Többször hallottátok már tőlem, hogy a nagy egész szempontjából majdnem mindegy, hogy egy sorsfeladat letisztult felismerését hány generáció teszi meg. Adott rá időegység, ha addig nincs megoldva, akkor valami pusztulni fog valami módon.

A nagy egész intelligens, ezért hívhatjuk Istennek, aki kapcsolódik a Teremtő forrásokhoz.

Ő nem érzi az ember szenvedését, fájdalmát és küzdelmét. Kiküldi egy feladat elvégzésére egy megírt sors programba úgy, hogy az előző tapasztalatait nem adja hozzá, cak egy részfeladatot bíz rá egy adott programmal, útvonallal.

Ha ő küld ki valakit, akkor az a valaki már Valaki, hisz van kapcsolata a teremtőjével. Tehát az a lélek már sokmindenre megérett.

Ad neki nevet, körülményeket, munkaterületet, reá bíz olyan embereket, akiknek a fejlődését aktiválni kellene. Belekódol egy viselkedési programot, útvonalat.

Kiküldi és figyeli. Elemzi. És ha kell, akkor módosít a jobb eredmény érdekében. De nincs benne érzés, bár a maga módján szereti és követi teremtményét. Biztosítja a programjához kellő energiát. De nem többet. Ha az kell a nagy egész változáshoz, akkor akár rabszolgaként helyezi be a fizikai világba, vagy harcosként. Ha kell, akkor csak pár évet vagy hónapot ad számára.

Péntek 13. Világunk  Teremtője által  kiküldött harcosok napja.

Ha kicsit tovább görgetjük, mindez a faj elméletekig visz el, amit szintén többször bolygattam már.

A Gazda, aki “jobban tudja” , és a Szolga, aki cselekszik a parancsok szerint.

De igazából megnézhetjük népünk mindenkori kormányának viszonyát a néphez. Ritkán fordult elő rövid időre, hogy a Gazda átérezte volna a Szolgák nehézségeit. Csak egy adat, egy vonás a többi között a szolga. A nyáj.

A héten mindez gyökeresen változni kezdett. Kiküldött lelkek képesek voltak “nemet” mondani, sugározni “ezt így tovább nem csináljuk”.

JÉzusi sorsban Isten emberré vált, és egyesült az emberi fájdalommal. Mindez előre vetítette a mintát, amelyet el kell érni a kiküldött harcosoknak. Behívni a Teremtőt a fizikai világba. Innentől a Teremtőhöz közvetlenül elkerülhetett a fájdalom. Az elmúlt 2000 év el is vitt mindenféle poklot és fájdalmat a Forráshoz.

A Forrásba bekerülő fájdalom áttörte a Falat, amely az ember és Teremtője között állt.

Elért a szó hozzá, “gyere le közénk, és éld az életünk az egyszerű emberek között”.

Könnyű fent ülni a pulpituson és parancsokat adni, majd végignézni a temetést, visszahívni a lelket, felkészíteni és ismét harcba küldeni. Mondanánk ezt emberi aggyal.

A háborúk kitalálói is pontosan ezt teszik.

Az ember mindig a felsőbb szintek irányítása alatt áll. Mondhatjuk, hogy bábuk vagyunk a bábszínházban.

Akinek az emlékezete aktív bármi okból is, belát a kulisszák mögé bármi okból is, ő sokszor a kábítószer és alkohol rabja lesz, vagy öngyilkosságot követ el.

Életemben sokszor előjött az érzés és a kép, hogy ha leülnék és bezárkóznék valahová, pontosan annyit érnék el magam számára, mint így, kint az aktív küzdőtéren.

Ez a képsor mindig megrémített és tovább tettem a dolgom. Miközben egyik szememmel láttam a figyelő szemet, és hallottam az állandó utasításait. A belső kényszer vitt. Megpróbáltam időt kérni. A válasz az volt, hogy kapok 2 hét kómát egy balesetből kifolyólag. Előtte pedig egy kényelmes tolószéket ígértek be. Mert akkor csak a mentális munkának élhetek és szolgálhatok.

Ezek mély felháborodást ébresztettek bennem, és “juszt se” felkiáltással szaggattam tovább az amúgy is eléggé kiégett idegrendszerem. Utólag tudom, hogy a magam “kiküldött harcos” része ezzel elért valamit, felhívta a figyelmet arra, hogy nem minden jutalmuk jó az emberi lénynek. Számomra pedig kiderült, hogy az emberi létezésről nem igen tudnak semmit sem. Ha kérek, akkor is fura módon biztosítanak a gondoskodásukról.

Igazából soha nem kértem, a csendes küzdésen kívül nem nagyon észlelt a teremtő forrás részemről nagy lázadásokat. DE észleltem, hogy más módon kell hozzájuk szólni.

Az utóbbi években sok fájdalmat küldtem tovább feléjük átgondolásra, pontosan hozzácetlizve, hogy az emberi létezésben ez miféle fájdalmat, drámát okoz és a leszármazottak részére mennyi nehézséget hordoz. Pontosítani kell a programjaikat, figyelembe véve az egyedi embert, nemcsak a  nagy egész szempontjából fejlesztő programokkal beküldeni a küzdőket, aztán félig nyúzva kiemelni.

Már rutinosan tudok magamban üvöltözni az forrásokkal, mert még mindig nehézségek formájában küldik a megoldó kulcsokat is. Viszont egyértelműen látszódik, hogy közelíteni kezdett egymáshoz a Teremtő és az Ember szándéka .

Nagyon sok teremtői vagy egyéb entitás üzenetét átadó ember van. Élesek a csatornák, jól foghatók az üzenetek.

Vannak boldog, reményt keltő üzenetek, de rózsaszín lufiként szálldosnak az ember körül.

Vannak rendeket tudósítók.

Vannak módszereket átadók.

Vannak jövőt módosítók.

Vannak kivételes szeretetről szólóak.

Mind mind más forrás.

Mivel a csatornák időtelenek és tértelenek, nagyon nem mindegy melyiket követjük. Hajlamos az ember a könnyebb ígéretet követni.

Van, hogy én is ilyeneket hozok át magamon. Mert tudni szeretnék okokat, hogy itt tart most a világunk, és az emberi lény ennyire beteg. Elveszik a káoszban.

És itt most a Jóság Teremtő forrásairól szóltam,  és rajtuk kívül van azért még más is. Hogy lehet a Jóság szeretet nélküli?

Ő az egész emberiségnek akar jót, és azt saját gyermekei beküldésével intézte. Ha csak gyermekei fájdalmával foglalkozott volna, elveszett volna a csodás teremtés, amely egy oly ügyet szolgál, mely univerzális békét hozhat el. Az Orioni Bázis ennek fenntartója. Szolgálatra nevelte gyermekeit.

Más források zsoldosokat küldek, eladott lelkeket használtak fel és elsősorban gyarmatosítani akartak.

Sokan elvesztek útközben. Egyre kevesebben tértek haza a Teremtő forráshoz.

A Most időszakában viszont sokan meglelték a hazautat, és visszavitték a dns állományukban eltárolt adatokat. Sokan léptek ki fizikai világunkból és kaptak olyan segítséget mindkét oldalról, hogy hazataláltak a Forráshoz.

Ezek alapján újraszövődött a Kapcsolat. Szövődik. Hiszen a mi időegységünk még egyszerre a régi és már megjelent egy új időminta is.

Azok a lelkek, akik egykoron a Jó Forrás gyermekeiként jelen voltak ennek a világnak a megalkotásában, ma már egy egy terület lélekmintájaként vannak jelen.

Helyek, városok, megyék . És az ő képviselőik ember formában. De bármely mozgó életforma bőrében képesek megjelenni, ha üzenetet akarnak továbbítani. A hozzájuk tartozó emberek pedig képesek felvenni a mentális kapcsolatot az élőtérben lévő testvéreikkel.

És itt vannak a zsoldosok is még. De most róluk ne beszéljünk még.

Amiért mindezt leírtam, hogy jelezzem, hogy egy kimondhatatlanul hosszú folyamat véget érhet, más szintre emelkedhet.

Mindehhez hozzáfűztem saját belső indulataimat is, amiért elnézést kérek. Ez az indulat a saját “DNS szerveremhez” tartozik, amelyhez sok lélek kapcsolódik ezernyi formában. A Forrás valószínüleg nem véletlen hagyott bennem élő emlékezetet ebben a sorsomban.

Az Arénában mindig az egyik “Jó Forrás” harcosa voltam az emlékezet szerint. Velem szemben álltak tudattalan emberek, zsoldosok más forrásokból. Emlékszik a testem mindenféle halálnemre és átélt halálfélelmekre. És emlékszik arra, hogy más források családjai milyen ajánlatokat tettek. És miféle bosszút álltak. Harcoltam már ellenség oldalán is, hogy egy sokkal rosszabb erőt meg lehessen fékezni. Tudom mi az összefogás  nagyobb jó megvédéséért.

Feltettem sokszor a kérdést, hogy miért az emlékezet, ha csak fájdalom maradt benne és végtelen szomorúság.  Magány és meg nem értettség.

A végén pedig forrásom ellen fordultam, hogy ne csak nézze a királyi pulpitus alól a küzdőteret.

Mintha csak erre várt volna.

A kétarcú teremtő mára már ezer arcú teremtő. Ha visszahívja ezernyi arcát, akkor ismét Egyé válik. A tudás ezernyi arcon keresztül visszatér hozzá, és újrafogalmazza önmagát.

Változik a mentális tér, a szabályok, rendek. A kivitelezés az emberé lesz.

A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a Forrás igazságát is ismerem, van bennem élő minta őbelőle is. De az emberi oldalt képviselem ebben a sorsomban.

Ezzel csak az emberi lélek összetettségét akarom elmondani számotokra.