Régebben sokat gondolkodtam azon, hogy miért úgy alakulnak a sors szövések ebben a világban, hogy nagyon ellentétes vérvonalakat csomagolnak össze egy testben.

(miközben mi azt hisszük, hogy szerelemből, véletlen találkozások csodájából született a gyermekünk) Sokáig nem esett le, hogy mivel ez egy poláris világ, ahol minden és mindenki kettőből szövődik egyé és amelynek a kijutási pontja az EGY forrásának megtalálása, ezért a kijutáshoz az út a polaritásból létrejövő feszültségenergiából szövődik meg. A sors egy időben elvitt halálos ágyakhoz, ápoltam magatehetetlen nagymamámat, utolsó stádiumú betegeket kísértem végig az útjuk végén,  sokszor voltam gyermek és magzathaláloknál, sérült gyermekek születésénél, hogy meg tudjam érteni, ha a vérvonalak túl sok feszültséget hordoznak, sok az ellentét, akkor nem tud egészséges vagy életképes test formálódni. A szülői traumák közelítik az „ellenfeleket” egymáshoz , és többszöri nekifutás után egészséges test formálódhat meg, amelyben már a vérvonali ellentétek viselhetőek,  formálhatóak lesznek, a kiegyensúlyozódás lehetőségei is ott vannak. Értemet nyer a létforma. A belső feszültség a genetikai hagyatékok miatt okozza a legtöbb kárt a világunkban.

A világ közös tudatának fejlődése kiváltja a sorsokban a traumákat, hogy a sokkolt szervezet el tudjon engedni régi haragokat, olyan mintákat, amelyek gátolják a változásokat.

Ez így embertelenül hangzik, de a régi rendszer sémája ez.

Ezen kellene változtatni, hogy ne a traumák, a fájdalmak, a belső feszültségek, a háborúk  legyenek a változások létrehozói, a fejlődés a kulcsa.

Sok ember onnan nyer energiát a változásaihoz, hogy feszültséget hoz létre maga körül, amely kiemeli őt saját sárból. Régebben sokat mondogattam, hogy akit megcsap a villám, ő vagy meghal és így tovább fejlődik, vagy megvilágosodik. Zeusznak, a főistennek is  villám volt az eszköze, amellyel változást indított el. Ez már mutatja a világunk kezdetén kialakul mintát. Energia felszabadítás. Honnan veszi a test az energiát. És mit kezd vele. A villámok a testen belül is csapkodnak. A sokkhelyzetek, a megvilágosodás pillanatai, a harag villámai stb…

Amikor elindulunk a változások útján és keressük az EGY forrását, akkor a polaritások megtapasztalásából tanuljuk, hogy miképpen szőjük meg az arany középutat, az egyensúlyt, amelyen eljutunk az EGY forrásához.

Aki nagyon szélsőséges érzelmi mintákkal és elvi programokkal bíró szülőktöl születik, őbenne nagy a feszültség, és az élete ki van téve a feszültségekből fakadó drámáknak, az ezekből fakadó harag energiának, amely sodorja az áradatban. Amikor ő partot tud fogni és rendet tesz magában, megérti a belső erőinek dobáló erejét, és uralni kezdi az erények energiaterének keresésével és megtapasztalásával, akkor és ott már egy úton jár az EGY forrása felé. Az ő felismerése változtatja világunk közös tudatának mintáit is.

Elkezdjük uralni önmagunk erőit. Ugyanakkor tudunk róla és tiszteletben tartjuk. Ismerjük önmagunk belső világát, de uralkodunk felette, tudatossá válunk.

A sok mérges ember energiát termel, amely fenntartja a poláris rendszert, ahol háborúk dúlnak. Ne feledjük soha, aminek ahová figyelünk, azt tápláljuk energiával. Szidjuk a politikát, ítélkezünk lépten nyomon, félünk a vírustól, félünk a háborútól, utálunk más népeket és közben pont az támogatjuk energiával, amit nem akarunk. Ha ezt felismeri valaki, hatalmasat tud lépni a fejlődés útján. Amit a külvilágban elutasítunk, azt önmagunkban is elutasítjuk. Amit a külvilágban nem szeretünk és elítélünk, azt önmagunkban is megtesszük. A külvilág csak tükrözi a belső világunkat. Ezért érdemes megismerni mit is hordoznak a szerveink lenyomatban, sejtemlékezetben, dimenzió kötésekben.

A belső világunkban is háborúk dúlnak az anyai és apai vérvonal energiái miatt. Keressük a belső békét. Próbáljuk törölni a testünkből a trauma lenyomatokat.

Alap szinten az anyag önző én látásmódjában sodródunk az áramlásban. A látóhatár pont ott van, ameddig a fizikai szemünk ellát abban az esetben, ha már elindultunk a fejlődés útján. Különben az orrunk végéig látunk. És az auránk is addig tart. Nem hagyunk lenyomatot a világban és nincs élet a halál után, az én tudat eltűnik, a tapasztalati minták bekerülnek a „Föld könyvtárba” névtelenül. Csupán energiát termelünk és tapasztalatokat gyűjtünk feldolgozás nélkül.

(Mindenki átmegy minden szinten sok-sok életen keresztül. És minden rétegnek ezernyi aspektusa van. Minden életünkben a felnőtté válásig átmegyünk ezeken az ÉN tudat állapotokon)

Amikor már ellátunk a fizikai szem látóhatáráig, ott már megjelenik a kíváncsiság. Még mindig az Én határ van és saját érdek. Nincs közös lét másokkal, de a kíváncsiság elindítja a lélekhez kötődés folyamatát. Csak érdek miatt figyel a környezetére és csak azokra, akiktől vár valamit. A test levetése után itt bealszik a tudat és álmában újra és újra él feldolgozatlan folyamatokat.

Amikor megjelenik az Együttérzés, az Együtt létezés szikrája, ott kezdődik el a fejlődés, de hosszú még az út. Megkezdődik a reinkarnációs emlékezés és nehezedik a terep.

Hogy miért is kezdtem el beszélni minderről?

Közeledünk egy útkereszteződéshez, ahol kiléphetünk a sötét kútból, amelybe világunk került Atlantisz világának pusztulásakor. Vagy visszafordulhatunk még egy nagy tanuló kört megtenni. Ez nem az agyunk döntése, hanem egy belső bizonyosságként jelenik meg.

EGY átjáró nyílott meg, (időszakonként nyílik meg) amely vonzza magához a tudatokat, akik megérettek lélekben a továbblépéshez. Ez nem függ spiritualitástól, nem függ gazdagságtól, nem függ semmiféle embernek fontos anyagi történettől. Ezernyi út vezetett az EGY úthoz és mind arról szól, hogyan lehet uralni a bennünk rejlő indulatokat, erőket. Hogyan lehet felülkerekedni a harcokon, drámákon, haragokon, büszkeségen, kivagyiságon, önpusztításon, csodavárásokon. A kérdés csak egy.

Mit tudtunk megtenni belső jóérzésből a világunkban élő létezőkért és önmagunkért?

ÉS ezen belül még pár kérdés.

Észrevettük-e, hogy csak önmagunktól félhetünk?

Észrevettük-e, hogy a belső feszültségeink okoznak kárt nekünk és társainknak?

Észrevettük-e, hogy őseink életét éljük?

Észrevettük-e, hogy a karma kerék addig tekergeti az emberi sorsot, amíg nem tudjuk uralni mindezt?

Vizsgák idejét éljük szinte minden második héten. Növekedik a nyomás rajtunk, növekedik a feszültség bennünk.

A vizsgákon csak ezt kérdezik meg. Mit teszünk mindezzel?

 

 

.