Ismét meg kell vizsgálnunk önmagunkban a mágia és a szellemi erő kapcsolatát.

Két olyan erő, amely bennünket is mozgat, vagy fékez.

De hívhatjuk „boszorkány erőnek” és szellemi erőnek is. A kettő együtt adja a lélek erő minőségét, amely a sorsunkat vezérli.

A „boszorkány erő” számomra az a természeti erő, amely áthatja a testünket, lelkünket, az életet működteti.

Ha nem egészítik ki egymást harmóniában, csak önmagában működik valamelyik, akkor nagyobb a kár, mint a haszon az emberiség történetében, és saját fejlődésünkben.

Nézzük ezt most úgy, hogy vannak az Egy Isten hitek, bárkit hívjanak istenüknek. Ezek szellemi rendeket adnak. Ne ölj, ne hazudj, hidd ezt, hidd azt, mert ettől leszel ilyen és ilyen….

Ma már a spirituális “egyházak” is ide tartoznak. Próbálnak adni egy szellemi irányvonalat, a fejlődéshez. Jól, rosszul, ahogy a szellemi egyház feje gondolja bármiért is. Hatalomért, dicsőségért, pénzért, dogmatikus hitért, vagy valóban tiszta meglátásként.

És van az erő önmagában. Hívjuk boszorkányságnak, mert ez a szó foglalja leginkább össze a lényegiségét.

Az erő, szellemi tudás nélkül, pusztító. Olyan sérült érzelmekből fakad, amely öncélú erőszakos megoldást hoz.

A szellemi tudás erő nélkül, pusztító. Olyan ember, aki hiába tud valamit, nem tudja kivitelezeni, tehát másokat fog manipulálni, hogy helyette megoldják. Az ok, amiért nincs erő, komoly karmikus béklyókat jelez. Ami okkal van ott.

Most csak összefoglalok ?

Az erő érzelmi hullámok mentén gerjed.

A szellemi erő pedig felismerések útján jön létre.

Ebben a világban minden poláris. Van pusztító és életadó oldala.

Mindig minden ezt a két erőformát tisztogatja, próbálja harmonizálni.

Az erőtlenség, a lefogottság tökéletesen mutatja, hogy nem a saját sorsunkat éljük. Még a szülők, nagyszülők, testvérek helyét foglaljuk el a családi energiakörben. Az ő felismeréseiket, erőviszonyaikat rendezzük önmagunkban. Mindez szükségszerű egy adott pontig.

Időszakonként át kell gondolni, hogy amit eddig megtapasztaltunk, az mire tanított. Ilyen összefoglalásoknál felismerésekre jutunk. A felismerések hozzák el a továbblépéseket a saját sorsunkban.

Most tartunk ennél az időszaknál.

Át kell gondolni mi van mögöttünk. Mit tanultunk meg belőle. Az érzelmeink hol felfokozottak, mert ott még hiányzik felismerés.

HOl van bennünk menekülési vágy, mert ott még félelem mozgat minket.

Hol hisszük azt, hogy magunkra maradtunk. A hitünk ott hiányos.

A Hit mindig nagyobb forrásokhoz köt minket.

ANYA vagy ATYA forráshoz?

Igazából a fizikai szüleinkhez való viszonyunk elég szépen mutatja.

Aki idegennek érzi magát, ő vélhetően kakukk tojásként került a családba. Ennek oka vagy az, hogy levédte a szellemi családja, vagy az, hogy az erőit vegyíteni kellett, tompítani.

Ezt most nem bonyolítom tovább, mert amit ma tudnunk kell, az ennyi.

Érdemes végig gondolni még a történelem fennmaradt neveit.

Szellemi erő miatt, hit miatt, vagy erő miatt maradt fent a neve?

Érdemes átgondolni a tudósok és a szentek életét. A szentek között is találhatóak olyanok, akik “boszorkány erő” révén maradtak fent az emlékezetben.

Ezzel azt mondom, hogy a valóságot lássuk meg, ne azt, amit az emberi akarat rá tett.

Aki emberi bőrben él, az ő első dolga a “boszorkány erő” megfékezése, hogy ne érzelmek és tudatlanság útján használja. Csak akkor, amikor tudja, hogy a nagy egész rendjében Élet hullámot indít el, ami segít megtisztulni a rendszernek. Ehhez a jövőt kell látni. Tisztán.

Aki a szellemi erőre támaszkodva tanít, neki is pontosan tisztában kell Lennie a nagy egész rendjével. És csak “önzetlen létezésből” taníthat.

Az önzetlen szó valódi jelentését érdemes szintén átgondolni. Nem egészen úgy használjuk.

Tegnapi nap a felszínre jött valamilyen formában minden olyan “virus”, amely a szellemünket, lelkünket és ezáltal a testünket fertőzi.

Én a szellemi letisztultságot kerestem, őriztem, védtem. Elfojtottam az erőt, mert láttam a működését, és tudtam, hogy erős félelmek megoldását kaptam feladatul. Ha ezekből elindítok egy erőt, akkor az pusztít. Láttam megnyilvánulni, amikor nem tudtam uralni a fájdalmam, ezért tudom miről beszélek.

Hordozom a “boszorkány erőt”, a mágiát, de a fogadalmam szerint (ezt már hoztam magammal) más megoldásokat kerestem, tanítottam, képviseltem.

Most viszont már valamit kell kezdenem ezzel az elfojtással, mert erősen pusztítja a testem.

Megtapasztaltam az akarat energiát, és azt, amikor a fonákjára fordul, ha túl sok. Két napja az erő dobál. Ha nem jó ritmusban simulok a pillanatokba, akkor elesek. Elég morbid ez már, de értek a szóból. Minden lépésem és szavam az óvatos vizsgálódásból fakad.

Nehéz az arany középutat úgy megtalálni, hogy a sorsunkban pont annyira tudjunk irányítani, amennyi a nagy egész rendjét szolgálja.

A mi világunkban az emberi hármasság több dimenziós hálózatként működik.

Ezt harmonizálni nagy türelem és figyelem.

A fizikai szint pontosan mutatja az akadályainkat, a túlzásainkat vagy erőtlenségeinket.

Az uralmi viszonyok, világunk, társadalmunk háborús és diktatórikus rendje pedig a pusztítás mértékét mutatja.

A tegnap felszínre jött, félelemből fakadó erő hullámok a szellemi szint józan, békés rendjével rendezhető.

Diktatórikus, azonnali erő behatásokkal pedig újabb vihart lehet kavarni.

A káosz, amely a felkavarodott félelem energiákból fakad, szépen rendezhető, vagy további káosz kavarható.

A döntés a miénk.

Ne vigyünk túl sok érzelmet a történéseinkbe. Inkább megoldó energiákat, és békességet kérjünk hozzá.

Lehet fura szavakat fogok használni ismét, de fura időket élünk.

Ezekben a napokban  a “törvényt ülni”, a “valóságot kiolvasni az eredetből” , a sorsunk küldetésének megnyilvánulásai, és az ehhez rosszul összefogott erőknek a megnyilvánulásai törnek előre. Megmutatja magát, hogy melyik eredetmondát játsszuk újra saját sorsunkban. Hol kapcsolódhatunk a nagy egészhez, vagy hol válunk le róla.

Hogy ez mit is jelent valójában, én sem tudom igazán jól megfogalmazni.

Kiderül ez az.

Eldől valami.

Ráeszmélünk valamire, amire eddig nem láttunk rá.

Befejeződik végleg valami olyan, amit leginkább a bennünk élő “pokol” táplált.

Mondhatjuk úgy is, hogy átformálódik valami sötét, titkos, nehéz érzelmi blokkunk a téveszmék nélküli valóság nyelvezetére.

Mindenkinek azon a szinten, ahol a felismerések fontosak ebben a sorsában.

Mindennek az eredménye lehet az, hogy amit eddig fényben láttunk, és követtük ezt a fényt, az most megváltoztatja a fókuszát.

Igazából a hitünkról van szó minden játszmában.

Nem vallásokról beszélek, bár vallást csinált az ember a hittételekről mindig.

Egyik vallás sem szól az EGY-ről. Vannak istenképek és hozzájuk kapcsolódó források, de ISTEN ezekben legfeljebb csak villanásokban jelen. Akkor, amikor az ember a szívéből kiált hozzá fájdalmában, keservében, utolsó pillanatában, amikor megnyitja önmagát.

Nem érdekből, félelemből, hanem egy mély hitből, hogy az EGY-nek része ő is, és ráirányítja a szemét.

Isten nem férfi és nem nő. Nem is ember. Ő a Mindenség, aminek az ember a része. Ugyanúgy, mint sok minden más. Talán az Avatár filmben a bolygó egysége és együtt lélegzése mutatta meg legjobban az Isten létezésének formavilágát, bár még így is csak a töredéke.

A Hit szükséges az embernek, mert kell egy kapaszkodó.  Aki csak a józan észben hisz, ő is hisz valamiben, amire ráépíti a létezését.

Én például a békében, az összefogás erejében és a jóságban hiszek. Még akkor is, ha körülöttem mindenki az ellenkezőjét akarja bizonyítani. Ezzel együtt születtem, hoztam magammal a Forrásból, senki nem tudja elvenni tőlem akkor sem, ha elárulnak, háborúba lépnek velem, ha érdekből használnak.

Tudom, hogy ezt teszik, nem vagyok naiv, de továbbra is mutatom a más megoldásokat. És hiszek benne, hogy megfogan egyszer majd.

Mindezzel azt mondom, hogy ezekben a napokban közelebb kell lépnünk az ISTEN valódi lényegiségéhez, letördelve magunkról tévhiteket, dogmákat.

ISTENNEK több küldöttje is volt ebben a világban. Az ember csak annyit tudott tenni velük, hogy megölte és bemocskolta. Helyébe pedig álprófétákat ültetett, akik az érdek és hatalom útján biztosított számukra kényelmesebb életet.

Mostanra már egyszerre több küldött van jelen, megosztva a terheket, elrejtve, hogy ne tudják őket levadászni. Ez az emberiség fennmaradásának egyik kulcsa.

Éppen ezért érdemes magunkban megnézni, hogy amit ránk bíztak nehéz feladatot, azzal hol tartunk.

Menekülünk előle?

Másokkal végeztetjük a nehezét, beáldozva őket?

Vagy már a másik oldalon állunk, megtörve, beállva a külvilág elvárta sodródásba?

Van még bennünk világmegváltó terv, ami nem a hatalomról szól?

Legyen békességünk és türelmünk. Ugyanakkor szelíd erőnk a Képviselethez.

A mai nap érdemes a Karma Urait megkérni, hogy “nézzék át” a bennünk lévő sorshelyzetek mozgató rugóit ismét. Ha úgy ítélik, hogy a benne rejlő felismerések elérték már azt a fokozatot, amelyre lehet tovább építkezni, akkor oldják fel a működtető energiát.

A Karma Urai ebben az esetben ugyanazok, akik Thot elbeszélésében, Amenti termeiben ülnek. Amenti termei bennünk rejlenek.

Hogy melyik szerv, melyik sejt alkotórészecskéi rejtik ezeket a programokat?

Jogos a kérdés, de jelen tudásunkban nincsenek szavaink ennek pontos megfogalmazására. És az elménk sem tudná felfogni úgy, hogy az pontosan az legyen Ami és Aki.

HOgy több téves hit rendszert ne kreáljunk már magunknak, ezért ezt a kérdést hagyjuk megválaszolatlanul, mert igazából nem is fontos. Az ember bármit képes megmagyarázni, anélkül, hogy tapasztalata lenne róla valóban. Ezzel létrehoz téves tanokat, amelyek csupán újabb rétegeket képeznek közte és a Valóság között.

Ha a kérő ember eléri a Karma Urakat, akkor ők ma kifelé figyelnek, és meghallják a kérést.

Aki nem éri el, mert elakadt valamelyik felső rétegben, Ő megtalálhatja azt a kérőt, aki viszont eléri. Lélekcsoportokként látnak minket, összefüggő sorsokként, a nagy minták rabszolgájaként.

Azok akik viszont elérik őket, nagyobb egységnyi lélektörténetek újbóli átvizsgálást kérhetik, amiben nagyon nagyon sok sors vergődik. De csakis olyasmit kérhetnek, amely az ő sorsukban is jelenlévő minta, és ő már felismerte és megoldásokat eszközölt. Tehát pontosan tudja mit is kér.

Én a magam részéről három kérést tudtam elindítani. Érdemes olyasmit kérni, ami mostanában foglalkoztat bennünket, hiszen azok a minták vannak felszínen.

Anya – fiú kapcsolat.

A gyermeki félelem árnyai.

Szerelmi kötések következményei.

A mai nap a gondolatainkban előjöhetnek fájdalom emlékek, szeretet hiányból fakadó érzések. Engedjük őket, hogy a mélyükre tudjunk látni.

A gyermeki én képes arra, hogy csak vergődik egy negatív érzésben, és nem képes megoldást találni. Kevergeti és erősíti a negatív érzést. A felnőtt ÉN viszont érzi a fájdalmat. Megéli, és azt mondja “értem, hogy ez nem volt jó számomra. Viszont nem akarom már mindezt tovább cipelni és ebből töltekezve élni. Mit is tanultam mindebből? Jó az nekem, ha tovább cipelem? Vagy megoldom felnőttként, helyre téve a gondolataimat és az érzéseimet.”

Ez a világ sok szempontból a felelőtlen gyermeki mintáké. A felnőtt, erős lélek nem okoz másoknak fájdalmat, nem használ ki senkit, hanem olyan megoldásokat keres, amely mindenkit tovább segít, és Életet ad, nem pedig pusztulást.

A gyermeki lelkületet ha rossz éri, akkor vagy dacossá válik, vagy hisztissé, vagy gonoszkodóvá, önzővé, semmi esetre sem gondolkodik el azon, hogy vajon mi miért történt, és hogyan lehetne megoldani.

Ha körülnézünk a világunkban, akkor bizony azt látjuk, hogy a gyermeki lélekminták vezetik a világunkat. Akik tesznek az elesettekért, akik cselekszenek szótlanul, akik mentik a menthetőt, ők, akik az idősebb, sokat megért lélekcsoportokhoz tartoznak.

Az emberek egy részében gyermeki és felnőtt minták is vannak. Pontosan azért, hogy egy testben, egy sorsban fel lehessen nevelni gyermeki mintákat. Pontosan ezért van, hogy 4 éves kor körül kemény törés érkezik, hogy a gyermeki minta leváljon, megmaradjon a saját fájdalmában. A felnőtt minta pedig adja mellé a megoldásokat. Hogy az ember melyiket követi a sorsában, ez már az ő döntése.

Mára ennyi gondolat szövődött.

Az elmúlt hetek tisztogató, belső döntéseket elősegítő folyamata után elkezdődik egy kisebb jövés-menés, helykeresés a külső világban. Elsőre nem lesz meg, mert lehet hogy egy ránk váró helyen még beragadt valaki.

Engedjük a sorsot alkotni a saját akaratunk helyett. Ez nem azt jelenti, hogy várjuk a sült galambot, hanem azt jelenti, hogy megtesszük a kellő lépéseket és engedjük a folyamatot haladni. Nem hisszük azt minden emberre, vagy munkára, hogy “én párom”, “ez az én munkám”, “az én házam… autóm”, mert lehet, hogy a félelem mondatja mindezt velünk. De az is lehet, hogy félelem miatt toljuk el magunktól.

Figyeljünk a jelekre, a bennünk megjelenő érzetekre. Ha valahol megálljt parancsol a sors, akkor ne drámázzunk, ne vigyünk bele félelem köröket, csak tudjunk róla, hogy “még van valami akadály”, de a sors szépen kirendezi, ha engedjük.

A március hónap a magyarok sorsában mindig fordulatokat képes hozni.

Ennek egyik oka abban keresendő, hogy a magyar lélekminta mikor csatlakozott, melyik világban a Földünkhöz, az itt lévő, alakuló élethez. Ezt a mondatot most azért írtam ide, mert ennek a gondolatnak van ebben az évben jelentősége a változások okát keresve. A felszínen lévő “magyar lélekminta” alapjaiban változik meg, a rárakódott rétegek megtörtek, le lehet látni a forrásokig, észlelni lehet az eredendő “magyar mintát”. Mára már mindez nagyon torz. A földrétegek elcsúsztak alattunk pont azon a helyen, ahol még kemény réteg fedte a “magyar mintát”. Ekkor kötődtek össze a Föld azon pontjai, amelyek képesek voltak az emberben is létrehozni a törésvonalat. Ennek eredményeképpen bukkanhattak fel azok az érzések, azok a korlátozó lélekminták, amelyekről tegnap írtam.

Innentől lehet majd “magyar lélekről” beszélni. Remélhetően. Ha jól bánunk és tisztelettel a lélekmintával. Megtudhatjuk hamarosan, hogy valójában mit is jelent a “magyar lélek”. Mert valószínűleg eddig csak elméleteket próbáltunk alkotni, kósza emlékekből.

Akik hordozzák bármely módon ezt a mintát, rajtuk most a “világ szeme”.

Ne higgyünk naivan azt, hogy ez maga a csoda, vagy ők különlegesek, vagy küldöttek. Ne ragasszunk senkire semmilyen címkét. Nekik a legnehezebb, mert eljutni az eredetig a szennyfolyamon keresztül, nem éppen leány álom.

Nem is nagyon tudnak róla, hogy miért nehéz a sorsuk.

Mostanra már az Ő sorszövésük nem adott nekik hatalmi rendeket, és nem véletlenül. Még így is sokuk hatalmat kovácsolt a mintából.

“szelídeké ez a világ”

Sok sok évtized kell hozzá, amíg szépen kiformálódik egy Virágzó ÉletetAadó ÉLET a világunkban.

De a Remény megszületett.

Erők feszültek és feszülnek össze bennünk, a belső világunkban. Természetesen a külvilág is tükrözi azt a fajta erőt, amellyel önmagunkban is gondunk van.

Elfojtottuk?

Túlzásba vittük?

A cél mindenképpen a belső béke megtalálása.  Ennek megvannak a megfelelő technikái is, amit ha gyakorolunk, akkor könnyebben viseljük a belső káoszt.

Romba dőlnek világképek, hitrendszerek. Istenképek omlanak össze, mert megmutatják foguk fehérjét.

Istenből Egy van. Kis istenből és ember által megalkotott isten képekből viszont sok.

A szellemi tér megtapasztalás nélküli elvárásai, a megtapasztaláshoz kellő védelmet és megfelelő mennyiségű energiát nem adó rendjei felfokozottabban jelentek meg azok sorsában, akik közelebb állnak a szellemi tér csatornáihoz, az idegrendszerük érzékenyebb ezek érzékelésére.

A káosz mögött ott van egy adott forrás, amely fenntartaná a helyzetét világunkban mindenáron.

Ő volt Mózes istene is. Ő az, aki meghasította akkor a világunk szövetét. Nem először és nem utoljára.

Ő az, aki diktatórikus módon irányít kicsiben és nagyban. Csak az ő szava és elvárása számít. Sok erővel és mágiával élő embert irányít láthatatlanul, hatalmat és jólétet ígérve. Mindenkinek a maga hitrendszere szerint. Láthatalan, hiszen illeszkedik a félelmeinkhez és az ezekből fakadó akarathoz. Itt nincs különbség jó és rossz között, ma már mindenkit elér a félelmein keresztül.

Őaz, kinek ítélete szerint a nő bűnös és bűnhödnie kell egészen addig, amíg a benne lévő erő el nem porlad.

Mára már ezernyi módon fűződik sorsokhoz.

Egy jó ember felé az az ígéret, hogy még több emberen segíthetsz, és ezért, ezt és ezt adom a kezedbe hatalmi eszközként.

Nagyon figyeljünk oda az Üzenetekre, mert nagyon sok a hamis, ámító. Semmiben lehetünk biztosak, még akkor sem, ha nagyon tetszik nekünk, és pont azt mondja, amit hallani szeretnénk.

Az elmúlt héten való hallgatásomnak az egyik oka ez volt. Nálam is működnek “hamis “ csatornák. Elvileg tudok róluk, és jó hogy vannak, mert tudom azt is, ami a másik oldalon van. A választásaim, döntéseim miatt viszont csak egy csatornát teszek közé, a leginkább “emberközelibbet”, ahol ott vannak a problémák és a megoldások is. De nem akartam így sem utat engedni magamon annak, amely a világunkban hatalmat akar állandóan. Sok prófétán, médiumon keresztül. Akikben ott a jó szándék, a segíteni vágyás, és talán kevés a mérlegelés, óvatosság.

Gondoljuk át, hogy mi az igazán fontos számunkra. Nem a kényszerességek, megfelelések, bizonyítások, pótcselekvések, amik már észrevétlen rutinná váltak.

Ami igazán fontos, az Önmagunk, hiszen ott belül ott van minden tudás, amire szükségünk van.

Az Önmagunkra figyelésnek is megvan az arany közép útja. Egy időben sok ezoterikus tan mondta azt, hogy “vegyél el mindent, amire szükséged van”. “válasszad a könnyű utat”. “hagyd ott, aki nehézséget okoz”. Stb…

Minden történetünk egy darabig tanít, aztán pusztít. Ha idő előtt kilépünk, akkor nem tanultunk semmit, az önfejlődés megáll.

Ha túl sokáig benne maradunk, akkor az már olyan energiákat gerjeszt amiből nehéz lesz kilépni. A lélek elfáradt, nem lesz ereje felállni, változni.

 Nem vehetünk el olyasmit, ami megkönnyítené a sorsunk, de nem a miénk. Nem élhetünk mások sorsából.

Nem hagyhatjuk ott azokat, akiket ránk bíztak és valami módon kiszolgáltatottak. Még ha nehéz is, egy adott pontig segíteni kell őket.

Egy adott pontig.

Ez az adott pont a nagy egész szempontjából most van.

A kisebb egységek szempontjából ez már sorsfüggő.

Figyelni kell a lélekre.

A lélek minták kapcsolják össze az emberi testet és a szellemi teret.

A lélekmintákban erősen mutatják, hogy hol sérültek. Elkezd fájni valami.

“nem törődnek velem”

“nem veszik észre mennyit adtam”

Mindez generál olyan gondolatokat, amelyek már ott voltak a szülőknél, nagyszülőkénél is, és náluk magányt, sértődést okozott, haragot okozott. Legtöbbször ok nélkül, egy vélt ok köré kerítve elméleteket.

Mindez bepróbált minket is.

Amivel ez most másabb, rövid időn belül megjött az épeszű gondolat is, amely a fájdalmon átlátva a megoldásra törekedett.

Ez már a régi programok cserélődését jelzi, a lélek minták rendeződését.

A lélek jelenlegi helyzetében mind az emberre, mind a szellemi térre “haragszik”.

Az ember csak akkor használja, ha baj van, különben csak fosztogatja az energiáját.

A szellemi tér pedig nem ad kellő segítséget.

Éppen ezért forduljunk a saját lelkünk felé, adjunk számára nyugalmat.

A lélektérben vannak az elhunyt szeretteink, őseink árnyai, vagy beragadt mintái is.

Ők is leválnak fokozatosan a lélek minták gyógyító, tanító teréről.

Ez is megviseli a testet, vírusokat dob fel a felszínre. Ezek a vírusok generácóról generációra öröklődtek.

Most pont azokon a pontokon okoz gyulladást, ahol a gyenge pontjaink vannak.

Amit tehetünk.

Forduljunk többet befelé a belső terünk felé. Ürítsük ki az agyunkat, legyenek gondolat mentes pillanataink.

Ne rágódjunk dolgokon.

Az érzelmeinket próbáljuk a megoldások felé vinni, ne ragadjunk bele sértődött mintákba.

Köszönöm, hogy kérdeztétek a Csend okát, és aggódtatok értem. Jól esett a lelkemnek a törődés.

Elindultunk egy új összerendeződés irányába, amely a sorsunkat képes gyökeresen megváltoztatni.

Türelem és figyelem.

Engedjétek romba dőlni önmagatokban az eddig hordozott világképet.

Csak így tud felépülni valami más. Ami Élet adó.

Sok évvel ezelőtt minden hajnalban arra ébredtem, hogy egy kislány énekel. Nem bennem, hallottam a hangját a külső térből. Nem rádió, vagy valaki volt, hiszen mindenki aludt még, és kislány nem is volt a környezetemben. Pár percig tudtam csak megtartani a „hallását” az éneknek. Nagyon szép volt és megnyugtató. Abban az időszakban nehéz volt a sorsom. Ha Ő nincs, akkor nem tudom meddig bírtam volna. Ez a Hang gyógyította akkoriban bennem a sérül, magányos kislányt. Talán egy hétig tartott. Sok erőt adott, és valahogy most már néha magamban hallom őt.
Ami talán ennek párja lehet, hogy nehéz időkben egy kislány zokog bennem. Pontosan nem tudom megmagyarázni, de nem is akarom. Talán egy magamból kizárt, elfelejtett részem tért vissza. És hány ilyen lehet még?