Egyik nap könnyebb, a másik nap nehezebb. Ma a nehezebb, súlyosabb energiák hatnak ránk.
Az éjjel bevetült a
“bocsáss meg mindenért, nem tudtam mit cselekszem”
és a párja,
“megbocsájtok mindenért, nem tudtad mit cselekszel”
elengedő, teher újraosztó program. És itt nem egy emberről van szó, hanem minden olyan helyzet, amely még ott rejtőzött bárhol is tudattalanul.
Ennek eredményeképpen az álmok kavarcosak, nehezek lettek. A tudatalatti feldobált mindent, ami eddig elrejtőzött.
Nyomasztó érzések jelentek meg a nyomában.
Hogy mit is tehetünk?
Mécses, hogy enyhítse a térben megjelent szürke energiákat.
Most érdemes megidézni JÉzus kereszten kimondott szavait.
“bocsáss meg nekik, nem tudják mit cselekszenek”.
Jézus átvett fájdalom terheket az emberiségtől, amivel azok már nem bírtak. Mivel nem bírtak vele, ezért a sötét oldala erősödött fel az emberiségnek.
Ez a program az Ő lelkületéhez tartozó sorsokon tovább futott.
Nem tudom pontosan és jól megfogalmazni mindazt, ami ezzel kapcsolatosan most felpörgött, nincsenek rá jó szavaim.
Olyan, mintha teher visszaosztás történne. Megjelenik fájdalom, harag.
Ugyanakkor ne feledjük, hogy akár egy testben is élhet Heródesi minta, és akár egy apostoli minta is.
A sors és vérvonal szövődések soha nem véletlenszerűek bizonyos vérvonalakon. Az “ellenfelek” összezárva és egymásra utalva tudják megismerni egymás valódi énjét.
De ez most nem is fontos.
Mindig csak annyival foglalkozzunk, ami aznapra adatott.
Ne feledjük nincs ember, aki nem csinál hülyeségeket, nem bántott meg ok nélkül másokat, nem vett el másoktól lehetőséget akár tudattalanul is, nem használ ki másokat. Nagy részüket fel sem ismerjük, mert vagy a természetünk része, vagy neveltetésünk miatt fel sem ismerjük, vagy az önvédelmi rendszerünk miatt alkalmazunk olyan sémákat, ami másokra, önmagunkra káros. Ha ezeket felismerjük, átrendezzük magunkban, hogy se magunkat se másokat ne bántsunk oktalanul, akkor ezzel sok erőt rendeztünk magunkban és szépen tudjuk a külvilág felé kivetíteni.
Úgy tűnik ezen a területen zajlik most energiafelszabadítás. Ezért hangzott el a “bocsáss meg…” és a “megbocsájtok…” rítus.
Érdemes mondogatni magunkban, amíg a mellkasi részen a feszülés el nem bomlik. Ne képzeljünk hozzá embereket. Mindenki legyen ott, egy arctalan tömeg, mivel sok életen keresztül fut ez a program, tudattalan részeinket, a titkos szegleteket érinti meg az energiahullám.
A mai álmaim erre reflektálnak 🙂
Egy pajtában vagyok egy férfival, akivel teljesen odavagyunk egymásért, nézzük a lomok között hol szeretkezhetnénk, jönnek mások is segíteni helyet csinálni; kiderül, volt egy elődöm, aki nem élhette meg vele a boldogságot, mert mielőtt megtörtént volna szétdarabolta (a férfi), ez megrémít kicsit, mégis tovább vonzódom, és nem is igazán félek tőle; egy vasúti szerelőkocsiban ülünk, nagy sebességgel tol hátulról egy mozdony, mögötte a szerelvény, ez önmagában ijesztő, mi lesz ha nem áll meg időben, és a férfiban sem bízom továbbra sem, mégis van valami vonzó és boldogító az egész szituációban…
(talán azért is nem volt annyira félelmetes, mert végig éreztem, hogy nem személy szerint rólam szól)
A másik: egy fehér (színnek van jelentősége) fal előtt ugrom le fejjel előre a mélybe, rémisztő, de a bokámon rajta van a kötél, ami érzem, hogy időben meg fog fogni.
Ez általánosan szimbolikusnak tűnik a helyzetünkre nézve 🙂
Anélkül, hogy magamat v. bárkit minősíteni szeretnék, tetszik amikor arról írsz, hogy egyikünk sem tökéletes, mert bizony zsákutca, amikor valaki azt hiszi, hogy na őnála aztán nem, ő aztán soha nem csinált olyat… pedig de, a legjobb szándék mellett is, és ha nagyon őszinték vagyunk, lehet az a ‘legjobb’ szándék abban a pillanatban talán épp nem is volt ott….
Eszembe jutott az „Angyalok városa” c. film. Ott az angyal elkezd nagyon vonzódni egy emberhez / doktornőhöz (beleszeret a maga módján), és amikor tudomást szerez arról, hogyan válhat „bukottá”, hogyan válhat „emberivé”, tudatosan „lezuhan”. Vállalja (tudatosan) a VESZÉLYT, hogy megismerje az ÉRINTÉST és a szerelmet…
A „saját sorsuktól” TUDATOSAN [saját szándékból!] ELTÁVOLODÓK közül talán sokakban nagyon szorosan egymáshoz tapadhatott a veszély tudatos vállalása és az Érintés utáni vágyakozás… Talán e furcsa „kezdő lépés” [és ebből eredő belső-vegyülés] miatt később nem képesek „igazán szeretni” [inkább a „kaland” vagy a veszély mozgatja / motiválja őket…]
A pajta vagy a [kötött pályás] vasúti „szerelő” kocsi talán nem a legalkalmasabb hely(zet) a meghitt együttlétre… de kétségtelenül kalandos és veszélyes (lehet)…
Talán azt érdemes megnézni, hogy a Bizalom „hol” sérült meg, hol és miért kezdett el meggyengülni.
[Még ha nem is a saját sorshoz tartozó képek ezek, aki „jogosult” érzékelni egy ilyen Átvilágítást, megértheti a sérülés / nehézség okát és lényegét.]
A „Tudatos Eltávolodás” a saját sorstól „folyamatosan gyengít”: „lomok közé (távolra) kerülve” keresgél valamit amit meghittségnek gondol, majd a távolodás egy bizonyos pontján túlhaladva egyre gyorsabban „tolódik” a szakadék felé…
A leugrás „emléke” talán abban segít, hogy ráirányulhasson a figyelem: „honnan” és „miért” indult el „lefelé”… és talán a kötél segíthet a visszaút felismerésében…
Az ilyen sérüléseknél is segíthet a megbocsátás kimondása (1) nem csupán mások felé irányulva, (2) hanem saját maga felé is…
A lomok én is úgy érzem, hogy az eredeti tisztaságtól való eltávolodást jelképezik.
Van, hogy nem próbálom értelmezni az éjszakai történéseket, csak a fennmaradó érzésekkel dolgozom. Most is ez történt volna, már majdnem el is felejtettem, ha nem olvasom Évinél a mindenért való megbocsájtást, mert „nem tudtuk, mit cselekedtünk”, így mindjárt értelmet is nyert az ‘álom’.
Bizonytalanok és kicsit bátortalanok vagyunk, mert menet közben jönnek felszínre a rossz emlékek, derül ki, hogy ki miben „vétkezett”, de a mozdony tol előre, együtt haladunk… (itt már nem volt intimitás, meg valódi veszély sem, csak bennem jelent meg a veszély érzete)
A másik, a leugrás nekem egyértelműen a mostani helyzetet és a bizonytalansággal szembeni félelmemet szimbolizálta, anyagilag mindenképpen lejjebb fogunk kerülni, de hozzáállás kérdése, nem lesz igazán nagy probléma.
A „leugrás” (akár mint bukás) (akár saját tapasztalat, akár mástól származó tanulság) emlékeztethet: A VÁLASZTÁS A MIÉNK a saját sorsunk irányának meghatározásában.
Választhatjuk nem csak a korábban már megtapasztalt „lefelé” (eltávolodni) irányt, hanem a Tudatos Hazatérést is. Közben persze az elhagyott otthon is megváltozott, így a hazavezető úton, és majd otthon is sokminden „új” lesz a számunkra.
Ma az jelent meg gondolatként bennem, hogy hozzá kell szoktatnunk magunkat (agyunkat?, szívünket?) ahhoz, hogy elfogadjuk a „megváltozót”.
Ahogyan átlépünk az életünk egy új szakaszába, MEGVÁLTOZIK az Érzékelésünk, és ez természetes folyamat. Valamennyire megpróbálunk előkészülni erre is (mire irányuljon rá jobban a figyelmünk)… de kezdetben mégis furcsa (elbizonytalanító) lehet ez a változás… Talán ezért nagyon jó az, ha vannak olyanok, akik ezeket a kezdeti furcsa megtapasztalásaikat el tudják mondani egymásnak… egymást is segíthetik ezzel (milyen új jellegekre irányuljon rá erőteljesebben a figyelem)…
Az, hogy az eddig „lehúzó anyag” „kevesebb lesz”, valószínűleg mindannyiunkat közelebb emelhet a saját választott sorsunkhoz…
Közben a Különleges utat megnyitottaknak (például Szolgálat) arra is figyelemmel kell lenniük, hogy akikben a VÁLTOZÁS súlyosan elbizonytalanító, azoknak segítségre lehet szüksége a kezdő lépéseknél… Aki már képes ilyen segítség-adásra, annak erre is tudatosan fel kell készülnie. Ha figyeljük a belülről jövő ilyen irányú vezetést, és megtanuljuk kellő figyelemmel értelmezni a jelzéseket, az nekünk és másoknak is sok erőt / időt takaríthat meg… Köszönöm én is, hogy megosztottad velünk ezt az álmot, én is sokat tanultam belőle.