Ez a hét alkalmat ad arra, hogy az ÉN végre meglelje önmagának legalább egy kis apró részét. Mert higgyétek el, igen nagy szó már az is, ha egy apró részünk végre a helyére kerül. Onnantól a többi részünk  már tud mihez igazodni.

És mondhatjátok azt, hogy „de hát én Én vagyok”.

A kérdésem erre az lenne, hogy „boldog vagy?”.

Mert ha nem, akkor te nem vagy önmagad. De a sok eddig elvégzett önismereti munka nem volt hiába való, mert mindig közelebb és közelebb kerültünk a titokhoz, lelkünk középpontjához, ahol ott lakik az ÉN, aki testet öltött, hogy változtasson a világon, és életet hozzon a pokol egyik szélső tornácára.

Érdemes visszagondolni a gyermekkorba, mert ott még meg megvolt az a részünk, aki leginkább hiányzik, hogy ráérezzünk önmagunk stílusára, kedélyállapotára, jó érzésére, mindenre, ami az életünkben egy biztonságos alapot adhatna.

5 kérdés, gondoljatok erősen mögé.

1. Mi az, amiért leginkább aggódsz?

Nem hiszel abban, hogy jövő már be van rendezve mindenki számára, csupán türelemmel és figyelemmel kell a cselekvéseinket igazítani a jelen pillanatokhoz?

Amelyik életterületen aggódsz, ott az erődet nem is tudod jól kifejteni. Vagy magadnak teszel keresztbe vele, vagy nem mered haszni az erődet. Mindenki másban jó. Türelemben, figyelemben, rendben, gondoskodásban, szeretetben stb.

2. Mi a legnagyobb félelmed?

Ahol ezt érzed, ott azon a ponton nem tudod a célodat elérni. Ezen a területen kell átszakítanod a félelem korlátaid. Ez egy jövőbe mutató energia. Amivel ha nem élünk a félelmünk miatt, akkor elmaradnak a katarzisok, a nagy felismerések, nagy érzelmi hullámok.

3. Mitől leszel dühös?

A dühöd elszakít Istentől, egy nagyobb egységtől, kapcsolódástól másokhoz. Emberekhez, magasabb rendszerekhez, forrásokhoz. Gondold át, hogy kell-e a bosszú a sérüléseidért, a bizonyítás minden áron, magadnak, másoknak, bárkinek? Mond ki, hogy nem kell. Csak a szeretet. Minden okkal történt, bármennyire is nehéz volt. A düh vakká tesz csupán, és soha nem érsz vele célba.

4. Mitől vagy szomorú?

Kihez nem találod a kapcsolatot? A saját társadhoz? Önmagadhoz? A szomorúság alapja minden esetben, a kapcsolat elvesztése. A gyógyulása pedig, ha rájövünk, hogy ha önmagunkkal kapcsolatban vagyunk, akkor mindenki mással érezzük a kapcsolatot. Akár meghalt, akár elhagyott, akár még a jövőben létezik. Minden és mindenki bennünk él. A sejtjeinkben. És itt a legfontosabb az ÉN megtalálása.

5. Hol érzed azt, hogy jelentéktelen vagy?

Nem látod mindazt az értéket, ami benned megfogant? Vagy látod már, de nem érzed át, és nem tudod megélni? Mikor látnád meg? Mikor tudnád átérezni, saját magadban biztonságban lenni?

Ha nem lennél szomorú?

Ha nem lennél dühös?

Ha nem kellene félned?

Ha nem kellene aggódnod?

És itt visszatértünk az ÉN megfoganásához. Tisztítsuk le ezeket az érzelmeket, nézzünk önmagunk mélyére. Mindezek az életünk során rakódtak ránk. Aggódás, félelem, düh, szomorúság, önértékelési zavar. Az 5 kérdés egymásra épül és egymásból fakad.

Vajon ki voltál ezek nélkül?

Nos, ez az ÉN mutatja meg önmagát. A kicsi gyermek, akire rárakódott sok- sok év, tapasztalás, szó, cselekedet következmény. De mondhatom azt, hogy sok ezer rakódott már le, ebben az életünkben pedig apró gyermekként elő elő villant az eredet. Aztán huszonévesen is felvillant, mutatva az utat. Hogy mit tett vele a külvilág?

Most viszont  itt vagyunk már a jelenben, a múlt nem fontos jelen pillanatban.

Az elmúlt hét rámutatott a bennünk élő negatív érzelmekre. Most ennek megtapasztalásával megkaptuk múltunk maradék negatív töltéseit, és újra alkothatjuk önmagunk belső magját. Kapott bőséggel aranyat érő májusi esőt is.

Vegyük észre miféle alkotó erő rejlik bennünk. Ahány szín pompázik a természetben, annyiféle erő és lehetőség rejtőzik bennünk. Illetve hát mindenkiben csak egy- egy része.

Ha lehet, ne szóljunk ott, amit nem tapasztaltunk meg. De tudjunk róla, kit is kell megkérdezni.

Ne cselekedjünk olyasmit, amihez nem értünk. De tudjunk róla, hogy ki tudja megtenni.

Ne gondolkodjunk azon, amiről nincs alapos tudásunk. De tudjunk róla, hogy kinek is van.

Tiszteljük másokban azt, ami bennünk hiányos, vagy nincs. És fogadjuk el mások tiszteletét azért, ami bennünk van.

Az alázatból nagy leckéket kaphatunk ismét.

Ez a nap alkalmas, hogy egy harmónia hálózatra fellépjünk, de ahhoz gondoljuk át önmagunk egy igaz tükörben. Ha valakiben béke és nyugalom van, őneki vélhetően nincs min gondolkodni, ő már felfejtette a súlyos pontokat önmagában.

Önmagunkat a legnehezebb jól látni, hiszen az évek és a rutin egy nagyon fejlett álcát tett már ránk. Az álcát hiszünk önmagunkban. Kérdezzünk meg másokat, ha már nem tudjuk tovább fejteni önmagunkat, és még mindig nem haladnak a dolgaink. Egy barátot, szülőt, aki legjobban ismer minket. A legfontosabb szó úgyis megül bennünk, ha nem nagyon akarjuk hinni, amit hallunk.

De legtöbbször elég, ha a „nem szeretett” szülőre nézünk, és tudni fogjuk az ő hibáiból, hogy mi is valahogy ugyanazt tesszük, csak másnak hisszük.

Halljuk meg önmagunk, ha a társunkkal veszekszünk. És ne akarjunk feltétlen csak arra koncentrálni, hogy nekünk mennyire van igazunk. Mostanság nagyon erősek a ránk mutató jelek. Igazából minden arra van kihegyezve, hogy ráébredjünk, hogy mennyire messzire kerültünk valós Énünktől.

A telihold kitárja májusban az áldásokkal teszi zsákját. Minden felismerésünk önmagunkról, saját megváltásunk lehet.