Ez egy összegző hét volt. Rólunk és a helyzetünkről.

Mennyire látjuk mások igazságát és helyzetét. Mennyire csak önmagunkat látjuk . Ennek mértéke mindenkinél más kell hogy legyen. Valakinél teljesen rendben van, hogy csak önmagát látja és ezzel értékeli a külvilágot.

A gond ott van, ha valakinek felelőssége van mások felé. Akár a családban, mert a helyzete olyan, hogy függenek tőle mások. Tehát egy szülő, gyerek kapcsolat esetén.

Akár egy munkahelyi vezető esetén.

Akár egy mester és tanítvány esetén.

Nemcsak a hatalmi pozíció és az abban való félelem kompenzálás a fontos, hanem a felelősség a reánk bízott sorsokért.

Az egyedi villongások most nem vezetnek sehová. A csoport, a közösség, a család védelme nagyon fontossá vált. Más esetekben Isten jelenléte, vagy mindenkinek hite szerinti felsőbb szellemi kapcsolat, amely megvédi a reá bízott lelket.

Egy mondatot adok át Nektek, amely most megnyithatja a csoporthoz való kapcsolódásunk helyes mértékét.

“Kérek segítséget, mert én egyedül ezt nem tudom megoldani”

Ez csak a lényeg, mindenki úgy fogalmazza meg, ahogy számára jó. Aminek benne kell lenni mindenképpen, “egyedül nem tudom megoldani”. Ez nem gyengeség.

Vannak olyan emberek akik egész életünk segítséget kértek minden döntésükhöz. Égtől és embertől. Nos őnáluk ez fordítva működik jelenleg.

Úgy érezhetik, hogy magukra vannak hagyva. Pedig nem. Csupán meg kell bízni saját döntéseikben, tudásukban, ki kell a szárnyaikat próbálniuk. Mint a kis galamboknak, akiknek maguktól kell a fészektől elrugaszkodniuk, mert anya és apa már nem visz számukra ennivalót. A segítség ott van, hiszen figyelik minden lépésüket, ha baj van, akkor a mentőháló kifeszül.

A segítséget egy belső óhajtásból, őszinte felismerésből kérjük. Ha így teszünk, akkor csatlakozni tudunk a csoportlélekhez, vagy a felsőbb szintű segítőhöz, aki végül is szintén a lélekcsoportunkhoz kapcsol hozzá. Itt beindul már az Áramlás, és megjön az érzés, gondolat, információ ezernyi formában. Minden egy JEL lesz onnantól.

Az egyedi embernek rá kell érezni arra, hogy meddig terjed a saját ÉN. Meddig terjed el a szabad hatásköre, másokra való hatása. És mi az a szint, amikor csak csoportban tud dolgozni, létezni.

Sok a csoporttudatról levált ember, aki csak saját magában és saját tetteiben hisz. Bár őt is erősen meghatározza sok tényező, de ő beleakaratoskodik, mert “jobban tudja” a sors áramlásába.

A közös emberi tudat a helyes áramlási irányba tereli a sorsokat,  mindig minden kiigazítására, rendezésére törekszik. Mint ahogy az agy is ellenőrzi és gyógyítja a test áramlását, működését. Egészen addig a pontig, amíg elér mindent, ami a testben él.

Ha valamelyik szervben lévő információ, program nem képes a többi szervvel együtt működni, alakulni hozzá, öntörvényű lesz, akkor egy idő után az agy sem tudja már gyógyítani, mert nem tudja átírni a szerv programját úgy, hogy harmonizáljon a többi szervvel, és a saját sorsával.

Ezért vizsgáljuk az indulatainkat, érzelmi blokkjainkat, a hozott, örökölt programokat és próbáljuk érteni, átalakítani, hogy a testünkben a harmónia uralkodjon, ne a sejtprogramok háborúja tegye a sorsunkat magányossá, üressé stb…

Ha a testünkben harmónia van, nincsenek belső feszültségek, akkor vagyunk a sorsunkkal harmóniában. Ha ez megvan, akkor tudunk a sorsunkkal illeszkedni a csoporttudatokhoz, amelyeknek részei vagyunk.

És így belépünk az Áramlásba, amely mindig kiigazítja a sorsunkat.

A testünkben az energia kiegyenlítődésekre érdemes figyelni.

Hol van sok és hol van kevés. És hová nem jut el egyáltalán. Ha átnézzük a saját testünk, akkor érzékelni fogjuk.

Kezdjük a lábujjainknál, és koncentráljunk minden szervünkre egyenként. Az agy ilyenkor kapcsolatba lép a testrésszel, szervvel. Ha nem tudunk oda koncentrálni, mert elterelődik a gondolat, akkor haladjunk tovább, de jegyezzük meg. Ott az energia elutasít. Feszültség van.

Ha valahol sokáig elidőzünk, ott viszont hiány van.

Minden nap érdemes végignézni önmagunk.

Én elindulok az egyik oldalamon felfelé, agyban áttolom az energiát, és haladok a másik oldalon lefelé. A középen lévő szerveket mindkét oldalról nézve átvizsgálom. a csípőhöz érve a gerincoszlopon megyek felfelé, majd lefelé. Az agyban ilyenkor is rendezem az energiákat. A végén pedig egyben végigmegyek a testen, de itt már csak „szkennelve”.

Nekem a legnehezebb az agyban kiegyensúlyozni a két részt, és a másik oldalra lépni.

Amikor az apai vagy az anyai oldalunkkal, hozott örökségeinkkel, saját tapasztalatainkkal végzünk egy belső munkát, akkor az energia általában ott több, amivel éppen dolgozunk. Tudatosan vagy tudattalanul.

Ha szétosztjuk az energiát a mozgatással, a belső figyelemmel, akkor sokkal jobb megoldásokhoz jutunk a történéseinkben. Figyeljünk befelé az összegzéshez.