Most Eszter napjelentését tenném előre.

„Még tart a geomágneses vihar és még holnapig nem is csendesedik az előrejelzés szerint valamint ma reggel is már két kisebb (C3) Napkitörést mértek.”

Amikor ilyen történik, akkor sok a változás. Energiával telítődünk, impulzusokat kapunk. Ami a nem mindegy, hogy mindezt hogyan használjuk fel.

Sérelmeink erősítésére, a negatív gondolatokra, vagy pedig céljainkon gondolkodunk, önmagunk mentális és fizikális egészségét erősítjük, megoldásokat és megbocsájtásokat keresünk és adunk.

Ilyenkor lehet alkotni. Csak nem mindegy, hogy mit. Újabb akadályt építünk, vagy a meglévőt lebontjuk.

A szív erős terhelésnek van kitéve. Amikor a gondolataink és érzelmeink negatív aspektusban vannak, akkor a szív törik, keresi a helyét, erősebben üt. A tüdő fullad. Az elfojtott energia szénanáthában tör ki. A megkeményedett akarat töri a csontot, égeti vagy szakítja a bőrt.  Kényszerességeink felfokozódnak. Ez lehet alkohol, túl evés, depresszió, és bármi, amihez „vigaszként „ ragaszkodunk.

Ha mindezt úgy fogadjuk, mint feladatot, út akadályt, és átgondoljuk, elkezdjük felszámolni, akkor máris eredményesen teszünk önmagunkért, és főleg jövőnkért.

Két téma, amit szeretnék átadni nektek tovább gondolásra. Napfelelős Eszterünk elhagyta a Kárpát-medencét, és ezt látta meg:

„Már tavaly nyáron észrevettem, hogy itt Németországban magasabb, tágabb az ég. Most amikor kijöttem, újra ezt láttam, tapasztaltam. Ez olyan mintha itt 180 fokban, otthon pedig csak 130 fokban látnám felettem az eget.

Az éggel kapcsolatban arra gondoltam, hogy esetleg a Kárpát medencei „búra” miatt látom alacsonyabbnak, kisebbnek otthon.

De tudod, hogy én sokat nézem az eget… és ez nekem teljesen nyilvánvaló különbséget mutatott.”

Biztosan észrevettétek, hogy amikor bizonyos helyek felé közeledtek, akkor olyan mintha sűrűsödne minden, elnehezedtek. Amikor elmentek, akkor kitágul minden, levegősebbé válik.

Kárpát-medencének van egy igen nagy védelme. Ami jó ideje már az akadálya. Beszűkült a terünk, nem tudunk tovább fejlődni, változni.

A Kárpát-medence valahogy szorosan kötődik a csillagok világához. Mintha itt lenne az élet-halál átjáró, a kezdet és a vég, az itt születettek pedig mindezt ott hordozzák magukban.

Ahogy egyre több ember megy el innen, úgy elkezdett a védelem lebomlani. Közelebb kerültünk más népcsoportokhoz, az emberi világhoz.

Szorosan ehhez a témához kapcsolódik Violának a tegnap feltett bejegyzése. Egykoron az itt élők között meghasadt a békesség. A teremtő képességekkel bíró emberek szorosan zárták világukat és közösségüket, a tudást nem adták közre, máshol fejlődő családok felé. Valakik ezt mégis megtették, akiket aztán kizárt a közösség. Ők el is vándoroltak, majd sok ezer évvel később visszatértek.

A védelem még az eredendő lakosoknak köszönhető. Ők nem akarták, hogy bárki is elvegyüljön közöttük, és a tudásukra szert tegyen. Sokkal később a sajátjaikat mégis visszafogadták, de addigra már keveredett mindenki mindenkivel. Ez a történet nem a földön kezdődött, itt már csak újra játszották a lelkek, hogy más megoldás születhessen. Hiszen jól tudjuk, hogy vérfrissítés nélkül nincs változás. A tudás megtartása pedig sehová sem visz.

Tanítani jól használni a tudást, felhívni a figyelmet arra, hogy mi történik, ha a tudást nem a megfelelően használják, az viszont nagyon szükségszerű.

Az elsők között lévő egyik mondatommal zárnám a mai nap energiáját.

„Ami a nem mindegy, hogy mindezt hogyan használjuk fel.” Ugyanazzal tudunk életet adni, mint amivel halált is oszthatunk.

Ezt tanuljuk most saját bőrünkön. És az elfogadást, változást.