A mai nap csupán arra érdemes figyelnünk, hogy mi irányítjuk e az erőinket, vagy a belső erőnk irányít e minket.
Én uralom a helyzeteimet, vagy a helyzeteim uralnak e engem?
Engedem, hogy negatív indulat gerjedjen bennem, vagy átlátom a helyzetet és nem érint meg a negatív energia?
Ez egyfelől valamennyire helyzet jelentés is arról, hogy mennyire vagyunk urai saját helyzeteinknek, és miféle medret szabunk meg az érzelmeinknek.
Girbe-gurba, csapongó, körbe-körbe járó patak medret, amelyben a víz vagy kiönt eláztatva mindenkit, vagy nem tud haladni, mert elakad a görbületekben és nincs lendülete, vagy szép egyenesen futó meder, amelyben a víz éppen olyan ritmusban folyik elakadás nélkül, amennyire ahhoz szükséges, hogy időben elérjen a tengerhez.
Ha girbe-gurba a meder, néhol elakadásokkal, vagy dugulással, az a víz csak nagyon lassan folydogálva jut el a nagyobb rendezésbe. Ha türelmetlenül túl toljuk a történeteinket, mert szeretnénk minél előbb bizonyosságokhoz jutni, ami az emberi agy számára egyenlő azzal, hogy megtörténik valami fizikai szinten, akkor a medret annyira szét dúlhatjuk, hogy pangó vizek maradnak mindenhol, vagy elfolyik más irányba az erő. Az emberben ott van az egész sorsa. Legalábbis a sarokkövek, amelyek mindenképpen meg kellene hogy történjenek valamilyen formában. A “valamilyen forma” az érzelmi blokkjainkon múlik.
Ha a víz az úr, és nem az ember, aki alakítja a víz folyását, akkor a víz mindenhol utat tör magának, ahogy tud. Ha kell rombol. Vagy olyan mederbe kerül, ahol kiszárad.
Ahol olyan indulat keveredik, amelyet már megértettünk és nem szeretnénk ismét bármilyen formába játszmába lépni, ott a hoponopo technika nagyon jól működik.
Ahol szeretnénk pár csendes, de igaz szót szólni, ott tegyük meg önmagunkért.
Ahol bocsánatot kell kérnünk, mert tévedtünk, ott tegyük meg. Őszintén és egyszerűen. Ahogy érezzük.
Ne feledjük soha. A történeteink rólunk szólnak, értünk vannak. Legyen rá szemünk és fülünk mindig.
Hagyjuk el, ami nem a miénk. Vegyük fel, amit nekünk küld a sorsunk.
Azt is érdemes átgondolni. Boldog vagyunk? Vagy csak úgy teszünk, mert ezt várják tőlünk?
És vajon mit is jelent boldognak lenni?
Mennyi részünk az, amelyik a külvilág hatása alatt áll és létezik?
Sok kérdés ez, de muszáj igazul válaszolni, mert már beindult az Áramlás, és bizony nem mindegy, hogy miféle sodrásba kerülünk.
Bár a folyómeder képhez hozzá tartoznak a korlátok is, hisz a víz nem vonulhat kedve szerint, de ezek a korlátok csupán támfalak, hogy mindig legyen annyi energiánk, amennyi ahhoz kell, hogy ötleteinket megvalósítsuk. A folyómeder szépen megtámasztva, a folyó minden cseppjét sodrásban tartja. Nem vész el az energia, amely meghajt életterületeket.
Az Áramlás idején érkeznek az ötletek, gondolatok, amelyek már akár a saját Forrásainkból is származhatnak. Attól függúen, hogy mennyire sikerült feltisztítani multunkat, hozadékainkat, mennyire rendeztük önértékelésünket.
Mert bizony lehetséges, hogy mások forrásaiból töltekezünk csupán. Ami boldogságot soha nem hoz számunkra. Nem várhatjuk senkitől sem, hogy rajta múlik a boldogságunk, tőle függ bármink is. Amíg másokkal függő viszonyban vagyunk, nincs szabadon áramló lelkünk.
Félreértés végett, a felelősség emberek felé mindig egy viszony, amelyet jól be kell határolni, az arany középúton járni. Ez az emberi tudatháló velejárója, ebből ember kilépni nem tud. Amikor elér egy fejlettségi szintet, akkor viszont beleszólhat, hisz átlátja a reá bízott hálórészt.
De térjünk vissza a mához, az erőhöz, amely a miénk.
Ami a másé, ahhoz nem érthetünk igazán, csak a felszínt érinthetjük meg.
Ami valóban a miénk, ott tudunk maradandót alkotni.
Ha körül nézünk, a külvilág pontosan mutatja, hogy “a szomszéd fűje mindig zöldebb”. Ezt hisszük, mert önmagunkat ritkán látjuk, csak másokat.
Ha a külvilág erősen hat még ránk, akkor bizony mások forrásait is vélhetjük a magunkénak.
Ugyanakkor mások is töltekeznek belőlünk.
Mi akadályozhat, hogy Áramlásba kerüljünk?
Olyan blokkok, amelyek a múltba kötnek. Sokkhatás gyermekkénk. Önértékelési zavarok, kudarcok. Elhalt magzatok. Olyan elhunytak, akik nem tudták önmagukat megvalósítani, és kapaszkodnak az élőkbe.
Ennek mértéke is attól függ, hogy ki mekkora lélekcsoport tagja.
Sokan vannak, akik erőiket nagyon erős kontroll alatt tartják tudattalanul. Ennek hátterében az eretnekség, inkvizíció, ősi papok és papnők tönkretétele húzódik. Vagy pedig az erő olyan megnyilvánulása, amely pusztulást okozott mások számára.
De hogy mi volt előbb, az erővel való pusztítás, vagy az erővel bíró emberek kipusztítása? Mindenesetre az erőtől való félelem a forrása. “inkább nem teszek semmit”
A mai nap a Forrásból érkező erő napja. Álmaink jól mutatják, hogy miképpen élünk vagy nem élünk vele.
Aki nem tud álmodni, vagy nem emlékszik, annak ott van az érzéseiben, hangulataiban, gondolatában.
Kedves Évi!
Tegnap (meg ma is) nagyon kiütöttek az energiák, mondom ledölök délután két orát aludni, ma reggel ébredtem fel.
Megint a Férfivel álmodtam. Egy folyamatosan változó valamin (néha ló volt néha valami jármü aminek csak kerekei ülése meg alváza volt) utaztunk. A férfi menetiránnyal szemben ült, én pedig vele szembe, háttal az útnak, és néztük egymást. Hol napos szép falvakon réteken mentünk át hol pusztuló félelmetes borus romok között. Néha leszálltunk bujkáltunk és féltünk. Aztán megint ott ültünk egymással szemben és haladtunk tovább. Mit jelenthet ez?
A ló és az autó az erő kifejező eszközei, ahogy járjunk az utunk. Tebenned ott él a Férfival a kapcsolat, mert a lelked szerint vele járod az utat. A férfi előrenéz, te hátra. És ebben van az álmod figyelmeztetése. És az , hogy a járműnek csak alja volt. Ha csak gyökerei vannak, a múlt ahonnan jön, de nincs „teteje” a dolgoknak, akkor nincs felette szellemi erő. A férfi előre néz, kifelé megy a karmikus kapcsolatotokból, te pedig hátra nézel szüntelenül és rajta kívül mást nem is látsz. Kapcsolati szinten nem tudsz jövőt alkotni, csak tőle várod a megoldást. Az álom is mutatja, hogy ebben a sorsotokban ez egy félkész történet. Kapaszkodsz a múltba, ahogy leginkább a nők szokták, és nem tudsz leválni róla. Tágítsad ki a világodat és fordulj előre. Lássad meg, hogy ki van a te utadon, előtted.
„az erővel való pusztítás v. az erővel bíró emberek kipusztítása ” – ameddig ebben ellátok, az Atlantisz, ahol ez egyszerre történt. És aminek a hozadéka ott van sokunkban.
Igen. Nem is tudott az a korszak bezárulni, átcsorgott ebbe a korszakba a sötét árny, a leszármazottak pedig hordozzák a lenyomatot. Nagy segítséget kapunk ennek feloldására, és hogy rögzüljön örökre, hogy az erő nem játékszer. Aki erővel él, annak a következményeit kell előbb megtanulnia úgy, hogy soha vissza ne élhessen vele. Volt rá sok ezer évünk. A tapasztalatokat kell a helyére tenni és rendezni.
Lehet ennek egy módja, egy megoldása a szelídeké, a szelídség mintája? A teremtő erő megnyilvánulása ilyen jellegben, hogy ne csak direktben “tomboljon”, hanem teremtődhessen változás, idő alkalom lehetőség, belátás, a mindenből lehet érték létrejöttére. Hogy ha ott a szelídség ‘tudata’, ereje, az minden erőt végül is jó formába rendez?
Igen. Ezt nagyon szépen leírtad. A szelídség nagyon szépen hajlítja az erőt. Türelmet ad és kitartást. Az alázatra tanítás a sors részéről ennek az egyik módja. Tombolni, erőt fitogtatni bárki tud. Másokat bealázva, mások hátán előre jutni bárki tud. De szelíden, békésen, soha el nem adva önmagunk lelkét, kevesen tudnak. Vagy inkább mernek megengedni maguknak ebben a törtető világban.
Ha valaki megengedi magának a szelídséget, akkor jut közelebb saját lelkéhez. Boldoggá csak akkor tud válni az ember, ha eléri a természetes szelídséget, amely szinte belesimul az áramlásba. ÉS mindenki erre vágyik.
“Mindenki erre vágyik.” Az ideális boldogságra. A szelíd teremtés eredményének idilljére, idilli világára. Megpihenni benne, élvezni a nyugalmát, gyógyító erejét, szépségét, de nem akarják általában keresni a hogyanját. Így csak felélik, kifosszák, leamortizálják és a maguk módján akarják durva erővel helyettesíteni. Gyorsan megszerezni erre kell a pénz, hatalom, pótlékok. A pótcselekvésekre, mert a zajban zajlik az élet, kapás van a felszínen, ami számukra sokkal inkább élő mint figyelni, beleérezni a mélyebb áramlatokba és onnan élni.
Mivel nem értik és nincs is szándékuk megismerni, inkább alázzák.
Nagyon leegyszerűsítve, sematikusan. Az élet ennél jóval összetettebb szerencsére, különböző szálak szövődnek, mindenben van minden, valahol. Az élet áramlása ez a szelíd energia az az érzésem. Mintha a legfőbb teremtő ez az áramlás lenne és a kisebb istenek már az átalakított, sérült erő. Lehet, hogy ez nyilvánvaló, vagy valahogy másképp van, nagyon szeretem ahogy Te írsz, ahogy elmagyarázod. Az igazságot érzi az ember, nemcsak a tudatának a lelkének is nagyon jó.
„mintha a legfőbb teremtő ez az áramlás lenne ” – ezt én is így érzem. De ‘földanya’ a maga tiszta lelkiségében mindenképpen 🙂
És nem, sajnos nem mindenki erre vágyik. Nekem legalábbis elég nehéz volt ezt belátnom, de egyáltalán nem így van.
Vannak, akik szeretnék, és tehetetlenségükben utasítják el, alázzák, de sok olyan földi lény van, aki valójában nem tud mit kezdeni ezekkel fogalmakkal, és nem is hiányzik számukra. Drakón kérdésben relatíve otthon vagyok, és teljes bizonyossággal állíthatom hogy közülük sokaknak, és sok más hasonló lény számára ezek nem értékek, és valóban nem hiányoznak. Más a prioritásuk.
Éppen ez a adja a földi létezés nehézségeit, hogy ennyire különböző értékrendekkel, karakterekkel bíró létezők vannak itt ‘összezárva’.
Igen a valódi, hiteles, elítélésektől mentes szelídség mindenképpen támogatói mintaként is szolgál, funkcionál. Van, hogy nehéz elfogadni (velem is előfordult régebben), viszont maga a létezése bizonyítja, hogy lehet másképp is.
Én is azt gondolom, hogy nagyon sokféle erővariáció, torzult minta működtetése zajlik, de minden alatt az áramlat működik. A megnyilvánulás zavaros, torz, harmóniátlan, lehet a kifejezett gonoszság akarásától a gyámoltalan kiszolgáltatottságig bármilyen, de a létezés alapenergiája mégis az áramlás.
Ez ad okot a bizalomra, hogy minden jó lesz. Ha az áramlással tartom a kapcsolatot, inkább mint a felszíni torzult energiákkal, a legjobb megoldást kapom, a mindenkori lehetőségek összefésülésével, amit képtelen lennék bárhogy is kitervelni. Ettől más lesz az időérzék, van amikor ott a lehetőség ha látszólag nincs is idő, és nem sürgetem, ha látszólag bele is kéne húznom.
De ha kikerül az ember ebből a legfontosabb kapcsolódásból, és elfelejti a teher alatt, az egy halál, az értelem, a cél elvesztése. Ezért is nagyon jó, hogy Évi írt róla mostanában valamelyik hozzászólásra is. Tudatosította, hogy mennyire fontos a mellkasra figyelni, beszűkül-e vagy tág. Ez nagyon jó kontroll, leállítani a nem jó irányulást.
Ezt én is így érzem .
(nekem a gyomrom tája jelez. és igyekszem hallgatni rá 🙂 )