Ennek az évnek a legfőbb célja, hogy találjuk meg ÖnMagunkban azokat az emberi értékeket, amelyek Emberré teszik az embert. Mindezt azért, hogy ne fájdalmak útján kelljen megtanulnunk, hogy kik is vagyunk igazából. Ne tragédiák, és saját magunk féltése miatt lássunk meg olyan emberiségnyi értékeket, amelyek mindig vannak. Ne kelljen háború, vagy csoport halál ahhoz, hogy rányíljon az emberi szem az igazán fontos dolgokra.

Nagyon mélyről jövő energia hullámok haladnak át a bolygónkon. Mindezt azért, hogy először szembesüljünk mindazzal, ahogy eddig gondolkodtunk, nézzünk a gödör legaljára, ahonnan elindultunk, amiért elbuktunk, majd legyen erőnk eldönteni, hogy mit is szeretnénk képviselni valójában.

Elfojtott fájdalmak kellnek életre. Elzárt lélekrészeink kérnek szabadságot. Ahol eddig elrejtőztünk, ott most már lassan kiszakad a fal, hogy szabadon állhassunk végre a világ elé, és hangosan mondhassuk “ez vagyok ÉN, a szívem és lelkem szerinti valóságom”

Tudjuk nagyon jól, és ősink is tudták, hogy ez egy fals és hazug világ. Hazudik az ember azért, hogy élve tudjon maradni, hazudik azért, hogy képes legyen némi vélt jót csepegtetni a mindennapjaiba. Hazudik azért, hogy védje saját békéjét, vagy önmagát. Az erőszakosok jól élnek, az Ártatlanok pedig túlélnek.

Ez nemcsak a külvilágban van így, hanem bennünk, a belső világunkban is. Mert hát a nagy igazság örök. Ahogy bent, úgy kint.

Ahogy lent, úgy fent.

Hogy a lelkünk szép részei már alig élnek, nem tudják jól kifejezni magukat, nem tudnak szépen és egyszerűen teremteni életet, az pontosan látszódik a Föld állapotán. Haldoklik. Mint ahogy a lelkünk is.

HOgy melyik mikor rázza meg magát, és veti le az élősködőket?

Addig nem, amíg van remény arra, hogy a lélek szép részei elő tudnak jönni és életet tudnak teremteni.  

A szellemi térben sok Hang mondja a magáét. Mint mindig, amikor fordul a sorskerék a csoport tudatok rendszerében. Még jó, hogy kevesen hallják. Bár lehet inkább hallania kellene mindenkinek, hogy képes legyen nagyban gondolkodni. Nem saját életéről, hanem az emberiségről, az utódairól, a Földről stb…

A lélek eszerint gondolkodik.

A test tudat csak akkor adja át a hatalmat valójában a léleknek, amikor megijed, a test életét félti, vagy a megélhetését.

Mind addig ő akar uralkodni, jobban tudja, birtokol stb…

Elnyomja a lélek hangját, és ennek ezernyi oka van. Mondhatunk ezernyi okot rá, de mind ősi félelemből fakad. A halálfélelemből. Vagy önmagam veszítem el, vagy a szeretett személyt.

Sokan mondják, hogy ó ezt én már megoldottam. Én is gondoltam már ilyeneket. Valószínűleg pár elmúlt élet halálfélelmét feldolgoztuk váláskor, rokon halálakor, komoly betegségünk által. De az ősi ok rejtve volt ezidáig.

Az ősi ok megnyitotta a bugyrait. A nemes és értékes lélekminták rabsága, ketrece már látható.

Hogy merjük-e megnyitni, megtaláltuk-e azokat az embereket, akiknél a kulcs van? Vigyáztunk-e rájuk, vagy a láthatatlan szálakkal nem törődve csak azt néztük, hogy kivel érdemes barátkozni?

Egyáltalán látjuk-e, hogy a lelkünk mennyit dolgozik értünk láthatatlanul, megtagadva, csak a bajban előhúzva? Különben lehurrogjuk, megtagadjuk, átértékeljük minden sugallatát?

Most azt tanácsolom mindenkinek, hogy

Hallgass a szívedre!

Ne bonyolítsál túl semmit sem. Ne akarj megmagyarázni történéseket, érzéseket.

Ami feljön, azt éld át. Sírj ha kell. Engedd, hogy fájjon. Nem kell jó kedved, vagy bármit mutatnod.

Ezen a fájdalom küszöbön, fulldokló jelenléten halad át az Út.

Itt tudjuk elérni a betonba ágyazott ketrecet, ahol lelkünk szép része lakozik. A szabad Madár, aki tudja a sorsunk, aki vezérli minden pillanatunk, aki megment minket a nehézségek idején, aki ott van a bajban.

Még Él.

Amíg Ő Él, addig a Föld megtartó.

Nemcsak az egyedi sorsok fordulhatnak meg ez évben, hanem népcsoportok, csoport tudatok létezése változhat olyan irányba, amely Élet adó lesz a Föld és az emberiség számára.

Most itt még azoknak, akik takarítják, tisztítják az emberiség karmáját, nehéz a létezés. A pokol bugyrait takarítják. Megélnek emberiségnyi fájdalmakat. A test tudathoz tartozó ősök személyiségeit rendezni, érzelmi szennyeiket megérteni, és újraformálni nem kis feladat.

Ők fogják elérni először a lélek tiszta mintáit. Legyen erejük felemelni és a felszínre hozni, hogy az emberek megérezzék, hogy végre levegőhöz jutnak.

Ez olyan mintha a legmélyebb óceán legaljáról kellene a búvároknak felszínre hozni kincseket. Megküzdeni soha nem látott szörnyekkel.

Megküzdeni a saját testükkel, mert nehezen bírja a súlyokat.

Megküzdeni a félelemmel, amely az ismeretlennek szól.

Megküzdeni önmagunkkal, hogy most már merüljön más, mert elfáradtam.

De nincs más.

Erő és kitartás legyen velünk és veletek.

Már látszódik a láthatatlan. Megpattant a burok, amelybe az emberiség az örök élet kulcsait zárta be. Hogy mi teszünk vele? Visszazárjuk vagy megtanuljuk? Igazából már csak egy lehetőség maradt.