A 7. hónapban eljuthatunk egy újjászületés állapotba.

Mint ahogy a magzat él az anyaméhben a maga változásában, fejlődésében és elérkezik egy pont, amikor mese nincs, akarja, vagy nem akarja, el kell hagynia az addigi biztonságosnak vélt állapotot. Amely igazából nem volt biztonságos, hisz bármi megtörténhet abban az állapotban is, és ráadásul a magzati kiszolgáltatottság igen erősen függ az Anyától és anya körülményeitől, amely a magzat számára akkor még láthatatlan.

Az eddigi sorsunkban mi voltunk a magzat. Kitéve a láthatatlan külvilágnak, az anya érzelmi világának, az apai örökségek korlátainak.

Lélekfájdalmakkal és viharokkal, tér-idő anomáliákkal elérkezett a születés állapota.

Mivé leszünk?

Szellemi anyánk szüli meg magzatát, miután évezredekig formálta önmagában.

Most tartunk ott, hogy a tudatunk összezavarodott. Maradjunk-e az öntudatlan létezés határain, kiszolgáltatva a nem látható világnak?

Vagy kitágítsuk a tudatunk, látásmódunk és vegyük kezünkbe létezésünk irányítását?

Bár belül ott a bizonytalan félelem, de a születés lassan megindul bármit is hiszünk, vélünk, vagy akarunk.

Elfelejtjük a múltat, a magzati állapotot. Már nem akarjuk a kiszolgáltatott létezést.

Az időérzékelés megváltozik. Minden lépésünkért felelni fogunk, és gyermekeink már nem öröklik a bűneinket.

Az ok és okozati összefüggések egyértelművé teszik a szeretet alapú Rend mibenlétét. Amelyről kiderül, hogy sokkal nehezebben értelmezhető, mint a fájdalomból való tanulás.

A múlt emlékei, a múlt emberei visszatérnek, ha megoldatlan szálakat őrzünk tőlük. Ezek a történetek nem ebből az életből valóak, sokkal inkább a sorsunk meghatározó emlékkövéből kelnek életre. Itt arra gondolok, hogy egy olyan téridő szakaszba nyílik vissza a dimenzió kapunk a sejtjeink mélyén, amely meghatározza az emberiség jelen korszakának változását. Ezzel együtt megadja jelen sorsunk fő feladatát. Megélhetünk ennek a sorsunknak magzati állapotában megélt traumákat. Amelyek azonosak lelkünk törés pontjaival.

Amit egykor elrontott lelkünk egy fontos aspektusa, annak érzelmi mintáját kijavíthatjuk. És ez itt inkább csoportlelkek közös munkájára igaz.

A démoni erők is kérik a maguk igazát. Bár már elkéstek vele, hisz rengeteg lehetőségük volt a változásra. Maguktól fognak hátra húzódni, ha megértik a szeretetben és összetartásban rejlő erőt.

Elkezdődött egy határozott jelenlét szakasz. Megmutatni valós önmagunk. Az erőnk. Energiát kapnak azok a lehetőségek, amelyek a hely tisztulását szolgálják, ahol élünk. Befejeződnek olyan kapcsolatok, amelyek eddig azt szolgálták, hogy megértsük saját ok-okozati összefüggéseinket, megértsük változásaink szükségességét, mibenlétét.

Valaki lehet, felsóhajt ott belül bennünk. „csak itt tartok még?” Ő, aki most felsóhajt, erősen elnyomva létezett eddig a perifériára szorítva. Az az erő, amely nála volt, hiányzott is rendesen.

Miért került oda? Miről mondott le és miért? Mára már képet kaphattunk erről is, mert a sorsunk egyértelműen mutatta, hogy hol vagyunk erőtlenek.

Az agyunk miféle védelmet épített fel a külvilág felé, és ez miféle gátakat hozott létre.

Most minden lépésünk fontos. Nem tudunk sokat hibázni, ha saját belső értékeink képviseljük. Már ne gondolkodjunk karmában, büntetésben és jutalomban. Csak abban, hogy vajon az értékrendem milyen, és a cselekedetem a saját értékem mutatja-e a külvilág felé.

Vagy pedig még mindig tükrözi a valótlanságom? Még mindig valamit másolok? Vagy valakiket utánzok? Vagy rejtőzöm?

Másolat vagyok- e vagy valós, eredeti minta?

Sok minden törlődik, megszűnik, elhal, amiből eddig erőt merítettünk.

Az Új pedig még vajúdik.

Földanya tud most erőt adni. Érintkezés a földdel, levegővel, vízzel, a Valósággal.

Miképpen emeljük át a TúlOldal valóságát erre a világra önmagunkon keresztül?

Mit fogunk érezni, ha ráébredünk arra, hogy mit műveltünk az élővilággal? És arra, hogy az élővilág mi vagyunk valójában, nem pedig az etető és eltartó bázisunk. Az állatok, a növények, a hegyek, a földek mind-mind mi vagyunk. De ez most még csak egy mondat, aminek a valósága éppen hogy érinteni kezdte emberi tudatunkat.

Ma jó nap van a lezárásra. Végleges és örök érvényű lezárásra. És ebből fakadóan megnyitni új minőségben a Kapcsolatot.