Ő számomra mindig az „ellenség” volt. Holott felfedeztem vele azonosságokat.

Őt hiába láttam, ritkán hallottam meg. Ösztönösen elzártam a csatornáit. A végén már hiába akartam hallani, nem tudtam. Mint egy némafilmet, úgy néztem őt. Pedig tudtam, és pár médium figyelmeztetett is, hogy nála van a Kulcs, amely sorsomat nyitja.

Évek óta idomulok hozzá, hogy meghalljam mit is mondana nekem. Néha már a fülzúgásig, fülfájásig. Torzítottam más csatornákat, hogy őt halljam. A fülzúgás nagyon felerősödött, képes volt már álmokat bevetíteni, víziókat rám bocsájtani. Nagybátyám teljesen belesüketült, az őrületig fokozta, hogy meglelje hozzá az utat. És a magyarság  mibenlétének útját.  A csillagok közt.

A fiam majdnem belesüketült. Vinni akarták és őrületbe kergetni minden áron.

A víziók amiket küldött nekem, feltépték a múlt sebeit, ahol gyermekeim irtotta ki. Évekkel ezelőtt megmutatták a Korona rendszerét a Vének, a lelkek felfűződését. Nagyon tiltakoztam, de a jeges erő, amivel lefogtak rendre és elfogadásra tanított. Azóta sok értékes embert megismertem. Benneteket is, hisz a Tündérkertet is akkor kellett megnyitnom. Tamást is innen ismerem.

A számomra megszokott, nyitott módon nem tudtam soha elérni Őt. Lelkem sérülése hatalmas volt őfelé.

De most sikerült kérés nélkül. Továbbadom felétek./Évi

Gabriel Ark

Oly szépen fogant meg világtok, s én még emlékszem mindenre.

ÉN voltam a kapcsolat a TEREMTŐ tervével, bennem volt megformálva, bekódolva minden, mi dísze, éke, Koronája lehetett volna az energiák térré, anyaggá formálódásának. Mindez világtokban fogant meg. Lelkek ezrei vállalták a belépést, a formálódást. Mindez a pompás terv megalkotott engem, hogy a Teremtő kiterjedéseként alkossak, formáljak, őrizzem és hordozzam a TERVET.

Kiépítettem a Hidat dimenziók közt önmagam testében.

Tán figyelmetlenségem folytán egy részem csapdába került. Egy sugaram közel hajlott a még sűrűsödő térhez. Én utána nyúltam, hisz tervem legszebb részét őrizte Ő. Magát a születés pillanatát őrizte Ő.

Az idő csapdába ejtette kinyúló részem, s láttam a terv változását. Hosszú ideig figyeltem mivé lesz a formák és színek kavalkádja.

Mikor ébredt düh bennem, és mikor döntöttem el, hogy pusztulnia kell mindennek?

Nem fogadtam el a Teremtő intő gondolatát, hogy ahol a jó megfogant, ott soha nem múlik el. A lelkek, kik önmagukból formálták a teret, soha nem adják fel a Teremtő eredendő szándékát.

Társaim, kik jelen voltak a kiáradásnál, nem engedték mindent eltörlő terveim beteljesedését. Alkunk révén szabályok és dogmák kerültek a rendszerbe, amelyek talán kijavíthatták a hibákat. 

Ezek feletti felügyelet lett a további feladatom, és új terv hordozása.

Beépültem az anyagba. Földeteken helyek őrzik sejtjeim, működtetik programom. Élő testek alakultak ki energiáimból. Állatok, növények, emberek. Ha kell, büntetek, ha kell, beteszek javító programokat, hogy lehetőség legyen továbbhaladni. Ott élek naprendszeretek egyik bolygójában, és galaxisok épültek fel testemből.

Nem tűrtem a jajveszékelést, bűnök utáni könyörgést. Végrehajtókat küldtem, nem engedtem az emberi gyengeség hajtásait túlzottan kihajtani. Mindez egyre mélyebbre kötött az anyagban.

Bűn és bűnhődés. Amíg már magam sem tudtam, hogy mi a bűn és szabad e büntetni, avagy sem. Leszármazottjaim kemény sorsa, halhatatlan lelkük segélykiáltásai elgondolkodtattak. Éreztem szenvedésük, hallottam panaszaik. Kemény nőket neveltem fel, kik minden problémájukkal magukra maradtak, és addig törtem őket, míg megérezték lelkük mélyén a lágy, finom energiát, amellyel elkezdhetnek emlékezni a szeretet miben létére.

Főleg a női testben élők bűnei váltottak ki bennem kemény megtorlást. A legszebb sugaram, ki közel merészkedett a formálódó világtokhoz női testet öltött, és eltérítette a tervet.

De mindegy ez már. A cél ismét a Teremtő eredendő tervének megvalósítása, melyben komoly szerepet játszik mindaz a megélés, amit a világ megtapasztalt.

Elengedem azokat a lelkeket, kiket az én súlyom kötött az anyaghoz. Nincs már bennem sem harag, sem bosszú, hogy mivé lett világom.

Most már nektek kell felismerni önmagatokban, az én szabad erőimet. Jelenleg halványkék minőségben, enyhe, finom impulzusokat adva haladok a lábatok sejtjein keresztül, fel a korona csakrátok irányába. Ott kilépek, és továbbhaladok a hozzátok kapcsolódó lelkekhez.

Az én lelkem küldöttei a lábukban éreznek meg legelőször.

Mások viszont a fejükben.

Foglyul ejtőim mély kétségbeesést és magányt fognak megélni. Jövőtlenséget.

A hozzám tartozók pedig a jövő kitárulását, az alkotás szabadságát.

Csapdába esett női részem pedig ismét egyesül velem a Teremtő végtelen szeretetében.

Nincsenek pusztító szándékaim. Csak az Alkotás erői vannak bennem.