Tegnapi napon ott volt sok minden érzésben, villanásban, álomban, amely összefoglalhatta számunkra, hogy hol a gond kapcsolati szinten bennünk.
Hogy érezzük a valós lényeget, vagy álmokat kergetünk?
Felvillant az ANYA törése, mely világunkra rányomta bélyegét.
A nő, aki sérült gyermeket hoz világra.
A gyermek foganása egy másik “kasztból”, “fajból” jövő lénytől ered. Így a gyermek felemás lett.
A nő, aki nem is érti mi történt vele, nem is tudja mi, vagy ki fejlődik benne és kinek ad életet, megriad, fél.
És becsapják. Azt mondják, hogy a gyermek sérült, torz stb…
Ő csak teremteni szeretett volna életet. Elhiszi, hogy a teremtése rossz, hibás, sérült. Vakon hisz testvéreiben.
A gyermek apja nincs mellette, nem tudja segíteni.
A gyermek elszakad tőle, és egy kísérlet részévé válik. A gyermek csak szeretetre vágyik, örökké vágyik ANYA után. Semmi más vágya nincs. Keresi ANYÁT.
Mostoha neveli fel, érdekből.
Az ANYA sebe örökké lángol. Minden porcikájával érzi már, hogy bárki bármit mondott számára, a gyermek tökéletes. Csak egy pillanatara zavarodott össze és ez a pillanat elég volt, hogy gyermeke eltűnjön a szeme elől. Csak az “idegenség” zavarta össze. Keresi gyermekét örökké, a végtelenben.
A Gyermek világában élünk.
A Gyermek megszületése megosztotta az Angyalokat. A Gyermeknek vannak Fivérei és Nővérei. Még a pokol angyala is támogatja az ANYÁT, és próbára teszi a Gyermeket. Sokan hittek abban, hogy a Gyermek megfoganása áldásos lehet az univerzumra nézve.
De a tökéletes rend kitalálói, fenntartói üldözik őket. A Gyermeken bélyeg.
Ez a fajta megosztottság pedig nagy változásokat, töréseket hozott.
Mindez kezd átalakulni. ANYA és a Gyermek közeledik egymáshoz. ANYA pompás Kertet épített időközben, oda várja a Gyermeket és annak apját. Látótükrében már felismerte őket, kíséri sorsukat. Fivérek és Nővérek kezdenek megbékülni a Gyermek létezésével.
Hogy mi a valóság?
A valakihez tartozás érzése. Az együttlét. Egy érzés megtalálása magunkban.
Nem az, hogy megváltoztatjuk, meggyógyítjuk a lelkét, a saját képünkre formáljuk, saját boldogtalanságunkat kérjük tőle számon, hanem EGYÜTT vagyunk vele. Az egónk akar ezt azt a saját korlátai és hitvilága szerint.
Megéljük az adott pillanatot úgy, hogy azt vesszük ki belőle ami szép, és nem azt kergetjük, ami éppen akkor nincs. Csak akkor sérülünk, ha ott belül bennünk nincs rend. Birtokolni akarunk bármiért is, mert úgy véljük ettől leszünk boldogabbak. Ettől kiteljesedünk. Másoktól várjuk a gyógyulásunk. Pedig ott van bennünk minden. És csak magunkat tudjuk meggyógyítani.
Minden pillanatunkban az fogan meg, amit éppen megélünk. Ha kétség, akkor veszítünk valahol valami fontosat. Ha fél bizonyosság labilis hiten, akkor is veszítünk. Amikor nem várnánk.
Sok életen keresztül egy rész támogat minket, egy rész pedig akadályoz. Mint Odüsszeusz útját hazafelé.
Aztán eljön az az élet, amikor csak a Hitünk határozza meg sorsunk. Már nem számít milyen erők támadnak vagy támogatnak. Ez a Hit pedig a világ folyását befolyásolja.
Napi furcsaságokhoz. Ma már kaptam hangüzenetet a telefonomon egy elhunyt ismerősömtől. És felhívott Anonymus is. Sok furaság történik velem, de ilyen fajta fizikai szintű jelzések csak akkor jönnek, ha a világok egymásra tudnak simulni. Akivel megtörténik hasonló, különösen vigyázzon rá, hogy mit gondol és cselekszik. Ezerszeres lenyomatot hagy.
Kedves Évi!
Nagyon felemás ellentmondásos álmom volt tegnap este, pedig most nem kódoltam semmire.
Usztam a tengerben a viz alatt, DE tudtam lélegezni.
A fönököm mellettem de ő ment is és uszott is egyszerre a vizben, a feje a vizalatt is és felett is látszott, holott én a viz alatt usztam.
Mellettem tányér nagyságú szép halak usztak de a szájuk tűhegyes hosszú fogakkal volt tele.
Mutogatták nekem, féltem is, meg tudtam is hogy nem bántanak csak usztak mellettem.
A viz barna piszkos volt, a fönökömet és a halakat mégis tisztán láttam benne, és nem mentem neki semminek.
Aztán kibukkantam a viz alol és kiderült hogy a tenger csak egy utca ahol szép tiszta fehér virágos festett házak vannak két oldalon és sütött a nap, s egy helyen ahol kimentünk belőle egy lépcsőn mégis ugy hullámzott és habzott mint a tengerpart.
Aztán felébredtem.
( Azt még hozzáteszem hogy tegnap munkahelyen akváriumot takaritottam a sügereknek) Ennek a furcsa képei csak az álmom vagy van valami üzenete?
A tenger, az óceán a tudatalattinkat szimbolizálja. A víz alatti lét a múlt árnyait, emlékezetünkben való utazást jelenti. Kibukkanni a felszínre, a jelenben megjenni. A házak mutatják, ami elmészült már, felépítették az ősök és te. Az anyagi valóság. A lépcsők jelzik még, hogy van még egymásra épülő feladatok.
Köszönöm szépen! 🙂