Anyagba kezd szövődni a hitünk, amelyet eddig formáltunk.

„Van egy csodálatos történet Krishna furulyájáról. Tudjátok, hogy Krishna mindig egy furulyát tart a kezében és ehhez egy nagyon szép történet kapcsolódik. Krishna nap, mint nap kiment a kertbe és minden növénynek azt szokta mondani, „Szeretlek”. A növények boldogan azt szokták válaszolni: „Krishna, mi is szeretünk téged.” Egy nap Krishna nagyon izgatottan rohant ki a kertbe odament a bambuszfához és a bambusz ezt kérdezte tőle: „Krishna, mi a baj?” Krishna azt válaszolta: „Valamit kérnem kell tőled, de nagyon nehezemre esik.” A bambuszfa így szólt: „Mondd meg nekem. Ha tudom, megadom.” Erre Krishna kimondta: „Szükségem van az életedre. Ki kell, hogy vágjalak.” A bambusz elgondolkodott egy darabig, azután ezt kérdezte: „Nincs más választásod? Nincs más megoldás?” Krishna azt válaszolta: „Nem, nincsen.” A bambusz azt mondta, „Rendben, odaadom magam neked.” Így Krishna kivágta a bambuszfát, lyukakat vágott bele és minden egyes vágásnál a bambusz fájdalmában sírt. Krishna egy csodálatos furulyát faragott belőle. És ez a furulya mindig vele volt, a nap 24 órájában Krishnával volt. Még a Gopik is féltékenyek lettek Krishna furulyájára. Azt mondták, „Látod, Krishna a mi Úrunk, de mi mégis csak egy kis időt tölthetünk el vele. Ő viszont veled ébred, veled alszik és te mindig vele vagy.” Így azután egy nagy megkérdezték tőle: „Meséld el nekünk ennek a titkát. Mi a titka,hogy az Úr ennyire dédelget téged?” És a bambusz így válaszolt: „A titka az, hogy én belül üres vagyok. És az Úr tehet velem amit akar, akkor játszik rajtam, amikor csak akar és amennyiszer csak akar.” Ilyen a teljes odaadás: amikor az Úr azt tehet veled, amit akar, amikor csak akar és az Ő akarata szerint. S tudjátok, ettől nem szabad félni, hanem csak oda kell hogy adjátok önmagatokat. És valójában ki ez az „önmagunk”? Ő maga!” – Sri Swami Vishwananda

Mindenkiben ott él egy Forrás, amelyben az Ő Istene lakozik. Az „Ő” jelen esetben az egyedi ember.

Ez a Forrás mindenkinél más és más. Van, akiben a pénz istene lakozik. Van, akiben a tudás istene lakozik. Van, akiben a természet istene lakozik. Van, akiben a tolvajok istene lakozik. Van, akiben amazon istennő lakozik. Stb…

Éppen ezért minden ember más és mást tart fontosnak. Ahogy valaki változik, a Forrás változik, és az isten kép is. Az istenkép változását nyomon lehet követni az ismert történelemben is. Ugyanígy zajlik az emberekben is.

A sorsunkban már velünk születik egy hologram. Egy cél, amilyenné kellene válnunk életünk végére.

Ez olyan mintha bemennénk egy hatalmas házba piros cipőben, hozzá nem illő ruhában, táskával, sapkában, kabátban. Vagy hiányoznak kellékek. Fél lábú cipőben lennénk, vagy éppen nadrágon még szoknya is. Ezernyi változatban érkezünk, de a cél és az út ehhez van kiigazítva. Lehet valakinek menyasszonyi ruhában kell kimennie, miközben nadrágban és ingben érkezett mezítláb. Vagy éppen amazon öltözetben jött, és úgy kell eljutnia menyasszonyi ruhához. Ez most azért jutott eszembe, mert a nagymamámnál láttam ezt a verziót. A férfitől való félelmét és az ebből fakadó elutasítást csak enyhíteni tudta, és a halála után az elsőáldozók menyasszonyi ruháját tudta felölteni.

De térjünk vissza a ház képhez, amely a most zajló folyamatokat jól mutatja. A ház egy adott ajtaján pedig ki kellene jönnünk egy harmonikus öltözetben. Mindeközben mi nem tudjuk, hogy a belépő ruhánk nem harmonikus. Közben sokszor átöltözünk, keressük a nekünk valót, elveszítjük ha megtaláljuk, vagy soha nem találjuk meg útközben. Attól függ, hogy a házat miképpen járjuk be, milyen ajtókon megyünk be, hol nem nyitunk ki semmit sem, hol ragadunk be.

A háznak vagy egy tornya. Ott lakik az az isten kép, akihez eljuthatunk.

Minden emeletnek van gazdája, akit könnyen összetévesztünk az isten képpel. Alsóbb forrásokként működnek.

Emelet váltásokként megjelenhet az Üresség érzés. Összedőlnek bennünk addigi ideák, követendő példák, példaképek, hitrendszerek. Emberek válnak le rólunk.

Szintet váltani csak úgy lehet, hogy azzá válunk, amit a szint jelent számunkra a sorsunkban. Ha az anyag istene volt azon szinten megírva számunkra, akkor a testünk rendben lesz, az anyagi forrásaink rendezettek lesznek, ismerjük az anyag létrejöttének titkait. És megéljük. De ehhez fel kell áldozni önmagunk részeit. Kényelmet, időt, elveket stb.. és alázattal kell átengedni sorsunk vezetését a Mesternek. Kontrollálni kell önmagunk, a félelmeink, a kényelmességünk, másra várásunk.

A való világban is képviseli ezt egy ember számunkra, aki mindezt megoldotta már magas szinten. Ő a Mester. Itt azért el kell hogy mondjam, hogy sok az álmester, akiket felismerni arról lehet, hogy azonnali csodát ígérnek mindenféle befektetés nélkül. Vagy olyan áldozatot kérnek, ami csak őket táplálná. Mindenesetre a történet elején valósznűleg a “nem szeretem” kategóriában van a Mester. Olyanokat tanít, amit nehéz megtenni.

Amikor a szinten mindent megtanult a tanítvány, de úgy, hogy sem hiány, sem túltöltés nincs az energiáiban, a Mester elengedi, a tanítvány befogadja a mestert, önmagában rendezi a helyzetét, megmutatja mindezt a Mesternek,  és megjelenik  a lépcső, amely tovább vezet. Minden lépcsőfok egy felismerés a változás mibenlétéről. Nem tudhatjuk ki a Mester a következő szinten.

A Most idején elérkeztünk a következő szintre vezető lépcsőhöz.

Azért írtam le ennyire képszerűen, hogy akár meditációban is végig vihesse bárki.

Felmerül a kérdés, ha nem a kiszabott ajtón megyünk ki, akkor mi történik? Mondjuk beragad valaki egy szinten, és nincs benne tisztelet a tanultak iránt, nem ismeri fel a Mestert, csak kifosztja a szintet. Vagy bármelyik történik csak meg.

A szinten van ajtó, ahol kilép és átlép egy másik házba. Vagyis meghal. Amikor a másik házat bejárta, akkor tud ugyanezen az ajtón visszalépni és folytatni ott, ahol abbahagyta.

DE lehet enyhébb változata is, ha a lélek kapcsolódásai segítik, vagy nincs más lehetősége. A betegség, vagy egy beállt állapot. Nem mozdul egy adott helyzetből, amíg nem tette meg a kellő felismeréseit.

Egy történetet is tovább adok, amit csak mozgassatok meg a tudatalattitokban. Mese egy vagy sem, mutat egy llekállapotot, ezért írom le.

Még a most ismert világ előtt történt ezen a bolygón.  Ez az állapot már egy rendezésre volt jó a káosz után.

A nők és a férfiak két külön csoportot alkottak. A fajfenntartás csupán annyi volt, hogy adott időpontokon találkoztak gyermek nemzés céljából, amit rituális ünnepként éltek meg. A kislány a nők csoportjában maradt, a kisfiú pedig a férfiakhoz kapcsolódott. Teljes rend volt érzelmi drámák nélkül. Mindegyik csoport tette a maga dolgát. Addig a pontig, amíg valaki nem akarta elengedni azt, akitől a gyermeke fogant.

A csoportok külön élőhelyet adtak számukra, és azoknak is később, akik ezt tartották követendő vágyuknak.

A 3. Csoportban jelent meg először a probléma. Más társa kellett, viszálykodtak, megjelent a féltékenység, a többet akarás, a bosszú, az érzelmi drámák. A családok is szétváltak, külön nemzetségekre. Az eredendő csoportok pedig egyre kevesebben lettek. Ők még hagytak nyomot maguk után. Papnők és papok csoportjai különböző hitrendszerekben.

Egy idő után az Ősök úgy vélték, talán ismét szét kellene bontani az össze nem férő nemeket, hogy önmagukban találjanak rá a rendre. De itt már harcok lettek minden csoport között. Az alap rendet nem lehetett visszaállítani.

Minden ember sorsában eljön egy időszak, amikor csak a nők, csak a férfiak csoportjához tartozik, és ezen időszakban önmagára kell lelnie. Így elengedve önmagából a hozott fájdalmakat, érzelmi játszmákat. Amikor ez kész, akkor tud kapcsolódni ismét egy más szinten társhoz, ahol nem az érzelmi játszmák, hozott érzelmi mintákból való elvárások, programok motiválják a kapcsolatot.

A sors nagy játékos. Az amazon királynő valószínüleg állandóan társ elöl menekül, de bekötik a fejét állandóan. A lázadó nő pedig, aki megbontotta az alap rendet, magányos nő. De ezek mára már csak bennünk élő minták. Ilyen is van, és olyan is. Az egykori papnők családanyák lettek. A családanyák pedig önérvényesítő nők. A férfiak csoportjának tagjai az apaságot gyakorolják családban. A családválasztók pedig az önálló tudatot.

Az is ide tartozik, hogy a Földünk anyagi formájának megalkotása elött már sok világ teremtődött és pusztult el. Akik ezt a bolygót anyaggá formálták önmagukból, sokat láttak és tapasztaltak. Mégis lejátszódik újra és újra minden tragédia, amit megéltek bárhol is. Az összesűrített anyag nehezen tisztul ki, nehezen engedi el a fájdalmakat, világunkat megalkotók nehezen mozdulnak meg.

Ezeknek az éveknek az lenne a célja, hogy az emberek látásmódját megváltoztassák. Érdek kapcsolatok helyett minőségi kapcsolatokra vágyjanak. Hatalmi szolgálatok alól kilépjenek egy alkotó létezésbe. Az idő ismét megfizethetetlne értékké váljék, és ne adok- veszek tárgy legyen csupán. Ez nagyon nehéz út, mert sok ezer év programjait kell leválogatni magukból és átfordítani értékes életre.

Lassan elérünk egy határhoz, ahol mindezt rendezni kell magunkban, hogy elindulhassunk egy új lépcsőfokon.

A kérdés. Mivel töltjük az időnket? Miféle szabályok működtetik a minden napjainkat?

Ott belül kell először mindig rendet tenni, hogy a külvilág válaszolhasson a belül tiszta érzésből megjelenő vágyakra.

Soha nem a szomszéd autója, nője, háza, pénze a vágy tárgya.

Békesség, jóérzés, igaz barátságok, minőségi párkapcsolat, stb…

De ehhez át kell magunkban alakítani a viszonyulásainkat. A látásmódunkat.

Már nem vár senki tőlünk áldozatot. Összegzéseket vár a sorsunk saját magunkról.

Most van itt az ideje, hogy átadjuk magunkat a szintünkön lévő Istennek, Istennőnek, hogy ő feltölthesse számunkra mindazt, amelyet eddig elértünk.

A jelentkező hiány pótlására év végéig még lesz idő. Addig a külvilág is lecsupaszítja önmagát, megmutatja hozzánk való viszonyát.

Sokak előtt már látszódik a lépcső a következő szintre. Érdemes rálépni. A lépcsők mérlegként működnek. Pontosan megmutatják súlyunkat ?