Az éjszaka segített kiemelkedni egy női mintának, amely egykoron a szépség és a báj megtestesítője volt.
Ahol Ő megjelent , ott a férfinép térdre borult és bármit megtett a kedvéért. Akár még a családját is ott hagyta. A nőket buzdította, hogy csak a szerelem létezzen, ne foglalkozzon gyerekkel, férjjel.
A férfiakat ugyanerre vette rá.
Gondolom manapság is hall mindenki ilyen eseteket. A báj és a kéj csak a fizikai szerelmet tölte fel értékkel.
Az amazonok éppen ezért megfosztották őt hatalmától, mert látták, hogy népek pusztulnak egy egy ilyen nő kénye kedvére. Családok mennek tönkre, emberek lelke szárad ki kezük munkálkodása nyomán.
Minden nőben ott ez a minta. A túlzott hiúság tudja őt nagyon előtérbe hozni.
Van aki teljesen elnyomja, és a külsőség számára századrangúvá válik. Illetve próbál úgy élni, hogy a külső nem határozza meg a sorsát. Ő a jellemét próbálja megerősíteni, és a család, legyen az az emberiség nagy családja, fenntartása az elsődleges.
Apácák, aszkéta nők, akik mentik a gyermekeket, elesetteket bármi áron, ők azok, akik az „Aphrodité” mintát teljesen háttérbe szorítják.
Ugyanakkor azt is be kell látni, hogy Ő nélküle egy nő nem lehet szabad és boldog.
A női külső szépsége éppen annyira fontos, mint egy nő jellembeli szépsége és ereje.
„Aphrodité minta” , amelynek munkálkodását nagyon jól figyelemmel lehetett kísérni Trója pusztulásánál, Odüsszeusz utazásánál és történelmünk folyamán sok sok háború kirobbanásál, amely egy nő bosszúra és vágyra éhes fejéből robbant ki. Mondhatjuk úgy, bármi áron elismerésre és szeretetre vágyik.
Ez az ő telhetetlensége, amiért akár az emberiséget is elpusztítaná. És itt eljutottunk egy forráshoz, amely már kivezet a csillagok világába.
Ez a minta ébredni kezd azokban, akik egykoron fogságba vetették őt önmaguk boldog részének feláldozásával. Úgy vélték, hogy ott is el kell fojtani, ahol nemcsak testként, hanem lélek és szellem szintén is ragyogott a szépsége.
Ahol jelen van ez a hármasság, ott a szerelem nem kerül összetévesztésre a szépség gyógyító erejével. Egykoron a szépség megtestesítőit az égi hatalomra éhes férfiak befogták és használták.
Az „Aphrodité minták” nem voltak birtokolhatóak soha, mert a létezésük mindenkit gyógyított, aki látta őket.
A rabságban elvesztették a szellemi és lelki szépséget, csak a fizikai ragyogás maradt meg. Ez pedig már csak arra volt jó, hogy bosszút álljanak és elvegyenek mindent, amiről úgy vélték, hogy az övék.
A sors és a teremtő terve aképpen intézkedett, hogy az amazoni minták mögé kerüljenek, szigorú kontroll alá.
Olyan sorsokat kapnak, ahol áldozniuk kell a hiúság oltárán. Elvesztik bájukat, fizikai szépségüket és mire visszaszerzik, már családokat egyesítenek, ismét gyógyítanak a jelenlétükkel. Szellemi és lelki szinteken kapják vissza először a szépséget és legutoljára fizikai szinten.
Az Ő tiszta mintáikat engedik el a rabságból.
Szépségük, bájuk és kellemük ellágyítja a nőkben a férfias, amazoni énjüket. Gyógyítja a lélek „soha nem lehetek elég szép” zavarait.
Minden nő másképpen reagál minderre. Első körben szeretné kijavítani azokat a részeit, ahol blokkolta saját női szépségét. Vagy éppen túlzásba vitte.
Ami mindig szemet szúr számára, ha tükörbe néz. Ott, azon a ponton van eltárolva szépségének az ára. És az a minta, amely az ő sorsában a saját gyógyító erejét blokkolja, amellyel nemcsak önmagát, hanem környezetét is gyógyítja.
Elkezdhetjük mindezt feltárni, és a szép mintáink felfedni a külvilág előtt.