Nem egészen látom át miképpen zajlik le a folyamat, amely már kezdi magát nyilvánvalóvá tenni, de írom, amennyit látok és értek.
A Teremtés megismétli önmagát. Vélhetően többször megtörtént a világunkban és folyamatosan zajlik, hiszen sok dimenzióról tudunk, amely megnyílott az első világból, de amikor egy új világ teremtődik meg a tér és az idő összesűrűsödéséből, akkor ez látványosabb az érzékeny emberek számára. Mint amikor a fán, egy új ág kezd fejlődni.
Összesűrűsödik és kialakul egy új dimenzió. Sajnálom, hogy nem tudom tudományosan megmagyarázni, csak amit megértek a látottakból.
Az idő gyorsul, a tér sűrűsödik. Éppen ezért az emberi öntudat, az egó nyomás alá kerül. Egy adott szellemi fejlettségi szintet elért emberek már nem gondolkodhatnak bizonyos módokon. A türelmetlen akaratoskodás, az önző döntések, cselekvések nagy súllyal ütnek vissza. Sorsunk békétlenségei nagy feszültséget okozhatnak az elektromos eszközökben.
Nem minden létező számára egyforma súlyú a folyamat. Van, akinél az idő tartalommal kezd feltelítődni, minden pillanat mélységet és értelmet kap. Alkotó gondolatok jelennek meg, amelyek a világát többé teszik. Megváltozik az idő megjelenése. Nem lineárisan halad előre, hanem a középpontból minden irányba érzékelhető, hálózatszerű idő jelenik meg. A VAN állapot. A szellemi tér furcsán és mégis szépen mutatja a háttér mechanizmusokat. Csupán az ember kever össze sok mindent és fordítja saját hasznára. Fél igazságokra építi fel világát..
A mostani időszakot annak köszönhetjük, hogy az emberi emlékezet vissza tudott nyitni a tudatával, a most megélt világunk kezdetéhez. Ott meg lehet látni, ahogy a teret önmaguk energiáiból megalkotók, még mindig tartják a teret, miközben mára már-már a perifériára szorultak. Valaki közülük eladta a teremtett világot, így mások rendezték be, alkották meg a belsejét. Nézhetjük úgy is, hogy valakik felépítették a házat, ők beépültek a falba, hisz önmagukból építették. Aztán valaki beengedett idegeneket, akik nem tisztelték a ház sajátosságait, és összerongálták, lakták, használták.
Vagy, mint amikor egy festő, nagy alkotó, önmaga megszövi a vásznat, önmaga keresi az alapanyagot a festékhez, hogy a lehető legjobb legyen az alkotáshoz. Hirtelen jön valaki és összerondítja az egészet, türelmetlen, nem érti, hogy az Alkotó miért vár még, és úgy gondolja, majd ő jobban tudja. Az Alkotó elkezdi letakarítani a szemetet, nem dobja ki a vásznat, hiszen értékes, sokat dolgozott érte, nehéz munkával. Amíg tisztította a régi vásznat, megváltozott benne az alkotás tárgya is, és a vászon is már más lett.
És még egy kép nagyon mutatja magát.
Világunkban az ember feje lent van, az ülepe pedig fent. Az egyedi embert a türelmetlen vágyai irányítják sok esetben, nem pedig a bölcsessége.
Világunkban sok az össze-vissza bogozott sors, összerondított aura. Sokan dolgoztak rajta, hogy valamennyire rendeződjön a káosz.
A szétválogatott energiák szét vállnak az teremtési ciklus ezen, záró szakaszán. A sűrű, öncélú energiák az idő gyorsulásával kialakítanak maguknak egy új időjáratot.
A változni, egységben gondolkodni képes energia minták, amelyek SZOLGÁLJÁK világukat, ők egy megváltozott időtérben alkotnak tovább. Ahogy én látom, ez nagyon-nagyon hasonló a test levetése utáni dimenziótér idő érzékeléséhez. Itt arra a dimenzió térre gondolok, amikor valaki úgy lép át, hogy a reá bízott feladatot megoldotta. Sokan nagyon közel érzékelhetik eltávozott szeretteiket.
Mindez bennünk is zajlik, és már a külső térben is elkezdődött.
A SZOLGÁLATról sok tanítást kaphatunk az elkövetkezendő időkben. Mindenki más életterületen szolgál a sorsában. Van, aki pedig egész sorsával ezt teszi. Azon a területen, ahol ezt kell tennünk, sok alázat kell és teljes önfeladás. És általában ott önérzeteskedünk, azon a területen, ahol szolgálatot vállaltunk az EGYért. A dacolásunkkal az egyediségünket próbálnánk képviselni, hogy „ÉN vagyok Valaki”. És ezzel keresztbe is teszünk saját magunknak. És azoknak is, akik felé a szolgálatot kell megtennünk. Az Én kiszakít az egységből. Van ennek is helye, ahol meg kell élni.
Még annyit itt elmondanék, hogy mindez nagyon szép tud lenni, ha jól éljük meg. Nincs benne semmi megalázó, vagy gyengeség, vagy jellegtelenség. Inkább nagy erőt igényel, a Mindenséggel való együttlélegzést, tudatosságot.
Aki a közért vállalt szolgálatot, ő tudatosságban kell, hogy erősödjön. Erre érkeznek rámutató helyzetek.
De ez az energia forma most kezd még felfutni. A SZOLGÁLAT megváltoztatja az egyedi ember jogosultságait, beleszólását az egész rendjébe, a tudatosságát.
Még egy információ. Az agykontroll csupán abban az esetben működtethető, ha saját magunkban cserélünk le hibás programokat saját egészségünkért, ha hibás elveinket rendezzük, ha korlátozó dogmáinkat letesszük. Ha valakinek ez sikerül, akkor a megoldás kiíródik a nagyobb egységbe, ahonnan az információ eljut másokhoz is azon a tudat hálózaton, amelynek része.
A nagyobb egységekbe csak a saját tapasztalatainkon, helyes megoldásainkon keresztül lehet bevinni információt.
Ez eddig nem így történt. Eddig a hibás megoldások is kikerültek, mindenki beleszólt az egész rendjének működésébe tapasztalatlanul is.
Vigyázzunk a tanácsadással. A rossz tanács, vagy a rossz időben adott tanács visszaverődik gyorsan. A Szolgálat nem feltétlen abból áll, hogy mindenkit meg kell menteni. Csak azt, aki megtalál. Csak annyit kell segíteni, amennyit kér. Csak annyit kell mondani, amennyit kérdezett. És csak akkor.
Önkényesen beleszólni, szellemi elhívás nélkül az egész rendjébe, tiltott. A szellemi elhívás pedig nyilvánvaló. Jelenések, víziók kísérik.
56 évnyi tapasztalatból mondom. És valószínűleg még pár ezer év próbálta a lelkembe helyesen beleiktatni a szolgálat módjait és szintjeit