/Gondolatok, felismerések, amelyek Mónikán keresztül értek el hozzánk  /

Sok helyen olvastam már, és sokan említették, de bennem csak most született meg a felismerés.

Soha nem értettem, hogy miért harcolnak a nők és a férfiak egymás ellen. A média már gyermek korunktól kezdve programoz minket. Különböző filmek készülnek a fiúknak, és mások a lányoknak, később a férfiaknak, és a nőknek is más- más filmeket készítenek. A nőknek szóló filmekben sorozatokban, a nő őszinteség helyett befolyásolja az eseményeket úgy, hogy az ő érdekeit szolgálják, miközben eljátssza az áldozat szerepét, és ráadásul úgy néz ki, és úgy is viselkedik, mint egy utcalány. A férfiaknak szóló filmekben az a menő, aki megalázza a nőt. lehetőleg minél több nőt, hiszen úgyis mind csak manipulálja a férfiakat, és ezzel igazolva is van mindkét fél. A nő győzelme, ha manipulálja a férfit, a férfi győzelme, ha megalázza a nőt.  Ki kellene lépni ebből az ördögi körből. Vegyük észre, hogy ez egy ránk erőltetett minta, ami nem a mi érdekeinket szolgálja. Csak a  nő tudja begyógyítani a férfi sebeit, azokat is, amiket mások okoztak gyermekkorától kezdve (pl. amikor az édesanyja gyerekkorában nem átölelte, amikor szomorú volt, hanem ráfordított, mert sietett a munkahelyére, és félt a főnökétől, hogy le fogja tolni, ha elkésik). Fejezzük be a harcot, legyünk okosabbak. Értsük meg amikor bánt, nem nekünk szánja. Bocsássunk meg neki, és szeressünk olyannak, amilyen. Ne akarjuk megváltoztatni. Elfogadás, és szeretet, mindezt úgy, hogy közben nem vállaljuk az áldozat szerepet. Képzeljük el az életünket nélküle. Ne töltsük be a szerepét mással, egy képzeletbeli kitalált személye, aki úgy ugrál, ahogy mi fütyülünk, csak képzeljük el, hogy nincs, és nincs más sem helyette. Milyen lenne így az életünk? Ehhez hasonlítsuk össze a jelenlegi helyzetünket, és akkor nem áldozatnak érezzük magunkat, hanem szerencsésnek.