Világunkban elérkezett egy nagy változás ideje, ami érinti a lélek mélyén rejtőző félelem forrásokat. Igazából minden évben a halottak és mindenszentek ideje előtti időszak ilyen, mert az ember legnagyobb kihívása az élet és halál átértékelése. A határai és a súlya változó.

Mivel ebben az évben csoport tudatok mozognak együtt, ezért erősebben nyilvánul meg minden.

Sok gátló energia jelent meg, ami akadályozza az élet megújulását. Lélek szinten, szellemi szinten és a fizikai valóságban is. Sok a szomorúság, rejtőzési vágy a lélek oldaláról. A tudat falain áttörni szinte lehetetlen.

A test pedig kiszolgáltatottja minden külső és belső tényezőnek.

A lélek, amely érzelmi mintákat hordoz, amelyben ott van az emberiség minden megtapasztalása. Jó és rossz. Kapcsolati minták. A fájdalom kódok beültetve, mint a fejlődés lehetőségei.

És ott a tudat, amely a szellemből vetül ki. Akinek a leggyötrőbb a megsemmisüléstől való félelemből.

„Semmivé válok, pedig mennyit küzdöttem. ”

„Hiábavaló minden”

És a test, amely az idő és tér rabja. Miközben a multiverzum mintáját hordozza magában. Fajok keveredésének eredményeképpen pontos térképe az univerzumok kapcsolati mintájának.

A test hordozza a mindenséget.

A tudat a teljesség tudását.

A lélek pedig az együtt létezés törvényszerűségeit. Mindez együtt a multi és mikro univerzumok hordozója, az EGY közös létezési forma, az Isten testében való jelenlét.

Leegyszerűsítve ezt azt jelenti, hogy minden szinten megküzdünk a halálfélelemmel.

 

A cél jelenleg az, hogy áttörjük a biztonsági falunkat, amely a tudatunkban létezik. Még ha nem is emlékszünk arra, hogy mi is rejlik a falon túl.

A tudat fél a tágulástól. Akadályokat épít. Önmagának és azoknak, akik segítenének kilépni az ismert világból.

A megsemmisüléstől való félelem a legnagyobb akadályépítő. Van egy pont a tudat számára, ahol úgy érzi megszűnik teljesen a karaktere. Ahol a mindenség minden hangja minden pillanata egyszerre rezdül benne.

Egy élet után, amikor a test visszatér saját információs hálózatába, a tudat ideális esetben kitágítja önmagát és az univerzum fényösvényein (amely olyan, mint az idegrendszer az emberi testben) haladva egyre több és több lesz. Megjelenik mindenben és mindenhol, amit el tud érni, amelynek a tudását birtokolja. Ha a tudat nem mer kitágulni, nem mer a falon átlépni, akkor csak azt az életet ismeri, amelyet nem mer elengedni. Ennek oka ezernyi lehet. A következő testet öltés a tudat számára csak annyi lesz, amelyet hoz magával előző testet öltéséből. A két testet öltés közötti szakasz egy üres űr marad számára, hisz nem járt sehol.

Beragadva várta a következő hullámteret egy fal szerű, sűrű energiatérben. Itt nem történik semmi, csak a múlt démonjai dobálnak fel érzelmi mintákat és képsorokat. Addig a pillanatig, amíg rá nem ébred, hogy alakadt és a múlt fogva tartja. Ez a gondolatszikra, amely aztán létrehozza a változáshoz szükséges érzelmi mintákat, felismerésből fakadó energia cunamit, általában kívülről érkezik. Lélek kapcsolatokból fakad.

 

Amit rögzíteni érdemes a tudatban ebben az időszakban, hogy a Semmi, az a Minden. A tudat egy töredéke létezik a testben. Neve van, karaktere, jellemzői. Csak egy apró töredék. Amikor tágul a tudat, akkor ezek a paraméterek változnak, vagyis az önmagunkról alkotott kép is tud változni. Ami most még valójában nem a jelen valósága, hisz a múlt határozza meg.

A múltról, az emberiség történelméről mára már bebizonyosodott, hogy igazából utólag van szépítve, igazgatva a jelen törekvéseinek megfelelően. Amit ma hinni kell, a történelem úgy igazodik. A dns láncolatban ezek beíródnak, rárakódnak rétegenként az előző információs láncolatra. Új valóság születik.

Ez az emberi sorsokban is így van. Ami ma az érdek, a múltat aszerint magyarázza az egyed. Ezt hagyja örökül, erre épül fel az utód sorsának egy karaktere.

Titkok, félremagyarázások, hitrendszeri törekvések láncolatára. Falak épülnek fel ezekből. Az információs áramlás miatt most már egy emberöltő alatt lesz ugyanaz történet hol forradalom, hol ellenforradalom, hol dicsőség, hol árulás, hol ámítás, hol valóság stb…

Mindezt azért, hogy az ember meglássa miképpen fordul a visszája letisztogatottá, és a tisztának vélt történet a fordítottjára. És mindez képes többször átalakulni. El tudom képzelni, hogy pár évtized múlva Hitler már világunk hőse lesz. És minden aszerint lesz magyarázva. Már megjelentek ennek morzsái. Száz év múlva pedig már az emberiség történelmében eszerint fog szerepelni.

Ezeket a törekvéseket kellene elengedni és hagyni tágulni a tudatot. Minél jobban tágul a tudat, annál többet ismer meg az ismeretlenből és ébred rá, hogy jelentéktelen dolgokat hisz nagyon fontosnak. A valójában fontosat és értékeset pedig elhányja, tapos rajta.

Legyen bennünk vágy a változás felé. Kíváncsiság a jövő felé. A múlt árnyait pedig engedjük, hogy a jövő felé tárulkozás kisöpörje. Ne a múlt határozzon meg, hanem a lehetséges jövő, amit most formálunk meg.

Száz szónak is egy a vége. Emberiségnyi léptékű tudat tágulás zajlik. Haladni kell ennek hullámával. Minden változik egyik pillanatról a másikra. Nincs hosszú távon kiszámítható, előrelátható történet.

Futni kell, haladni az áramlással. Amely lehet néha magasra emel, következő pillanatban enged lesüllyedni. De ha keressük a megoldásokat, amely jó szándékú, életet adó törekvésből fakad, akkor megnyílnak eddig zárt ajtók, más minőségű energia formákkal. És mindig van tovább és tovább.

Nem könnyű, mert ellent kell mondani néha önmagunknak. Akkor is cselekedni kell, ha ott a félelem. A bizonytalanság.

A túlgondolkodás igen nagy kárt tud okozni. Nincs A terv és B terv. Csak a saját belső jószándékunk ereje.

És a helyzet, ami elvárja azt a döntést, amely tovább vezet.