Lelkünk és sorsunk mély titkai kerülnek fény alá. Régi ismerősök ébreszthetnek fényt bennünk. Régi történetek mutathatnak utat a káoszban.

A látásunk tisztul, helyzetünk okforrásainak rejtett titkai kerülhetnek napfényre. Hogy elengedjük végre az értés energiáival. Hatalmas lélekmunka van emögött.

És itt a félelemről is ejtsünk szót. Nagyon sok esetben a félelem kontrolláló erőként hat.

Ha egy gyermek fél a szülei haragjától, vagy attól, hogy kiesik a szülei szívéből, akkor ez egy olyan félelem, amely megmenti őt attól, hogy olyasmit tegyen, amit a bölcsesség hiányában még nem tudhat, hogy mit is okoz vele.

Ha ez a félelem tanít és véd, akkor komoly sorsmentő erőként hat. Mégha a gyermekben korlátként is jelenik meg. Egy darabig segíti. Ha a gyermek ezt nem teszi a helyére mire felnő, akkor megfelelési kényszer alakul ki benne.

De leginkább a szülőnek kell ezt rendezni a gyermek lelkében. Megmagyarázni mindig a számára, hogy a nem  szó mögött mi rejlik. Ha akkor nem is érti, de megfelelő időben emlékezni fog rá.

Sokszor a felnőtt is visszafogja magát, és nem csinál meggondolatlanságot, mert fél , hogy elveszíteni a családot, barátot, szeretett munkát. Visszafogja indulatait, vágyait.

Ha nagyon visszafogja magát és nem találja meg azokat a lehetőségeit, ahol tisztán és rendben, kár okozás nélkül élheti meg vágyait, akkor ez ismét lelki törést okoz. Saját ereje önmaga ellen fordul, és lebontja a testet.

Érték és mérték.

Ez a két fontos tényező kíséri napjainkat.

Hol a határ? Hol válunk olyan látóvá, aki látja miképpen jutott el a mához, és látja mit kell tennie ahhoz, hogy értékes jövőt alkosson?

Mit tegyünk az indulatainkkal?

Mikor nincs már szükség a félelemre, mert önmagunk is látjuk a cselekedeteink súlyát? Hol adunk hálát egy kemény szülőért, aki időben letördelte a vadhajtásokat. És lehet nem a megfelelő módon tette, de megtette.

Hol korlátozták azt a fajta szabadságot, amely másokat tönkretett volna? Gyűlölet marad a korlátozás után, hiszen nem tudja mitől is mentették meg. Sokak életét tönkreteszi aztán ez a fajta gyűlölet, meg nem értése az okoknak. Hogy mi is lett volna, ha….

Amikor valaki vakon és süketen él, mert őneki ez „megjár”. Sokszor lehet hallani tévesen elmondott „spirituális” tanokban. Vedd el, mert neked megjár!

De milyen áron? Ezt nem tanítják. Ami megjár, az ott is van az úton előttünk. Ha másokét vesszük el, mert magunkénak véljük, az sok sok nehéz sorsot hoz.

Légy szabad, mert megérdemled! No igen, ez lenne a cél, de odáig nehéz út vezet. Ezt nem tanítják.

A szabadság ezernyi módon megélhető, csak úgy nem, ha mások válnak rabbá miatta.

Ha hibázunk, miképpen tudjuk rendbe tenni?

Ezek a kérdések a most időszakának kardinális kérdései.

A félelem nagy úr. Sok ember él a sötétségében. Igazából mindenki, aki eltúloz magában valamilyen indulatot.

Hol a határ, ahol kiléphetünk az árnyai alól? A múlt ködéből?

Tudnunk kell, hogy  már nem vétünk az egész rendje ellen. És ezáltal nem tesszük tönkre szép ígéretű sorsunkat. Vagy ha vétünk, mert emberből vagyunk, hát helyre is tesszük az okozott hibákat.

Hogy mit is tehetünk most?

A sors kidob minden információt valamilyen formában, ami csak is a lelkünk és testünk viszonyáról szól. Azokról a történeteinkről, ahol megoldást kell találnunk.

A helyzeteinkben mindenképpen a békés megoldásokat keressük. Mondjuk ki, ami fáj és hogy miért fáj, hogy megértsék a többiek is, hogy nem tehetik ezt velünk.

Ne építsünk magunknak a hiányainkból tévképzeteket.

Ne ragaszkodjunk vélt álmokhoz, ha az emberek körülöttünk azt mutatják, hogy az a kép nem őhozzájuk tartozik, csupán a miénk. Akkor ez egy idea, amely beragadt hologramként működik bennünk. Valamelyik ősünk “beégett” pillanatképe. A környezet mindig rólunk mutat állapot képeket.

Mutatja, hogy hol vagyunk Most. És min kell változtatnunk, hogy elérjünk oda, ahol szeretnénk lenni.

A lélek viszonya az emberhez megváltozik. Az az ember, aki nem követi a lelkét, nem tiszteli létezését, hanem írtja önmagát és ezáltal a testéhez kapcsolódó lélekrészeket is  bármi módon, olyan helyzetekben, ahol a lélek haldoklik, ő magára marad. A lélek szintet kifosztották már sokan. Akaratoskodás, agyi programozások, mindenféle ellenállás a megoldások keresése helyett, élősködések engedése, csodavárások a cselekvés helyett és lehetne még sorolni, hogy hányféle módon tesznek erőszakot az emberek a saját lelkükön. És azokon az embereken, akik azért vannak közöttünk, hogy a lélek kapcsolatok erősek legyenek és ne szakadjon el a világ magasabb szellemi szintektől. Elsősorban őket irtják ki a többiek, sokszor a „szeretet”, de leginkább a szűk látókörűség nevében. Sok példa van rá a történelemben.

A lélekkapcsolatok irányítják az emberi kapcsolati rendszerünket is. A szellemvilággal is Ő kapcsolja össze az embert. Az ősökkel is. Az élőtérrel is. Ha megszűnik az ember – lélek kapcsolat, a világunk okafogyottá válik és elnyeli a sötétség.

Kemény időszak ez. Sok szépség és tanítás van benne azoknak, akik értenek a sors jeleiből, vagy legalábbis keresik az megértését. Ők járják az utat.

Soha nem késő kilépni a árnyak világából. Most minden ezt segíti, a döntés a miénk.