Ez az év a lépésről, lépésre való újformálódás éve. A hirtelen döntések is akkor jók, ha megalapoztuk azok sikerét.

Hogy miért van így? A tudatosodás egyik alap pillére, hogy kitűzzük a célt, megnézzük mi akadályoz, mi segít, és elkezdjük a rendezést. Az akadályok okát megkeressük, és megvizsgáljuk miképpen tudunk vele bánni. Elengedjük, átalakítjuk? Először szellemi szinten, majd gyakorlatban.

Amikor elkezdenek változni a dolgaink, akkor megnézzük ismét, hogy a céltól mi választ el.

Az elmúlt évben azt mondtam, hogy keressük az okforrásokat és a források érzelmi töltéseit vizsgáljuk meg és változtassuk.

Most azt mondom, hogy tűzzük ki a célt, és kezdjük letenni a köveket magunk elé, amire biztonsággal léphetünk.

Kimondott szavak, elengedett tévhitek, lerendezett családi viszonyok, vagy legalább a rámutató szándék mind – mind megalapozta ezt az évet.

Fizikai testünkben az idegrendszerünk fog jelezni, hogy mikor mi a feladat.

Az energia egy sugarú, koncentrált erőként szándékozna megjelenni. Ha valaki szétszórt, osztott, sokfelé kever kavar egyszerre, őnála szédülések, látászavarok jelennek meg. Éppen ezért érdemes gyakorolni, hogy a tudatunkat egy pontra összegezzük. Pár percig nézzük az orrunk hegyét. Vagy érezzük az energiát bizseregni, melegedni a testünk egy pontján, ahová figyelünk. Sok gyakorlat van ennek élesítésére, tudatosítására.

Ami a legfontosabb, tegyük a mellkasunkra a kezünket és várjuk meg, amíg melegedni kezd. Vagy bizsereg. De testünk más pontjain is meg kell éreznünk a koncentrált energiát. Fel kell ébreszteni alvó, nem használt, hátra szorított világainkat. Mindenki erejére szükség lesz ahhoz, hogy felépítsünk egy másfajta világot magunk körül. És önmagunkban. A mindenki ebben az esetben az őseink lenyomata, és a hozzájuk tartozó szellemvilág.

Ha jól takarítottunk, akkor segíteni fognak minket.

Még valamit be kell állítani, hogy mások azt lássák meg bennünk, akik valójában vagyunk.

A következő meditáció ehhez fog majd kapcsolódni.

Most karácsonykor végig mentem egy vízió sorozaton. Az utolsó képsorból megértettem, hogy ősanyáink sem látják az élő utódban azt a lehetőséget, azt tudást, amivel a leszármazott rendelkezik. Mivel nem látják, ezért megvétózzák azokat az energiákat, amivel segíteni tudnák az éppen élő leszármazottat. Bélyeget sütnek rá, hogy „alkalmatlan”. A térfoglalását blokkolják.  Ez olyan, mint amikor egy okos emberre, aki ugyanakkor csendes és alázatos, a környezete lenézően néz. Nem segítik meg abban, hogy többé tegye a világot a maga tehetségével, mert mást várnak tőle.

Van ennek egy másik oldala is. Amikor az ősanyák olyasmit bíznak rá az élő leszármazottra, amihez még nincs elég megtapasztalása, nem tudná jól kivitelezni. Csak éppen hogy, valahogy. Amivel kárt okoz másoknak. Nagyobb teret adnak számára, mint amit felelősen tudna gondozni.  Királyságot bíznak a bolondra.

Az egyik idő előtti energia bevitel egy élethelyzetbe, a másik pedig energia blokkolás. Hogy a mi sorsunkra melyik igaz, azt vélhetően anyáink szavaiból tudhatjuk.

Zongoraművészt akart faragni belőlünk, miközben a fülünk nem zenére volt kiélezve?

Vagy éppen azt hajtogatta, hogy „alkalmatlan vagy rá”, miközben éreztük a vágyat, hogy milyen jó lenne?

Ősanyák hangját fogalmazta meg. Vagy túl sokat hisz valamiről, vagy értéktelennek hiszi az értéket.

Mi azóta egyfolytában bizonyítunk kényszeresen?

Vagy nagyképűen magyarázunk olyasmit, amit nem is értünk valójában?

Annak látnak minket, akik vagyunk? És ahol tartunk?

Vagy a tükör nem jól veri vissza a fényt?

Ezt fontos még eldöntenünk magunkról.

A tükröződés sugarát kell rendezni. Be kell állítani a belső tükrünket, hogy jól látszódjon a valóság. Először csak ott belül és önmagunk számára, hogy át tudjuk gondolni saját céljainkat, lényegiségünket. Mint az autó tükreit. Lássuk meg, hogy valójában mi van mögöttünk, mi van a holttérben, és merre visz az út.