2020.10.06

A tegnapi képhez némi kiegészítés, mert az ajtós képsorozat legalább egy hétig elkísér minket.

Nézzünk körül a körcsarnokban, ahonnan ajtók nyílnak. Ez amúgy a szívcsakrát szimbolizálja. Láthatjuk egy bazilika, templom, kápolna kupola alatti részének is.

A bezáruló ajtó mögött húzódó folyosó, járat, amin keresztül áradt az energia a múlt dimenzióiból, valószínűleg hagyott a körcsarnokban energiacsomagokat. Ezek úgy működnek, mint az időzített bomba, szépen becsomagolva.

Amikor robban, akkor esünk, kelünk, törünk, zúzunk. Mivel a szívtérben történik, ezért elönthet minket hirtelen szomorúság, kétség, harag. Idegfájdalmak jelenhetnek meg. A lényeg az, hogy ne fogadjuk el magunkénak, kezeljük úgy, mint minket befolyásolni szándékozó, de tőlünk független energiát.

Amikor robban akkor átszakít ajtókat, amiket nem kellett volna. Ki tudja mi rejtőzik az ajtók mögött, és mikor kellett volna nyílnia.

Ezeket a csomagokat kell megkeresnünk a központi csarnokban.

Semlegesíthetjük a tudatunkkal:

“bármi is rejlik ebben a csomagban, alakuljon át felismeréssé, tegye többé a sorsomat.”

Ismét variációkat mondok el:

Ha belső üresség jelenik meg, akkor bezárult az ajtó, nem tudtunk nyitni magunknak tovább lépéshez újabb ajtót. Félelem, bizalmatlanság. Amely önértékelési zavarra mutat. Meg kell magunkat erősíteni, hogy “minden rendben van”, “nem egyedül kell megtalálnom a válaszaimat”.

Ha szomorúság jelenik meg, a legjobb elővenni az önkritikus, humorzsák énünket.

Bármi is jelenik meg, az ellenkezőjére fordítsuk át. Menni fog. Most minden ezt segíti. Csak ne engedjünk a mártír, a drámázó, hisztiző én részeinknek.

Bármi is történik velünk, ott van mellette a megoldás is. Ezt csak akkor vesszük észre, ha józanul szemlélődünk.

De térjünk vissza a körcsarnokba az ajtókhoz és csomagokhoz. Észlelhetünk a fal mellett szorosan álló egyedeket is, akik szinte beleolvadnak a falba. Ővelük annyi a dolgunk, hogy kérjünk melléjük Segítőt, aki átemeli őket a saját dimenziójukba, ott, ahol a tovább fejlődésük miatt lenniük kell.

Mindennek annyi a ránk való hatása, hogy tudatosítjuk azokat az energiákat, amelyek eltéríthetnek minket a saját sorsunkban megnyíló lehetőségektől.

A mai naphoz talán annyit, hogy időzavarok léphetnek fel. Késések, lemaradások. Ezek jelzik, hogy a saját csoport tudatunk haladásának ritmusát még nem igazán tudtuk felvenni. Tehát érdemes megnézni az energiacsomagokat, és a körcsarnokba ragadt entitásokat.

Egy gondolat, tovább gondolásra:

Minden pillanatunkban összegződnek valahonnan azok az energiák, amelyek sorsunkat táplálják.

Dimenziók, ősök emlékezete, embertársaink, világunk történései, bolygók hatásai, általunk megnyitott, vagy velünk született dimenziós terek stb…

Mindez összegződik, és amelyik impulzusból a legtöbb van, aszerint reagálunk az éppen aktuális helyzetre. Ha a haragból, akkor aszerint, ha félelemből, akkor aszerint, ha szeretetből, akkor aszerint. Ebből érthetjük, hogy nem igazán önmagunk jelen életbeli energiateréből alakítjuk a sorsunkat. Sok olyasmi is hat, aminek nem kellene.

Egészen addig a pontig tud mindez hatni, ameddig nem vagyunk kellően tudatosak önmagunkra. Vagyis nem tudjuk szűrni az impulzusokat, az információ áradatot, amely elér minket. Nem tudjuk figyelni saját belső terünket bármi módon is. Ezernyi mód adatott ehhez az embernek.

Talán mindez ott kezdődik, hogy meg kell különböztetnünk a belső dimenzionális térből érkező energiát, és a külvilágból érkező energiákat.

Gondoljuk mindezt úgy, hogy a belső dimenzionális térből érkező energiát,  önmagunk tapasztalati körén átformálva bocsájtjuk ki embertársaink és a külvilág felé. A külvilág felől érkező reakciók alapján pedig vizsgáljuk a belülről jövő energiákat. Kontrolláljuk, változtatjuk, formáljuk.

Nagyon lebutítva úgy működik, hogy például az anyai ág 3 generációja azt közvetíti a sejt emlékezeten keresztül, hogy agresszíven kell reagálnom egy adott helyzetben, mert különben történik valami rossz velem. Összeadódnak az ősök energiái.

Ez jön fel a belső világomban. Így reagálok, amivel kiváltom, hogy nem állnak velem szóba, megítélnek, vagy velem is agresszívek bizonyos helyzetekben. Én nem értem, hogy miért történik velem mindez, hiszen mindig ez volt a reakcióm. Nem tudatos, csak ösztönös.

Vagy egy jó barát elmondja, vagy valami módon mégiscsak felfedezem az összefüggés rendszert, és elkezdem finomítani a belső energiákat, figyelem a hatásokat a változtatások után, akkor ezek a változtatások visszahatnak, visszaíródnak a sejtemlékezetbe.

Változik a belső energia forma, ami kiáramlik a külvilágra. A külvilág másképpen kezd reagálni. Amin ismét elgondolkodom és formálom tovább. Ez már a tudatosság egy kezdő szintje. Itt már vissza lehet hatni saját sorsunk alakulására. Valamennyire. Ha idáig eljutottunk ebben a világban, akkor az elkövetkező évek megtanítanak arra minket, hogy miképpen lehet a tudatosságot úgy tovább vinni, hogy a világunk ismét egy virágzó kert lehessen. Ne csak egy háborús tűzfészek, minden szinten.

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

13 − 7 =