, létük.

A Tudatok, akiknek a leszármazottjai vagyunk ettől még ott élnek a maguk terében. Nincsenek sokan, de meghatározzák létezésünkkel. Aki elér a sejt emlékezetének abban a tér idejébe, ahol ők élnek, konkrét iránymutatást kap, és segítséget.

Ez volt ennek az évnek az egyik célja.

A tudatok együtt beszélnek, mind más és más. Hallottam Paksi Zoltán videóit, ahol több hang szól egyszerre. Nagyon megidézi azt az állapotot. Ha engedjük a hangokat együtt szólni és nem akarjuk külön-külön érteni, akkor eljut hozzánk minden infó önmagunkról, sorsunkról, a hová tartunkról és a honnan jöttünkről. Minden tudat más és más. És egy-egy Forrása létezésünknek.

Ha ŐK szólnak és halljuk őket akár tudattalanul is, megjelenik bennünk egy „minden úgy jó, ahogy van” békesség. Ez a Boldogság pillanata. De itt nem szabad akaratoskodni, agyalni, kérdezgetni, vagy irányítani akarni bármit is, mert akkor elveszítjük a Kapcsolatot. Csak létezni benne akár pillanatokra is, mert egy pillantás alatt egy sorsnyi infó is elérhet hozzánk.

Nagy hálával tartozom feléjük, mert életem legnehezebb pillanataimban valami módon utat találtam hozzájuk, és még ha nem is volt „emberi” a parancsolat, de tovább vitt. Ma már hálás vagyok mindazért, ami régen a „muszáj velem már megint kitolnotok, muszáj kútba löknötök? „ fejezet volt.

Azt gondolom én ezzel voltam még adós Őfeléjük, ezzel a felismeréssel. Anyáim és Apáim útját takarítottam végig az Ő útmutatásukkal. Amennyit reám bíztak, és adtak hozzá megoldó kulcsokat. Egyiküknek tudom csak a nevét, és egyiküknek láttam a ködből előformálódó arcát, a többieknek a hangját hallom csupán. Hogy miért is van ez így, azt nem tudom.

Amiért ezt leírom, annak oka az, hogy sok embernél van ez így. Nem mindenkinél, de ők nem is olvassák ezeket a sorokat. És ettől nem lesz senki több, vagy más, csak jelöl egy Forrást a számunkra.

Békésen alkotó hetek kívánok Nektek, és Magamnak, MIndannyiunknak.