A múlt hét szépen letisztázta eredetünk, vérvonalunk kálváriáit, zavart okozó karmáit, hologramként auránkban működő képeit, amelyek téves illúziókban tartották a jelen emberét.
Hogy mindezt miképpen értelmeztük, az már saját önértékelési rendszerünkön múlik.
Az emberiség a múltját keresvén eljutott a csillagok világába, lelkületének, szimbolikájának gyökereit néhányan meglelték a csillagok világában. Amikor a génállományunkat olvassuk, a múltat pásztázzuk, a tudattalan szféránkat bontogatjuk, tisztítjuk, akkor mindig eljön egy pont, ahol meg kell állni, és rögzíteni kell, hogy ez már a múlt. Amely bár meghatározza a jelent, de a múltban élni nem lehet, ha jó jövőt szeretnénk. Ha tudjuk honnan jöttünk és mit hoztunk, vagy legalábbis annak egy szegletét, mert az egész nem átlátható a mai viszonyok között, akkor mindezt tegyük a maga helyére, és engedjük el. A múlt héten aktív szíriuszi csatornák egyértelműen jelezték, hogy ők már a fizikai világban nem léteznek nagyon nagyon régóta. Nemcsak ők, hanem az ismert csillagképek frekvenciái is mutatták, hogy bár az emberiség múltját erősen meghatározták, előrevetítettek időket, beépítettek programokat, de valójában ők már nem léteznek. Hologramként mutatkoznak, emlékezetként megjelennek, de a valóság jelenében nincsenek már jelen. Ezzel azt is elmondták, hogy a ránk hagyott tanító vagy befolyásoló szerepük egyre inkább elhalványul a bevetített képekkel együtt.
Mivel Földünk eredetére, lényegiségére épültek rá, és idegenként befolyásolták annak rendjét, ezért valójában nem is lehet az ember tisztában saját valós gyökereivel. Ennek letisztázásához kezdhetünk hozzá akkor, ha az idegen befolyás, legyen az a legjobb szándékú is, elhalványul az éterben. Világok mindig születnek, új létformák állandóan létrejönnek Földünktől függetlenül. Az élet sok helyen burjánzik, alakul. Némelyikük ott tart ahol a miénk, van aki előrébb. De a genetikánkat meghatározó létformák már nem léteznek azon a szinten, ahol valójában tudnának hatni ránk. Hatni csak az emlékezetünkön keresztül tudnak. Számunkra már egy a fontos, és Ő a Föld. Az életterünk szellemisége és fizikai valója. Vele kell egyé válnunk, hogy fejlődni és létezni tudjunk.
Hogy méltóan álljunk mindezen feladatok elé, érdemes megidézni olyan emberek sorsát, akik kiépítettek az emberi test letisztulásához programokat.
A régiek között sokan aszkéta életet éltek, hogy elérjék önmaguk, a testük tisztulása által a saját legszélesebb határaikat, lelki mélységeiket. A keleti kultúrákban bőven lehet találni ehhez információt. Mivel mi itt élünk kelet és nyugat határvidékén, van bennünk bőven mindenféle népcsoport hagyatéka, érdemes megtalálni a saját mostani testünkhöz illeszkedő tisztulási, rendezési módszereket. A lemondást sem lehet túlzásba vinni, mert a test ott is benyújtja a számlát. De van mindig egy arany középút, amit érdemes megtalálni.
Ha együtt alkotunk, legyen az testi vagy lelki alkotás, sokkal könnyebb. A csoport tudat az ember egyik ereje, érdemes kihasználni, hogy a gyenge pontok is támaszt találjanak az erősebbek oldalán. Bár személyesen nem ismerjük egymást, de a tudatunk összekapcsolódik. Ha valaki letesz valamit, a másiknál is támogatja a folyamatot.
A jelen nagy hibája a mértéktelenség. Érdemes lenne először a figyelmet ide fordítani.
A mértéktelenség kialakul a sok testi vagy lelki nyomor után. Birtoklás, javak felhalmozása a szegénységtől való félelemből. Falánkság az éhezés után. Kapcsolatokban való kevergés a szeretetlenség állapotok után. Ezek sok generációnk keresztül alakulnak ki, ha egy egyed valamit túlzásba visz. Hiába volt már nagyapa is esetleg jómódú, de valahol mindig meg lehet találni, hogy ki veszített el egyik percről a másikra vagyont, házat, társat, gyermeket, ami nagy érték volt az egyed számára. Ott még az unokák is felhalmoznak olyasmit a vesztett értékhez kapcsolódik. A háborúk után ez főleg erős. A kitelepítések elvágták a gyökereket, a Földanyához való kötődést.
Ennek alapja mindig a veszteség tudat. Így keveredik az ember nagy adósságokba is. Képes halmozni akár úgy is, hogy nincs biztos alapja, és már minden azt mutatja, ha hitelt vesz fel, ismét veszít.
Első pontunk legyen a Mértékletesség. Természetesen nem véletlen ez az első, ezt támogatják az energiák, ha rájuk támaszkodunk.
Szabjunk időt magunknak. Legyen egy hét. Aztán majd egy másik vizsgálandó pontot tárunk fel újabb egy hétre, ami éppen támogatva lesz. 13 hét alatt megújulhatunk, ha betartjuk a szabályokat.
Válasszuk ki a legérzékenyebb pontunkat, amit minden áron tartogatnánk. Legyen az lelki vagy testi dolog. Étel, ital, cigaretta, kapcsolat függőség, betegség tudat, adneralin függőség, bármi, amihez ragaszkodni akarunk, és mindig a kényszeresség, a megcsontosodott szokás győz. Ahol mértéktelenek vagyunk, holott tudjuk, hogy tönkretesz minket, éveket vesz el az életünkből. Lehet több minden, mert aki idősebb, egy kényszerességre több mindent ráépített már.
Én a magam részéről az étkezésemből hagyok el egy összetévőt, amit szeretek.
Minden nap egy adott távot gyalog megteszek.
Lelkemnek pedig azt adom, hogy az aggodalmaskodás elengedésére még jobban ügyelek. Ha valami fáj, azonnal kimondom. Ezekkel a stressz faktoromon enyhítek sokat.
Érdemes tervet készíteni, és minden nap ránézni és kipipálni. Rögzítsük magunkban:
„Ma sikerült betartani önmagamért és gyermekeimért. A Földért. ”
Ha gondoljátok, akkor írjátok le a felajánlásotokat. És azt, hogy sikerült e.
Egységben az ERŐ.
(és a gyengeség is)
Mindezzel van a Földanyának egy másik sugallata is.
Domináns emberek mértékletesség programja, kihat a többiekre is. Ez egy békés „harc”.
Lecserélni halál programokat élet programokra. Nemcsak a saját sorunkban, hanem a nagy egységekben is. Mindehhez megtörténtek az előkészületek.
Még egy célja van mindennek, amit most megkezdünk. Az emberek kb. 80 % – a pár kód alapján működik, amelyek pár variációt engednek az embernek formálni a sorsában. Lehet milliomos, vagy koldus, ismert ember, vagy névtelen, pár program hat rá és működteti. Ezeket meg lehet változtatni igen nagy kitartással, ki lehet lépni a keretekből, kitágítani a teret és az időt. Beszélhetünk szabadságról, de csak a beszéd sehová nem visz.
Tenni kell érte nagyon kitartóan.
Az önámítás is fülön fogható az eddig futó programjaink akadályozásával. És ez az akadály az elhatározás, hogy min változtatunk.
Kedves Évi, az, hogy a SAJÁT LÉNYE IGAZÍTÁSA mindenkinek a saját feladata / felelőssége — segítheti a következő lényegének a megértését a Szolgálat útjában teremtő számára: ha lehetősége nyílik arra, hogy másnak segítsen (vagy akár mással közösen vállal fel egy teremtést), nem sürgetheti / nem kényszerítheti a másikat a lénye Igazodásainak az elvégzésére.
Senki sem szólhat bele közvetlenül az én Igazodásaimba, és én sem szólhatok bele más Igazodásába.
Mert ez a saját hatalma mindenkinek.
Ennek a megtapasztalása hozzásegítheti a segítőt ahhoz, hogy türelmes tudjon lenni a másik felé, és hogy tudja és értse, milyen nehézségekkel küzd néha a saját Igazodását végző.
Az IGAZODÁS (mint a saját teremtő lényben való rendrakás) és a RENDEZÉS (mint a kiáradások és áramlások torzulásainak a kijavítása) különbözősége ma még nem mindenki számára egyértelmű. Teljesen mások a szabályai annak, ha valaki a saját lényét igazítja, mint amikor már egy tudatos és fokozott felelősség-felvállalásban jár el a saját Közösségében.
Az IGAZODÁS mindenkinek a saját hatalma. Két fő elve van jelenleg. Az egyik az, hogy senki sem sürgethető / befolyásolható az Igazodásaiban. A másik már ahhoz a helyzethez kapcsolódik, amikor valaki együttesen felvállalt teremtésben van másokkal: ha valaki nem teljesíti azokat az Igazodásokat, amelyek szükségesek a másokkal közösen vállalt feladat teljesítéséhez, akkor ez nem hathat kényszerítően másokra (vagyis a szükségtelen késlekedés az Igazodások teljesítésében ahhoz vezet, hogy a késlekedő rendes lezárásba vonja magát, és kiválik az együttes teremtésből, hogy helyére beléphessen olyan, aki valóban részt akar venni az adott teremtésben).
A RENDEZÉS már egy tudatosan felvállalt Szolgálati jellegű teremtés. Olyanok vehetnek benne részt, akik a MEGTARTÓK vezetésével elsajátították az adott Közösségre jellemző teremtési főbb szabályokat, és kellően jártasak a mások felé is irányuló Megerősítésekben.
Köszönöm, hogy lehetőségem volt ezeket itt Nálad is leírni.
Köszönöm a kiegészítést. Ez így igaz.
Kedves Évi, az alapírásban a saját teremtő lény Igazítását jelölted meg mostani feladatként (vagy nagy lehetőségként): a gyengébb vagy érzékenyebb ön-részekre irányuló fokozott figyelemmel most nagy lehetőségek nyílhatnak nagyon régi terhek vagy sérülések letevésére stb.
Amikor magunkban teszünk rendet, az a mi saját felelősségünk. Saját „kötelességünk” magunkat rendben megtartani. Ezt értettem az alatt, hogy amikor a saját lényem rendberakását (alap-harmoniába beigazítását) végzem, azt „csak magamért” teszem, természetesen tudva belül azt, hogy egy olyan Teremtési Irányt nyitottam meg a magam számára, amelyben (ha hozzáigazodtam a megfelelő alapokhoz, és már kellően biztos kapcsolódásban vagyok a MEGTARTÓIMMAL), mások felé is megnyílok majd Megerősítő teremtésekben.
Amikor a saját kötelességemet teljesítem, azt lényegében és kimondatlanul azért is teszem, hogy ezzel a Teremtés Egésze javára is válhassak. A saját lényem IGAZÍTÁSA azonban a saját önálló felelősségem, és ezt nem tehetem „közvetlenül” „másokért”, mert „közvetlenül” csak magamért tehetem ezt meg. Nem róhatom rá a társaimra annak a felelősségét, hogy teljesítsem azt, ami csak-és-kizárólag-az-én-felelősségem.
Természetesen azért vagyunk egymásnak társai, hogy akik erre (például valamilyen felvállalt Szolgálati irányban) már képesek, segítsék a társaikat ha nehéz helyzetbe kerülnek.
Erős szavaknak hatnak a kötelesség vagy a felelősség, és vannak akikben e szavak valamilyen elutasítást váltanak ki. Nem tudom sajnos máshogyan jelölni ma még ezt a lényeget: amit én magam kaptam a teremtésben (ami az én hatalmam), azt az én kötelességem és felelősségem rendben megtartani. Ezt magamért teszem, mert e felelősséget én kaptam. Ha itt belül már minden rendben van, akkor mások felé irányulóan is vállalhatok további felelősséget. [És a Szolgálat útjaiban eljárókban ez a kettő lényegében elválaszthatatlan (de egymásra épülő) feladat: tény, hogy azért végzem a saját Igazodásaimat, hogy azzal közvetlen módon majd szolgáljam a Teremtés Egészét, segíthessem a társaimat — de a saját Igazodásaimat közvetlenül és a maga teljességében csakis magamért kell elvégeznem. Az Igazodás felelősségét nem terhelhetem „másokra” „azért” „hogy másokért végzem”.]
Ne haragudj, ha még most sem tudtam érthetően leírni ennek a lényegét.
Értelek és tudom az igazad. Sokszor megrónak, hogy nem értik mit írok. Ezért próbálom az emberi részemen átvinni úgy az üzenetem, hogy ne kelljen ennyire szétválasztani az ÉN és a nagyobb minták rendjét. Amit átviszek magamon, azzal hatok mindenre amihez a lelkemnek köze van. Ezért is próbálok mindenkit rávenni arra, hogy érezze önmaga egyedi sorsát fontosnak, mert ezen keresztül, az aprónak vélt mindennapi dolgain keresztül hat az egészre. Nagy felelősség mindez, ha valaki sejti mennyi mindenre képes hatni. A töredékét sem mondom el, nehogy elvesszünk a részletekben. És ezzel nem értékelek le senkit, csak a lényeget próbálom kiemelni. De köszönöm a kiegészítést, és ha úgy érzed nem írok le valami fontosat, köszönettel veszem a kiegészítést.
Kedves Évi,
“Ma sikerült betartani önmagamért és gyermekeimért. A Földért. ”
Azt érzékelem ezzel kapcsolatban, hogy ebben a megfogalmazásban van egyfajta „csúsztatás”. Szeretném, ha nem értenéd félre.
Egy természetes módon mindannyian kapcsolódunk egymáshoz. Vannak, akikkel a kapcsolódásunk szorosabb (családtagok, barátok).
1. Ahogyan egyre tudatosabbá válunk, egyre nagyobb felelősséget is kell vállalnunk A SAJÁT MEGNYILVÁNULÁSAINKÉRT. Ez mindenkire vonatkozik. Ez a Létezéséből eredő feladata (joga és kötelessége is) minden létezőnek, azért mert mindenki, aki az EREDŐ FORRÁSBÓL kiáradt, ezen EREDŐ FORRÁS ’akaratát / vágyát’ hordozza, ami az (volt), hogy Tudatos teremtőtársai legyenek. Ez az eredendő cél és értelem határoz meg bennünket.
2. Erre alapulóan egy második fokozat vagy lépcső lehet az, amikor egy teremtő SAJÁT MAGÁBAN már mások felé irányulva is tudatosan felvállal bizonyos irányokban ’felelősséget’ [például hogy gondoskodóbbá válik, közvetlenebb kapcsolódásokat nyit meg a társaival, szeretné teljesebben megismerni őket stb].
E második szakaszban is a saját igazodásainkat KÖZVETLENÜL saját magunkért tesszük. Lelkünkben, bensőnkben ott van annak a tudata már, hogy valamilyen irányban mások felé irányulóan is része az utunknak egy szorosabb összetartozás (akár mint felelősség-vállalás, közösen felvállalt együttes teremtés). Mégsem „mondom / mondhatom” azt, hogy „ő értük végzem a rend-rakást a saját lényemben”. Lehet, hogy ma még valakit segíthet, ha a SAJÁT vállalásának betartása érdekében azt mondja magának, hogy „mindezt másokért is teszem”. És ez lényegében lehet is így, egy ilyen kijelentés azonban olyan újabb „közvetítő” vagy „kerülő” utakba vezetheti a saját lénye igazítását végzőt [és akár majd a későbbiekben társává váló más teremtőket is], aminek a kibogozása újabb nehezen értelmezhető helyzetekhez vezethet.
Az igazodását (akár a saját lényében való rendrakást, akár valamilyen új irányhoz hozzáigazodást) közvetlen módon mindenki SAJÁT MAGÁÉRT végzi, mert ebben a teljesebbé váló harmoniájában tudja majd közvetlenül segíteni az ÉPPEN MEGFORMÁLÓDÓ HELYZETEKBEN ÉPPEN JELENLÉVŐ TÁRSAIT.
Amikor azt ’gondolom vagy mondom’ (akár még le is írom), hogy a SAJÁT LÉNYEMBEN VALÓ RENDRAKÁST „másért” (másokért is) teszem, lényegében valamilyen nehezen értelmezhető felelősséget indíthatok olyanok felé, akik talán majd csak életekkel később lesznek a közeli társaim.
Belül (azokban, akik például felvállalnak valamilyen Szolgálatot) ott van az a felvállalt teremtési irány, hogy közvetlen módon is részt vállalnak már a Közösségük harmoniájának a tudatos megtartásában (például a már megformálódott bajok elhárításában stb). Ezt a felvállalását mindenki SAJÁT MAGA és a Közvetlen TÖRVÉNYES MEGTARTÓI felé nyilvánítja ki (legelőször). Később, ha már társakkal-együtt is vállal valamilyen mások felé is irányuló Megerősítő vagy Szolgálati teremtést, a társak (akik akkor éppen társai egymásnak!) egymás felé is megerősítik a közös felvállalásukat.
Meglátásom szerint ekkor sem „szabad” kimondani azt, hogy „mindezt érted teszem” vagy épp „mindenki másért is teszem”.
Tudjuk belül, hogy ez lényegileg így van (mert ÉN MAGAM ezt felvállaltam). És magam ami tőlem telik meg is teszem. MAGAMÉRT teszem, mert ezzel tudom szolgálni a ’Nagy Egészet’, a Teremtés Egésze Harmoniájának a megnyilvánulását. És így nem vonok „mások fejére” és/vagy akár magam-és-mások-közé olyan (kezdetben csak lehet-vékony) „felelősséget / függőséget”, amihez később ki tudja mi más nehezen értelmezhető egyéb furcsaság kapcsolódhat még — azért, hogy megtanítson majd arra valamilyen (számomra és mások számára is) nehezebb megélés során, hogy felelős vagyok minden kiáradásomért.
Teljesen értelek Judit és egyet is értek veled. De emberek vagyunk, az agyunkkal kell tudatni dolgokat. Amikor kimondok egy egymásra épített gondolat sort, akkor az mintaként kinyílik. Rám nagyon jellemző, hogy magamért nem indulok el, de másokért igen. Mert a genetikámban van egy ilyen program. Ha összekapcsolom magamban az energia mozgást, amely normális esetben körbejár, az egyedből elindul, bejárja a kapcsolati rendszert és visszatér a küldőhöz, akkor visszatér hozzám is, és bennem is elindít változást. Ez akkor történik meg például az én esetemben, ha az agyammal is tudatom, hogy vissza kell fogadni az energiát, amelyet kibocsájtottam bármi okból is. Az energia sok helyen elakad, és lehet hogy csak generációk múltán tér vissza. Jó vagy rossz, de ami a lelkemből fakadó, az oda is tér vissza. A lélek tudja, hogy minden EGY, de az emberi tudat nem. Van aki önmagáért tesz csak, van aki csak másokért, mert valahol az energia nem mozdul. Nekem fel kell építenem magamban a rendszert sokszor, hogy tudjam követni az energiát. Ez a mondat a belőlem elinduló változás, amelynek eredményei másokra is kihatnak és mozdítanak dolgokat. Ez esetben még nem mozdítottam vissza az energiát magam felé, mert szeretném, ha már vissza tudna kérés nélkül hozzám térni. Bármiféle tapasztalatot hoz is el. Amit leírok, az mindig csupán az én tapasztalatom eredménye, de tudom, hogy mindenki a saját szabályrendszere szerint fog belőle meríteni.