2020.10.21

Sorsunkat fűző elem, amelyre ebben az évben leginkább lehetett hatni, az az

esemény-érzés-gondolat-reakció. Ezen belül nem kell jó vagy rossz címke, csak utólagos vizsgálat, hogy le tudjunk vonni tanulságokat a reakciókból, amit az eseményre válaszul adtunk. Itt el lehet dönteni, hogy miből volt több. Érzelemből vagy gondolatból?

Melyik eltolódása okozott olyan reakciót, ami nem egészen azt hozta el, amit szerettünk volna?

Ha ezt látjuk, akkor meg lehet vizsgálni, hogy milyen forrásból jött a túlzott érzelem vagy gondolat.

Itt azt is érdemes megemlíteni, hogy nem rossz a harag, ha valós helyzetre reagálunk vele. Tehát nem egy  rossz hitrendszer az alapja. Az elmúlt időszakban sokat írtam arról, hogy a harag forrás nem jó, mert fenntart olyan állapotokat, ami visszaránt minket a múltba. Ezért ismét elmondom, hogy nem mindegy, hogy a harag honnan származik.

Ha régi keletű, akkor már rég rendezni kellett volna, mert a múltban fogva tart, és fenntart állapotokat, mert mindig ugyanúgy reagálunk. Kizárjuk a változás lehetőségét, amely a sorsunk változását segíti elő.

Ha a jelenben kialakuló helyzet váltja ki, ami tisztán átlátható, akkor meg kell élni a haragot, ki kell fejezni és aztán rendezni. De tovább vinni ezt sem szabad. A harag lehetőséget ad arra, hogy önmagunkban felfedezzünk igazságokat, amiért szeretnénk kiállni, szeretnénk valahol változtatni, de van még egy gát bennünk. A harag átszakíthatja a gátat. De itt természetesen megjelenik a mérték.

Az elfogadó reakció sem helyes minden esetben, mert elfojtanunk sem szabad negatívnak ítélt érzéseket.

Ezért van szükség a józan észre. Mikor mi a helyes, amivel reagálnunk kell a külvilágra. A csak érzelmi alap nem tud mérlegelni. A csak gondolkodás pedig nem érzékeli a helyes megnyilvánulást, mert nem együtt érző.

Világunk a jó és a rossz csatájára épül. Addig vagyunk bajban, amíg címkézünk és eltolódunk valamelyik irányba. Minden csata bennünk zajlik, ami kivetül a környezetünkre és létrehoz helyzeteket.

Amikor már önmagunkban nem háborúzunk, (nem azért, mert az általunk vélt jó térfélre helyezzük a súlyokat, elfojta magunkban egy erőt), akkor tudunk sorsunk szerinti, erőviszonyaink szerinti reakciót kifejteni a külvilágra, amely átenged minket a sűrű ködön, vagy falakon, egy tágabb világba.

Mindezeket azért írom le, mert a Mars bolygó energiái valamiért felerősödtek. Nem értek az asztrológiához vagy a bolygóállásokhoz, ezért nem tudom az okát.

De azt érzékelem, hogy az erőviszonyaink, amit a külvilág felé kifejtünk a reakcióinkkal, erősebben fogja mutatni, hogy adunk ki magunkból sok vagy kevés energiát. Ez az év szépen felkészített minket, megmutatta pontosan, hol tolódnak el az arányok.

Elkezdődik egy önkifejező időszak, amely formálja az anyagot körülöttünk. Kiderül, mit tanultunk meg önmagunkról.

Egy kép, ami még segíthet energiáink rendezésében:

Van két szoba. Az egyikben a szüleid vannak, a másik pedig a jelenlegi családodé, ahol a helyed van a jelenben. Ezek a szobák generációs tereket és időket jelölnek. A jelenlegi családban csak a társ és a 21 év alatti gyermek lehet jelen. A gyermek, ha elmúlik 21 éves, akkor külön teret kap, teljesen kiválik a szülői aurából. Ha ez nincs így, akkor ott foglalkozni kell a helyzettel. Ő építi tovább a saját terét, amely a szülőéből nőtt ki.

Múlt és jelen.

A két szoba között nyitott ajtó. De lehet ajtó sincs. Átjársz. Ha kell, ha nem.  Hol itt vagy, hol ott.

ÉS ezt lehet fokozni azzal, hogy a szülők szobájából is nyílik ajtó, amely nyitott a saját szüleik felé. ÉS tovább.

Be kell csukni minden ajtót. Nem bezárni és eldobni a kulcsot, hanem becsukni, hogy ne legyenek állandóan nyitott járatok.

Kell kopogni az ajtókon és csak akkor átlépni a küszöbön, ha valóban szükség van rá. Mert olyant kérdeznél, ami jogos a jelen megértéséhez. Vagy átadnál valamit, ami szükséges a többi generációnak.

Száz szónak is egy a vége. Figyeljünk a reakcióinkra. Ne kapkodjuk el érzelemből. Vagy ne óvatoskodjuk el túlgondolkodásból. Erre kaphatunk leckéket.

1 gondolat erről: „2020.10.21

  1. Talán amit most a harag megélendő formájának jelöltél, az inkább indulat / indulatosság („el-indító” erős belső megnyilvánulás).

    A harag a számomra olyan, mint amiben van valami „méreg”, van benne valami olyan el-nem-engedett / régről-is-szükségtelenül-megmaradt, amit ha kifejezünk, abban mindig van valami oda-nem-illő (a-helyzethez-nem-illő, MINDIG-TÖBB-ÉS-MÁS mint ami a helyzethez és hozzánk illő, „szabályozhatatlan”). Fontos felismerni és megérteni a haragban jelző saját ön-részünket, mert valamilyen érzékenységet (változtatni-valót, elengedendőt, megerősítendőt) mutat bennünk.

    Az indulat / indulatosság akkor formálódik meg (a haragban lévő „mérgesség” nélkül), amikor egy helyzet megérint bennünk (1) egy még érzékeny (formálódó, „még-nem-kész”) részünket, (2) vagy pedig egy olyan megformált belső (M)Érték-rendszert, amelybe nem illeszthető be az amit megtapasztalunk.
    Az indulatosság legtöbbször jelzi, hogy valamit tenni kellene… változtatni kellene. Figyelmeztethet veszélyre, egy helyzet fenntarthatatlanságára… arra, hogy alaposan gondoljuk át, magunk mit tehetnénk a helyzet romlásának megszüntetése érdekében (ha lehetséges, akkor ne csupán egyedül, hanem másokkal is összefogva / mindazokkal együtt, akiket a jelző helyzet közvetlenül is érint).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő × 3 =