A mai naptól a lélek csoportok játszmája szintet vált. Eddig az érzelmi testünk sérülései jöttek felszínre és kértek megoldást. Innentől a szellemi világban kell bizonyosságot tennünk és méltóvá válnunk sorsunk adományaira.

Csend és béke váltsa le az aggodalmakat. Hit uralja a lelkünket, hogy Isten (vagy bárki is, aki az ATYA helyét elfoglalja lelkünkben), vigyáz reánk. A lehető legjobbat szánja számunkra, még ha nem is értjük és látjuk át az Ő törekvését.

A Szellemi világ vizsgái a hűség, felelősség magasabb szintjei, nagy volumenű, emberi életet segítő tervekhez való felkészülés, lélekrészeink egyesítése a Testvériség jegyében.

Előjönnek a világmegváltó tervek olyan emberekben, akik erre születtek és eddig tisztultak a gondolati és érzelmi mintáik olyan formában, hogy képesek legyenek becsülettel és tisztességgel megoldani a feladataikat.

Ha a mellkasban ott a feszülés, akkor még nem igazi a Kapcsolat saját szellemi családunkkal, levált lélekrészeinkkel. Még valaki bennünk szeretné akarattal irányítani mindenkitől függetlenül a dolgokat. És már az sem számít, hogy esetleg mások rovására, hisz soha ne feledjük, minden mozdulatunk befolyásolja mások sorsát.

Akinél megjelenik a „magányos vagyok”, „csak magamra számíthatok”, „nem segít senki” érzés, őnekik még ott a Hitben való sérülés megoldásának feladata, a Teremtőhöz való kapcsolódás féllábúsága, az ősbizalom hiánya, és főleg a leszakadt lélekrészeivel még nem találta meg a Kapcsolatot.

Érdemes átgondolni, hogy miért van az, „majd én megoldom egyedül, mert jobban tudom”, „csak én teszek helyesen bármit is” érzés és gondolat. „én jobban tudom” vagy „gyorsabban megteszem, nem várok rájuk” gondolat ugyanez. Itt még saját gondolkodásunk szakít el a lélek részeinktől, szellemi családunktól. Érdemes mindezt úgy vizsgálni, hogy leszakadt lélekrészeinket képviselik körülöttünk az emberek. A velük való viszonyunk mutatja, hogy lélekrészeinkkel miért nem tudunk kapcsolódni.

Mi a problémám velük? Milyen érzelmi töltésem van feléjük?

A másik mozgató rugó, ahol sérült az önértékelés, ott a dac és lázadás tör elő. Nincs türelem, csak saját akarati gondolatok. Hisz nem láthatjuk át a nagy egész rendjét, nem tudhatjuk, hogy a hálózatban mozgó emberi tudatok közül kinek a sorsa változik éppen, hogy a miénk is beindulhasson.

A lázadás mostanság csupán annyit eredményez, hogy valami tönkremegy, az ellenkezője sikerül, vagy belebetegszünk. Visszaverődik ránk, saját kibocsájtott düh energiánk.

Az élet olyan, mint a közös tánc, ahol sokan táncolnak együtt, egy ritmusra. Vagy együtt mozdulunk, és segítjük egymást és szépséges mozgó formát alkotunk, vagy mindenki egyedileg összevissza forog, táncol, a másikat akadályozva, megrúgva. Ez az együtt mozdulást tanuljuk.

Kétségtelenül sok az olyan ember, aki fenntartja a másikat, hisz fogalma sincs róla, hogy az ő dacolása hány sorsot állít meg. Csak önmagát látja, a maga érdekei szerint dönt. Addig nincs is nagy gond, amíg esetleg nem olyan pozícióban van az emberi nagy rendszerben, ahol sok ember kapcsolódik hozzá.

Mint ahogy Király is csak az lehet szellemi szinteken, aki átlátja az országát, a hozzá tartozókat és tudja, hogy felelős értük.

Átgondolhatjuk mindezt önmagunkban is. Sok személyiségünk, lélekrészünk van. Közülük a Király a legbölcsebb lehet, aki ismeri és megérti a többieket. Nem mindegy, hogy kinél van a hatalom a testünkön belül, és milyen az összhang, a segítői szándék a személyiségeink között. Ha megvetünk valakit, akkor egy lélekrészünket is megvetjük önmagunkban. Ő már eleve leválasztott, elmarad a fejlődésben, és nekünk ez a rész hiányozni fog.  Akit elutasítunk, vagy megszólunk, vagy irigylünk, szintén ugyanígy jár. Lélekrészeinknek testvériségben kellene egymással élni. Jó testvérként.

Az örök igazságot soha ne feledjük. Mint bent, úgy kint. Mint fent, úgy lent. Jelenleg ez az egy igazság tanít mindenkit, míg zsigerből nem működtetjük az összetartás energiáit.

A bölcsebbik részünk, a legidősebb testvér tud kapcsolódni a Teremtőhöz, vagy Atyához. Kinek-kinek hite szerint. Ő bennünk él, a sejtjeink kvantum terén keresztül vezet az út Őhozzá, a túloldalra. Az úton, míg elérünk hozzá, le kell bontani pár falat, fel kell törni kemény rétegeket, fel kell dolgozni a sérelmeket, szembe kell nézni a problémákkal, és egyenként megoldani őket becsülettel. Soha nem mások rovására. Kapcsolódni más emberekhez, őseinkhez, békét tenni, mert sokszor együttes energia kell az átkeléshez.

A legbölcsebbik részüket sokan elnyomják, mert ő olyan, mint egy tibeti szerzetes. Csendes, egyszerű, nagyon lágy energiái vannak. Nem izgatják a mindennapi fizikai történések drámái, mert ők a nagy egészben léteznek. Ettől még mélyen érzők, sok fájdalmat fordítanak át felismeréssé, és sokat tesznek az ártatlanokért. Több lélekrész tartja őt mégis életképtelennek.

A bennünk élő Testvériséget békével, harmóniában kellene megélni. A Hatalom ebben az esetben a legbölcsebbnél van, és kölcsönös tisztelet mozgatja mindezt. Ebben az esetben beteljesedik a sors, és a nehézségek terepéről az alkotás mezejére jut. A „Testvériség egyesülése békében „ az elkövetkező hónap munkája. Nem működnek, vagy azonnal visszaverődnek a kiküldőre, a megbontó energiák. Kényszeríteni senkit nem lehet. De feloldani sérülését igen, hogy jobban átlássa önmagát.

Ebben a korszakban, ebben a világban, a sérült lélekrészek kaptak menedéket, hogy gyógyítsák önmagukat felismerések által. Csak a letisztult lélekrészek kerültek át a túloldalra, a sérültek újra és újra születtek, a közös tudatalattiban pedig ott voltak már a megoldások, a felismerések, amihez mint a tiszta vizű kúthoz el kellett jutni minden sorsban. Amikor már elég sok a letisztult minta, elég erős a lélekrészek kapcsolódása, akkor felgyorsul minden, és egy közös pontra törekszik, egyre több tiszta energia jut át a külvilágba. Amely által egyre több ember kezd el másképpen gondolkodni. A sérült minták gyógyulnak és másolódnak.

Rengeteg szónak is egy a vége. Törekedjünk a szellemi tisztaságra, hűségre, felelősségre, bölcs, egyszerű, józan gondolatokra. Ez ennek a március hónapnak az alapköve, a következő lépcsőfok.