Május hónap a lehető legalkalmasabb arra, hogy az élőkhöz kapcsolódó árnyak leválhassanak. Május 13. az év 133. napja. Ebben az évben a 134. nap, tehát egyel tovább lép, erőben egyesül, és az Áramlásba kerül.

Ebben az évben mindez péntekre esik. Pénteki nap az én olvasatomban Uriel Ark hatása alá tartozik. Az Ő Forrása képes a pokol kapuit nyitni és csukni. Nála vannak a Sors Könyvek.

Ez a nap mindig is az a nap volt, amely minden ember mártírságát, vértanúságát az egekig emelte. Nemcsak azokét, akiknek a nevük fennmaradt, hanem minden ember áldozata ilyenkor a maga értékére kerül, és rendezheti vele ősei és saját maga adósságát. Ezzel megválthatja az árnyakat, amelyek a vérét szívják, és saját sorsát felszabadíthatja. Azoknak a vértanúknak és szenteknek, kiknek fent maradt a neve, egy egy nagy, az emberiséget fojtogató problémakör feloldása, megváltása került be a sorsába. A névtelenek ugyanezt teszik Az ő megváltó erejük ezeken a napokon hat együtt.

Róma, az örök város neve bukkan fel legtöbbször. Vajon mi is rejlik Rómában? És mi is volt ott, amikor még nem Rómának hívták?

Mindenesetre most is itt képzik a hivatásos ördögűzőket.

A következő írások kapcsolódnak ide:

„Minden üdvözült közös ünnepe, akiket nem avattak szentté, illetve a kalendárium név szerint nem emlékezik meg róluk. Az ünnep kezdetei a 4. századba nyúlnak vissza. Szent Efrém szíriai egyházatya (373) és Aranyszájú Szent János (407) már tud mindenszentek ünnepéről, melyet május 13-án, illetve pünkösd utáni első vasárnap ültek meg. E vasárnap neve a görög egyházban ma is szentek vasárnapja.

A Marcus Agrippa által Krisztus előtt 27-ben építtetett Pantheont Rómában 609. május 13-án keresztény templommá alakították. Ez adott alkalmat az ünnep bevezetésére: hiszen ezen a napon IV. Bonifác pápa „Szűz Mária, Vértanúk Boldogasszonya és minden vértanúk” tiszteletére szentelte fel a római Pantheont. November első napja a megemlékezés napjaként a 8. században, 741-ben, III. Gergely pápa idején jelent meg először. Egyetemes ünneppé IV. Gergely pápa tette 844-ben. „

„A Juliánus-naptár szerint a Lemuralia három napja május 9., 11 és 13 volt. A mítosz szerint az ünnepet a városalapító Romulus indította el, hogy kibékítse meggyilkolt testvére, Remus szellemét (Ovidius: Fasti, 473ff).

Ovidius leírja, hogy az ünnep során azzal igyekeznek kibékíteni a kísérteteket, avagy elűzni őket, hogy mezítláb járnak és fekete babot dobnak át a válluk felett éjszaka. A háztartás fejének volt az a dolga, hogy éjfélkor felkeljen, mezítláb körbejárja a házat, fekete babot szórjon szét és kilencszer ismételje: „E babszemekkel felmentem magam és az enyéimet.” A ház lakói pedig, rézedényeket ütögetve, ezt ismételgették: „Atyáim és őseim szellemei, távozzatok.”

„A pogány római ünnep a kereszténység korai időszakában tovább élt. Az ókereszténység igyekezett a már létező pogány ünnepekhez igazítani a keresztény ünnepeket is, ahelyett, hogy elsorvasztották volna. Így lett 609-ben május 13. a keresztény mártírok ünnepe a római birodalom szintén halottak előtt tisztelgő Lemuralia ünnepéből. A Lemuralia utolsó napján,május 13-án szentelte IV. Bonifác pápa a Szent Szűznek és az összes vértanúknak a rómaiPantheont. Ez lett a dedicatio Sanctae Mariae ad Martyres ünnep (Mária és a vértanúk ünnepe). Később (a 8. században) áthelyezték november 1-jére, amikor a Lemuralia ünnep már feledésbe merült.”