A mai nap önmagunk meghatározására ad lehetőséget.

Mindenkinek van egy vagy több feladata. Egy érzés előállítása, és valós megélése. A valós megélés az, amikor a zsigereinkben érezzük, minden pocikánk átjárja az érzés. Ezt mesterségesen nem lehet előállítani, parancsra sem. El kell jutni felismeréseken, változásokon keresztül ehhez a megéléshez.  Ehhez az érzéshez kerülünk egyre közelebb és közelebb. Már apró pillanatokban megjelenik váratlanul. Már néha megjelenik álmainkban.

Lépjünk ismét közelebb hozzá.

Kimondhatjuk önmagunkban, hogy szüleink sorsát nem éljük tovább. Kimondhatjuk, hogy gyermekeink leválasztjuk a szülői karmáról. Ma a mindenség befogadó minderre.

ÉS ez nem jelenti azt, hogy nem szeretnénk szüleink, gyermekeink, ne gondoskodnánk vagy tennénk meg mindazt, ami nekik is és nekünk is pont jó. Vagy ami lelkünk sajátossága. Nem megtagadjuk, csupán elengedjük. Leválunk a vérvonalról és világ polgárok leszünk. Mint amikor Jézus kimondta, hogy minden ember az anyám, testvérem és gyermekem.

A kimondás után megjelenhet a mellkasban egy pont érzés. Abban az esetben, ha mély bizonyosság kísérte kérésünket.

Mit is jelent szabadnak lenni? Szabad lélekkel élni?

Amikor már nem határozza meg sorsunkat az örökségünk. Így is vannak kereteink, hiszen saját sorsunkban is van egy cél, amit szeretnénk megélni. Mindenkinek más az életterület és más a szint, ahol megtapasztalni szeretné.

Amikor a feladatunk megoldásából fakadó jó érzés már valósággá válik, és nem lehet bennünk megtörni, akkor leszünk szabad lelkűek.

Hát tegyünk ma is érte.

Most kiderül, hogy a belső rendezéseink, átalakulásunk mennyire volt a saját lényünkhöz közelítő.

Minden rendben van.

Ha ez a bizonyosság megjelenik, akkor bármi is történik velünk, nem fogjuk már elengedni félelmünkben senki kezét. Olyan erős HIT gyökerei jelennek meg, amely megtartja a kis virágot is a szikla peremén.

Hogyan is mondja mindezt egy anya, aki elveszítette gyermekét?

HOgyan is mondja mindezt valaki, aki tragédiát él meg?

Ez az egy érzés képes átsegíteni bárkit a fájdalmakon. Az élet mindig tovább fűzi a fonalát. Tapasztalatból mondom mindezt.

Beakadt időpillanat.

Előfordul a saját sorsunkban is, de akár nagyszüleink sorsából, vagy akár régebbről is érkezhet. Bár idő elkoptatja egy idő után. A karma egyik fenntartó fonala.

Egy példa. Találkozunk valakivel, a szemébe nézünk és úgy érezzük megállt az idő. Nagyon ismerős a másik szeme. De honnan ?

Egy értetlenség a helyzettel kapcsolatban, ami kiakalult.

Egy másik ember állandó szekálása, amit nem értünk.

Egy váratlan halálpillanat.

Vetélések, abortuszok miatti bűntudat, elrejtés.

Igazából ezek olyan pillanatképek, amivel nem bírunk sehogysem, mert nem tudjuk a megértés és elengedés szintjére vinni.

Nem is tudjuk mennyi ilyen vezényel minket.

HA normálisan működik az életünk, akkor nincs bennünk olyan emlék, ami fusztrálna minket.

Minden ami megtörténik, azonnal átalakul egy mintarészletté az auránkban.

Hányszor hallunk olyant, vagy jut eszünkbe, hogy azért viselkedik így, mert akkor és akkor ez történt.

Emlékszik e vagy sem, egy adott pillanat mozgatja a gondolatait, cselekedeteit. Mindennek oka és következménye van. Ez létre is hoz egy idősíkot, egy időláncolódást a történésekből.

Jó esetben, amikor valaki nem hagy maga mögött elvarratlan szálakat, akkor szépen tud építkezni, békés emberként éli az életét. Pont ott van, ahol lennie kell.

Amikor történik valami amit nem tud feldolgozni, vagy mert nincs tapasztalata róla, vagy mert nincs helyes megoldása, vagy mert nem érti a helyzetet, akkor létrejön egy időhurok, és addig kevereg benne, amíg a helyes megoldást meg nem leli. Vagy ráérez, vagy látja másoktól, felismeri a helyzetet, vagy elmondják neki és ő elhiszi.

Valószínüleg a szellemi térben ilyenkor üdvrivalgásban törnek ki, mert addig csak azt látták, hogy valaki a labirintusban állandóan visszatér egy pontra, ahol egy darab festmény féle függ. Egy emlék. Egy pillanat kép. Ezek lélekrészek, lélekminták beakadva .

A kereső már dühöngve keresi a kijáratot, de mindig csak ugyanazt az utat találja, amit már bejárt. Ez a festmény pontosan ott van, ahol az átjáró. Takarja. Amikor megszületik a felismerés, a festmény, vagy hologram, akkor szétoszlik. Hogy ne legyen annyira “egyszerű”, a megnyilt átjárótól nem messze van még hasonló pillanatkép. Valószínüleg a nagyszülő megoldatlan helyzete, amit már ő sem tudott megoldani. Ezen már nehezebb átkelni, hiszen nincs konkrét emlékünk róla.

Aki igazán jól csinálja a dolgát, ő képes fölé emelkedni a labirintusnak, és egyben megfogni az összes beakadt pillanatképet, mert a lényegiségük vélhetően ugyanaz. Generációk játszák ugyanazt, ugyanúgy, csak más színfalak között, és más jelmezben.

Kérjük, hogy töröljék ezeket a beakadt időpillanatokat.

A kérés mostanság nagyon sokat jelent. Egy folyamatot mindenképpen elindít, ha azonnali visszaigazolás nincs is. A szellemi és lelki csatornák egyre jobban működnek a tisztítások miatt.