Felelőtlen viselkedésünk lenyomatai kelnek életre. Sok száz évről beszélünk. Őseink meggondolatlanságai, amelyek máig rajt ülnek a sorsunkon. Saját meggondolatlanságaink és következményei most mind itt mozognak a felszínen. Egy részük felismertük, mert kerestük a gátjaink okát, kijavítottuk. Más részüket észre sem vettük, hogy mit is okoztunk. És még egy rész van, amit örököltünk, így sok kutatás útján tudjuk rendezni. Ok és okozat. Következmény.

Hogy mikor is jött emberi törvényként a hetedíziglen? ÉS hányszor lesz hetedíziglen, ha ismételten megtörténik az ok?

Hogy melyik korszak közös emberi tudatának volt a rendelkezése? És mi volt az első ok?

Érdekes kérdések, de jelen pillanatban csak az oldások fontosak.

Ahol nem halad az energia a sorsunkban, ott valami elnyeli. ÉS egy ponton visszaveri.

 Visszaütő energia gátolja a sorsunk tovább bontakozását.

A Notre Dame égésének szimbolikáját érdemes világunk jelenlegi állapota miatt átgondolni. Ha jól tudom, utoljára a francia forradalom idején pusztult  nagyot az épület.

Az épületbe beépítettek minden olyan szimbolikát, amely a hatalmat szimbolizálja és védi. Rápült egy olyan helyre, amely már hordozta magában a koncentrált erőt.

Amikor elkezdődik valami, akkor az eszme még lehet nemes.

Azt szokták mondani, hogy a cél szentesíti az eszközt. A véres forradalmak, sok ember pusztulása volt mindig az eszköz, hogy tovább lehessen lépni, megbontani egy régi mintahalmazt, és újat formálni.

A régit elpusztítani, hogy írmagja se maradjon, nehogy később veszélyeztesse a “hatalom átvételt”.

Írmag mindig maradt, láthatatlan szálakon szövődött tovább a sorsuk.

Az emberiség fejlődési korszakaiból maradtak fent gének. Vagyis lélekminták.

Mint ahogy a francia forradalom idején nem tudták kiirtani az uralkodó osztályt sem, a királyi családot sem, maradtak leszármazottak.

Az egyházi hatalom jelképét, a Notre Dame templomát lerombolták. De újra építették.

Amit akkor építettek, azt most megint megújítják.

Mi Asszonyunk. A nő, az alap női minták.

A férfiak is ezt formálják, tükrözik. A nők pedig önmagukon belül alakítják.

Letördelnek a vadhajtások. Kiégnek régi programok.

Nyitott korszakok régi programjai futnak egymás mellett. Nem egymást támogatva, hanem egymásnak feszülve. Bennünk. És általunk.

A most zajló lélek forradalom mondhatni azt, hogy elég véres.  Ősi és fiatal minták csapnak össze. Harag, düh formájában ölik egymást az emberek. És önmaguk.

Holott, ha mindez szépen egybefonódna, akkor nem kellene vérnek hullania.

Jézus hozta el az utolsó törvény csomagot az emberiség számára, elmondta miképpen lehet békés társadalmat építve, fejlődni úgy, hogy nincs véráldozat. Ő a vérét adta ennek beiktatására. Ez már önmagában mutatta, hogy hol tart az emberiség.

Ismét létrejött egy Út, amelyet rengeteg vérrel öntözve ástak meg.

Mindezt lehetett volna békésen, egységben, összefogásban. De az érdek az emberi társadalmakban nagy úr. A hatalom mellé állnak a gyengék, hogy védje őket.

Természetesen vannak hittel teli emberek is, akik a hitük miatt választanak csoportokat. Ha beleférnek az egyediségükkel a csoportba, akkor a része lehetnek, ha nem, akkor megölik őket. Vagy a lelküket, vagy a testüket.

De a tömeg a félelem miatt áll valahová. Belőlük lesznek az árulók, hiszen nincs hitük, csak félelmük.

Ezek a játszmák zajlanak lélek szinten. A forradalom most ott zajlik.

A cél ismét a Békés összefogás a Földön élt élet jobbá tételéhez.

Ez a cél, amely nemes. Ennek megoldásait ezernyi szemüvegen át nézi az ember.

Ha egyáltalán néz és meglátja a valóságot maga körül.

Emlékezetemben aktív képként él, hogy egy békés törzset hogyan írtottak ki egykoron. Ez örökké emlékeztet arra,  hogy ma még nem a béke földjén élünk. Meg kell védeni önmagunk és szeretteink.

De célként kitűzhetjük, hogy békére tanítjuk a környezetünk. Hálára.

A mai nap szava a HÁLA. Hálát adok mindazért, ami nekem ma megadatott. És gondoljuk át, hogy mink is van. Mivé is lettünk.

Az akadály, amely a sorsunkban jelen van, mibennünk lakozik. Egy olyan örökbe kapott minta, amely szigorúan felügyel minket. Mint a szigorú szülő a gyermekét. Sokszor túlzásba víve a nevelést. Tökéletes akar faragni a gyermekéből, miközben önmaga is tökéletlen.

Vizsgáljuk meg, hogy a viselkedésünk mások felé őszintén olyan, mint ami az életküldetésünkben megfogalmazódott?

Ha nem őszinte, csak felvett magatartás, akkor hogyan tudnánk őszintén viselkedni? Mi akadályoz benne?

Megszokás ural, mint a templombajárók nagy többségét? Vagy a félelem, hogy hátha pokolra kerül, ha nem viselkedik így és így?

Nem véletlen keverem ma az egyházi példákat és a viselkedésünket. New York-i Világkereskedelmi Központ leomlása, az épület maga, is szimbolikus jelentőségű volt. Akkor ott más zajlott a világban, a rombolás mást jelölt. Ledőlt a torony, amely képviselt valamit az emberiség közös tudatában. Most pedig az egyházi hatalom jelképe égett meg. Mint ahogy egykoron sok sok nő égett meg. De nézzük más oldalról.

Akit megkereszteltek, vagy a család egyházi gyökerekkel bír, az az ember a tagja az egyház csoporttudatának. Akkor is, ha megtagadja.

A csoporttudat amelynek része vagyunk, ha tudjuk, ha nem, meghatároz. Ha megtagadjuk, forradalmárok, kívül állók, magányosak  leszünk. És önmagunkkal harcolunk. Be kell lépni a rendszerbe ahhoz, el kell fogadni a rendjét, hogy tudjunk változtatni rajta. Még akkor is, ha nem értünk vele egyet. Ugyanez a tézis igaz a sorsunkra.

A család rendjét el kell fogadni, részévé kell válni, hogy javítani tudjunk rajt. Békével, példával, szeretettel. Tudni kell csendben lenni, figyelni, ügyelni, és hagyni hogy a dolgok maguktól formálódjanak, mutassák meg valódi tartalmukat. És tudni hangot adni a szónak, amikor ott van az ideje.

A család az elsődleges csoport tudat. Ez most csak egy információ, tovább gondolásra.

A hit, a hitetlenség, az ellenállás, és az elfogadás az alapja ezeknek a napoknak.

De a mai nap legyen a HÁLA napja, ez hasson át minket.