Nem hall, nem lát, nem beszél…

Ma kiigazodhat, valamennyit igazodhat a lélekminták ezen blokkja.

A “nem hall minta” önmaga belső zajongását hallja csak, ezt vetíti ki a külső világra. Nem hallja meg lelkének szavát, mert a félelmek elnyomják állandóan. Sokszor már dühösen, agresszíven vetíti ki a külvilágra saját belső félelmeit, hogy megszabaduljon tőlük. Nem hallja a “tisztán halló tanácsadók” és a lélek finom hangját. Sok diktátor okozta emiatt ezrek halálát. Sok hitprédikátor okozta ezrek lelkének bukását. Mert csak mondta és mondta és mondta, és szavainak forrása nem a józan ész és a meggondoltság volt, hanem a félelem és hiány.

A megoldás, lelke szépségéből fakadna. És jó emberek hangjának meghallásából. A jó barát kincset ér.

A “nem lát minta” hasonlóan működik, és a következményei is hasonlóak. Annyi a különbség, hogy a szemének fókusza nem jó. Nem azt látja a történetekben, ami a valóság. Teljesen más irányba fordul, saját félelem köreinek tapasztalataira építi fel a külső világot. Hol egy ideát szemlél, hogy meneküljön a jelen valóságától, hol pedig a múlt árnyait látja.

A “nem beszél minta”. Emellett a két minta mellett nincs már mit mondania. Vagy azért mert már betört, hisz úgysem hallják, vagy azt mondja amit a másik vár tőle, csak hogy béke legyen, vagy pedig hallgat a saját magányos világában, ahol másként lát és érzékel mindent, és reménytelennek érzi, hogy meghallják.

Mind a 3 szinten van ilyen minta.

A test, amely ragaszkodik a genetikai hozott programokhoz.

A lélek, amelyben a minták rosszul vagy hiányosan illeszkednek egymáshoz, mert a sors útjait járva nem sikerül felismerni, feldolgozni az éppen aktuális helyzetet.

A szellem, amelyet a test és a lélek útjain keresztül nem tudunk elérni, mert elakadunk útközben, és csak villanásnyira sikerül megpillantanunk a források valamelyik aspektusát. Hogy azt minek véljük utána, az már szintén a “nem hall, nem lát, nem beszél “ minták következménye.

Nagyon nehéz a genetikai programok miatt valóban meglátni és meghallani a valóságot. Bent és kint.

Fent és lent.

Ehhez kellenek a jó emberek, jó barátok, akik segítenek felismerni mindazt, amellyel együtt születtünk, amelyet gyerekként magunkra vettünk és magunkénak hiszünk.

“fogadjon el mindenki úgy, ahogy vagyok”

Ezzel csak az a gond, ha valójában nem olyanok vagyunk, mint amilyennek véljük, látjuk magunkat, akkor csapdába, ördögi körbe keveredhetünk.

Február közepéig lehet kikeveredni ezekből tévhitekből. A “nem hall, nem lát” mintákból.

Már megnyíltak az utak a csapdákból, de a mi világunk folyamatokra épül, így lépésenként kell haladnunk a kifelé vezető úton.

Fel is jönnek a csapdában tartó helyzetek, blokkok, feloldatlan érzelmek.

Beszéljünk róluk. Mondjuk ki. Kérjünk tanácsot, és halljuk meg.

De ne higyjük azt, hogy csak mi tudjuk jól. A forrás önmagában, (saját magunk) ha nem kér a kivetüléseitől ( környezet, barátok) megtapasztalásból fakadó tanácsot, vagy gondolatot, vagy magát a megtapasztalást, akkor nem tud változni, hisz nem tudja mire változhat.

A teremtés lehetősége azért jött létre, hogy a forrás kivetíthesse saját mintáit megtapasztalás végett. (születés) Hogy aztán visszahívhassa, és magába olvassza a megtapasztalásokat (halál)

ÉS itt természetesen egy sorson belül rengetek kis születés, és kis halál formálja a sorsot és a megtapasztalni vágyó embert. A sorsnak addig van értelme, amíg van mit kivetíteni, megtapasztalni és visszahívni. Minden ilyen rendezés, az utódok sorsát formálja.

A forrás, az  új megtapasztalásokat már rendszerbe foglalva, ismét kivetíti a mintáit. (sorsszövések)

A kérdés az, hogy milyen a forrás. A testé, a léleké és a szellemé.

A testről tudjuk, hogy milyen, és hogyan működik.

A lélek forrásban ott van minden olyan minta, amit az ősök megtapasztaltak, és valamilyen formában vagy rendeztek, vagy megsértettek.

A szellem pedig a testhez és lélekhez tartozó tudás bázis. A Könyvtár. Eszközök, amellyel tudunk lélekmintákat rendbe tenni. Vagy tönkre tenni.

Ezek a lélekminták pedig a testet határozzák meg. Betegségeket okoznak, vagy gyógyulást hoznak.

A bőrön, ha jól látnánk a ráncainkat, bőrredőinket, akkor pontosan látnánk a mintáinkat. Mert ott van a lenyomat.

De ma ügyeljünk arra, hogy miképpen értelmezzük amit hallunk, amit látunk. És hogyan fogunk hangot adni minderről. Elfogadjuk? Befogadjuk? Elhárítjuk csípődől? Vagy elfogadjuk gondolkodás nélkül?

Nem szólunk, mert…

Vagy józan ész nélkül csak beszélünk?

Hogy hol az arany középút? A lélek útja és rendezése?

Legyen rá szemünk meglátni, legyen rá fülünk meghallani, és legyen hangunk kimondani.

Egyszerűen és tisztán.