A mai nap kérdése:

Mi az, ami egész életünkben ragaszkodásaink alapmotívuma volt?

Egy anya vagy apakép?

Egy teljesítési, bizonyítási kényszer?

A kettő válasz szorosan összefügg és rámutat egy szellemi történetünkre.

Ezekből már tovább lehet gondolni, hogy mit teszünk hozzá a nagy egész rendjéhez? Vagy kellene hozzá tennünk?

De nézzünk a kérdés mögé.

Ragaszkodunk-e hozzá, hogy a testünknek minden kényelmes és jó legyen?

Vagy, hogy megváltsuk a világot?

Vagy tökéletes kapcsolatra vágyunk?

Vagy mind a hármat egyszerre?

Mi mennyire fontos? Mert egy arany középúton, mindegyik az.

Mindehhez hozzá kell gondolni egy hármas egységet.

Ebben az esetben a test, amely cselekszik, mozgat, megtapasztal.

A lélek, amely kapcsolatokat tart fenn és eltárolja a hozzájuk kapcsolódó információkat. Ebben az esetben, az érzés, amelyet ha helyesen élünk meg, akkor működnek a kapcsolataink. Hogy mikor mi a helyes? Ez már egyedi.

És a szellem, amely az Egység részeként tart minket számon, Istenhez való viszonyunkat jelzi. Itt ebben az esetben, mi az az erő bennünk, amellyel a világ aktív alkotói lehetünk. Fejlődik általunk a világunk.

Azért írom, hogy “ebben az esetben” mert a test-lélek-szellem kifejezéseknek van más aspektusa is. Hogy milyen energiák aktívak adott napokon, az mutatja, hogy melyik részükkel dolgozhatunk. Mint ahogy arra is, hogy milyen kérdések jutottak aznapra, és mire kaphatunk válaszokat.

Ez a hármasság az életterületekhez kapcsolódik jelen esetben. A munka terület, a test. A család területe a lélek.

A szellem pedig a hitrendszerünk, valamire kivetítve. Hobbi. Érdeklődés. ZSeni szintű gondolkodás. Kreativitás. stb… A mai napon erre irányul sok minden.

Ez a három együtt nem nagyon megy, ha 3 különböző területen végezzük.

Aki a munkájában zseni, és ott tesz hozzá energiát világunk fejlődéséhez, ő egybevonta a test és szellem energiákat. Hivatás, amely mögött komoly erők munkálnak. És ez lehet egy takarítói munka, ha valaki tudja, hogy amihez hozzáér, ott több szinten is átalakulnak az energiák és aki utána arra a helyre megy, már nem lesz kitéve szellem lényeknek, vagy lehúzó energiáknak.

Lehet földműves, ha a kezével életet teremt, amellyel másokat táplál.

Alkotó, ha másokat inspirál gondolkodásra, cselekvésre.

Kutató, ha mások vagy a Föld jobblétét szolgálja a felfedezése.

Tanító, orvos, bárki, ha hivatásként éli, és tiszta energiákat fektet  a munkájába. Vagyis a célja az, hogy segítse valami módon az emberiséget. Örömet szerezzen.

Vagy inkább az emberiség egy hozzá közel álló részét. Ezzel született, ez a belső, talán rég elfojtott gondolat hajtja. Ami a gyermekkorból kilépéssel, lehet tudattalan hajtóerővé válik.

Egy újabb kérdés. Azok az emberek miért magányosak, akik erőikkel Szolgálják az egység rendjét.

Vagy a boldog családban élő miért nem tud kiemelkedni egy szint fölé, ahol már a név fennmarad és a munkássága generációkat szolgál?

Az energiák elvonódnak valahonnan, hogy egy másik területet erősítsenek. Ezen a ponton elém jött a kép, hogy Jézus a szellemi szférát szerette volna erősíteni. Az ember pedig feláldozta, elutasította.

Mivel mindig ismétlődnek a dolgok, ezért akkor és ott talán egy probléma is kiemelkedett ki a felszínre, melynek okforrása még rég mozgatta világunkat.

Elutasította a szellemi szférát az ember. Miközben lelke mélyén mindenki vágyja megismerni.

Aki hitben erős, ő általában magányos harcos. Mint ahogy a sportolókat is elzárják a hétköznapi eseményektől a nagy megmérettetések elött, hogy az erőik koncentráltak legyenek.

Hogy az emberi test tudatosság és az isteni jelenlét nem tud megnyilatkozni egyszerre? Valamit fel kell áldozni, hogy megerősödhessen az Egység rendjében az ember?

Valami nagyon fontosat el kell engedni?

ÉS az talán pont a lélek lenne?

Sokszor tapasztaljuk, hogy egy szerettünk halála tud szellemi fejlődésre bírni.

Vagy a magány. Vagy betegség, halál közeli élmény.

Ezek szerint nincs annyi energiája az embernek, hogy minden területen kellő energiája legyen?

HA minden jól megy, akkor egy sorshoz annyi energia van, amennyire szükség van, hogy jól megéljük.

Tehát a kérdés, hogy melyik életterületünkbe fektetünk be úgy energiát, hogy nem oda kellene?

Valamit elutasítunk és helyette valami mást erősítünk? Amit nem kellene?

Hol nem tudjuk hozzátenni a világhoz önmagunkat úgy, hogy megmozgassuk a világ nagykerekét? LEgalább egy hajszálnyira is?

Az erő ellenünk fordul, ha nem fejezzük ki a számunkra legmegfelelőbb módon.

Ott, ahová születésünkkor szánták.

Ma, ha figyeljük a gondolatainkat, történéseinket, arra jönnek jelek, válaszok, hogy mi az, amit be kell áldoznunk. Ha még nem tettük. Ha megtettük, lehet, hogy áldozati szerepben maradtunk.

És mi az, amire energiát kell fektetnünk.

Mert ott tudunk hozzá tenni úgy a világunkhoz, hogy pozitív nyoma maradjon.