A születés pillanatában még nincs külvilág számunkra. Hangok, fények, színek, illatok, meleg vagy elutasító érintések. Ennyi a világ számunkra. Lassanként a tudatalattiból előjönnek az emlékek. Őseink tudása a külvilágról. Azon ősöké, akik ebben a sorsunkban bennünk szeretnének megtapasztalni, tovább fejlődni.

A génjeinkben ott van az aktív emlékezetük. Ez a lélek egy része, amelyhez bizonyos esetekben társul nagyobb lélekminta, ha a sors hivatott arra, hogy jelentősen  befolyásolja  a külvilág változását, ha a lélekcsoport, amelynek tagja ESEMÉNYT kell, hogy kiváltson, a külvilágban.

Igazából mondhatjuk, hogy sok „Attila király”, sok „Erzsébet királynő”, „Napóleon”, „Kleopátra” stb… él a világban egyszerre. Emberek hordozzák sorsaik programját.

Mondhatjuk azt is, hogy  görög mítoszok legendás alakjainak hordozhatjuk a mintáit. Istenek és istennők, ősi népek mintái kapcsolódhatnak sorsunkhoz, ha ez világunk fejlődését segíti elő.

Mindig más és más színpadon és ruhában megélve más és más körülmények között jelennek meg a minták. Megvan ennek is a maga rendszere, de ez most számunkra nem fontos.

Térjünk vissza a születésünk pillanatához.

A lényeg annyi, hogy hordozzuk bizonyos ősök mintáit, és egy nagyobb, galaktikus minta lenyomatát.

Mindezzel kezdjük megtanulni az éppen aktuális  színpadon a szerepünket. Hoztunk magunkkal szimbólumokat, emlékeket, amelyet az agyunk már eltárolt a születésünk pillanatában. A szülők, a család kezdi számunkra megformálni a külvilág anyagi valóságát. A színek, formák, illatok átalakulnak sűrűsödő anyaggá, amelyek nevet kapnak. Vagy éppen a név miatt, az agy számára összesűrűsödik az energia, a szem pedig értékeli a látottakat az hallott és megélt eseményeket a hozott szimbólumok és érzett minták tükrében.

Tanuljuk a külvilágot, figyeljük. Aztán megjön az első törés, amikor a család kiengedi a biztonságos aurából az addig figyelő gyermeket. Az első Esemény, amely emlékeztet egy régmúlt ős érzelmi drámájára.

A család a gyermek körül, az egykori eseményt szintén hordozza.

És mindenki más is, aki az életben megjelenik körülöttünk. Hogy megbékéljenek egymással, létrejöjjön az elfogadás, a szeretet, ősi ellenségek között. Ne legyenek frusztrált érzelmek.

A reinkarnációs utazások a család régebbi  összekapcsolódását és főleg az érzelmi blokkot idézik meg.

Amikor azt mondja valaki, hogy az ő előző élete, ez nem teljesen igaz. Jelen sorsában az egyik Én része hordozza az az időbélyeget, és az emlékezetet. Több Én emlékezet létezik. Nagyon lesarkítva lehet valaki Kleopátra emlékezetű, cselédlány emlékezetű, művész, stb. egy testben, sorsban.

Mindegyik elvileg segíti a másikat. Egy sorsban átlag esetben ugyanannyi „gonosz” létezés van, mint amennyi felismerést hordozó áldozati sors. Hogy tudjunk mihez nyúlni, amikor a „gonosz én” aktiválódik. Tudjunk dönteni. Legyen megoldásunk a negatív helyzeteinkben. Életünkben több „megtörő Esemény” történik, amelyek mint időbélyeg, ránk égnek. Egy adott frekvencián működnek, és az Eseményben ránk „mondott” ítéletet sugározzák. Például, amikor a gyerekek kiközösítik a társukat, mert más mint ők. Csúfolják. Vagy amikor a gyermekre rásütik a „buta”, vagy hasonló bélyegeket. Vagy amikor valamelyik szülő elhagyja a gyermekét, és gyermek rögzíti, és kényszeressé válik.

Ezek belénk égnek és motiválnak. Életünk folyamán megjönnek a felismerések is, hogy megszüntessük a „bélyeg adó frekvenciáját”, az időbélyeget.

Térjünk vissza a Most állapotához. Napok óta zajlik egy olyan folyamat, hogy eszünkbe jutnak Események. Olyan erősségben, amennyit megoldottunk belőle, vagy nem oldottunk meg.

Rémálmok, nehéz álmok, amelyek megmutatják állapotunk, auránk kietlen vagy virágzó részeit, az utakat, amiket bejártunk vagy elkerültünk.

Végigjárjuk a sorsunkat, hogy az első Esemény elötti gyermeki mivoltunk meg tudjuk érinteni.

A cél, sorsunk ős Magjához való eljutás. Oda, ahol még EGYként éltünk. Oda ahol lelkünk tiszta eszenciája értette létezésünk értelmét.  A fizikai világ mibenlétét, valótlan valóságát. Oda ahol még mindenki testvérként létezett, oda, ahol a tudatunk lélekközösségben élt azokkal, akik a megnyíló sorsunkban lehet, hogy ellenségként lesznek jelen, vagy ártani fognak, fájdalmat okozni, a felvett emberi játszmák miatt. Ott és akkor nincsenek népcsoportok, fajok, bőrszínek, hatalom és szolgaság.

Ami most történik velünk, azt kezeljük óvatosan. Érzelmeink törnek felszínre, engedjük meg. Ne fojtsuk el semmiképpen, mert ellenünk fordul.

Ugyanakkor a sok megélt tapasztalat miatt legyünk tudatosak, és értsük meg, mi is zajlik valójában. Ne kergessük tudattalanul anyáink, apáink félelmeit, ne ugorjuk bele érzelmi drámákba. Rá kell jönnünk, hogy miféle „előző élet adók” motiválnak még mindig minket, és nem engedik, hogy megéljük önmagunkat őszintén és elégedetten.  Sok nagy ősi minta próbálja fenntartani „uralmi helyzetét”.

Életünk „törő Eseményei” egymásra épülve mutatják meg magukat. Ahogy feldolgozzuk, a helyükre be tud lépni egy megoldó kulcs, amely rendezi a sorsunkat.

Járjuk be az utat, amely elénk vetül. Ne ragadjunk bele a feltörő képekbe. Ne akarjuk agyból megoldani, túl erőltetni, drámázni felette. Az önsajnálat minden szintjét engedjük el, mert a legnagyobb kárt ez tudja most okozni. Az önsajnálat visz minket mindig a mártír mintákhoz.

Haladjunk tovább az úton. Nincs mit sajnálni önmagunkon, csupán azt, ha megoldások helyett beleragadunk helyzetekbe, vagy elmenekülünk idő előtt. Mielőtt az érzelmeink rendeződnek bennünk a felismerések miatt.

Felismerések akkor jönnek, amikor tisztán látjuk, hogy miféle tévképzetek rabjai lettünk. Amikor ráébredünk, hogy gyermekként csupán önmagunk emlékezetéből voltunk képesek a külvilágban zajló eseményeket értékelni. És ennek köze nem volt a valósághoz. Hogy ezekre építettünk fel saját döntési mechanizmusainkat.

Egy 3 éves gyermek, de még egy 17 éves sem tudja, hogy a szülei döntései mögött valójában mi húzódik. Hogy társai viselkedései mögött mi is rejlett. Ha nincs felnőtt, aki erre rávilágít, akkor sok tévképzet alakítja a későbbi sorsát. Újabb és újabb törő eseményeket generálva, amelyek segítenék abban, hogy talán ráébred a tévképzetekre, hazugságokra amelyekre felépítette saját sorsát.

Most ez dőlne össze. Hogy jobban értsük miféle érzelmi mintákra építettünk várat.

Bölcs felismeréseket és mély érzelmeket kívánok mindannyiunknak. Nemsokára megélhetjük, hogy miféle virág hajt ki lelkünk magjából.