Ma lehet, hogy szembesülünk sérelmünk legfőbb okával. Legyen az leválasztódás, cserbenhagyás, kihasználtság, értéktelenség érzés stb…

Ami a lelkünk legmélyebb sérülése, amire ráépül egy egész rendszer. Minden velünk történt nehézség és fájdalom, amivel szembe kellett néznünk, egy tőről fakad. Minden sorsunk köré épül fel, és számtalan kapcsolati formában tükrözi a fájdalmat és a megoldást.

Mint egy göcsörtös fűzfa, olyanná válik sok-sok világunkban eltöltött év után. Hogy néha megszabdaljuk, sírdogálunk az ágai alatt, az sokat segít.

Az éjszaka felemelte a felszínre az ok forrást. Az álom mutatta az érzést, amely ha gyógyulást kapna, megbékélhetne a lélek a saját forrásaival és emberi következményeivel.

Elég figyelni ma a körülöttünk zajló eseményeket, és nem bele ereszkedve a magunkénak tudni. Mint egy filmet, úgy figyeljük meg, értsünk a jelekből. Lezárhatunk sok földi évben mért korszakot a lelkünk számára, és visszaadhatjuk „megbízónknak „ a megoldást.

Az ősi próféciák lejárnak. A Jelenések Könyve bezárul. Akik még ragaszkodnak hozzá, az ő lelkük becsukódik abba a könyvbe, amely szerint ők élnek, a megfelelő fejezetbe.

Hogy mi lesz a helyén? Milyen könyv nyílik meg?

Nagy harc zajlik a háttérben a könyv írójának megjelöléséért. Nem is egy ember, a tévedések elkerüléséért. Lélekcsoport, akik képesek voltak megtanulni egymással összehangolódva, akár ősi gyűlölködések letudása árán képviselni az eredendő eszméket, elveket, amelyek képesek Életet alkotni.

Ez már régen elrendeltetett. Nem ebben a sorsban, nem ebben a korszakban. Mindenesetre sok önkéntes jelölt van a Könyv megnyitására és  ők bármely véráldozat árán elvennék. Csupán arra nem jöttek rá, hogy nem mások vérével kell a Könyvet megírni, hanem saját áldozatukkal.

A Szentek áldozata bizonyos sorsokban igen nagy tartóerőt képvisel, hogy önmagukból tépjenek ki még egy-egy darabot azok, akikben ott rejtőzik a Könyv.

Erről most többet nem is írnék, minden üzenetben ott van egy kevés adalék azoknak, akik értik. Tudatosan vagy tudattalanul a lelküket megérinti, és hittel tölti el.

De inkább foglalkozzunk a mával. Üljünk ki a nézőtér színpadára, és figyeljük a történéseket. Nem nagyon tudunk cselekvően beleszólni a színműbe, de Önmagunkban érezzük át, és fordítsuk megoldássá a félelmet és fájdalmat. Vállaljuk fel, hogy mit is érzünk. Ismerjük fel, hogy sokszor megoldottuk már különböző szituációkban, és már nem kell félelemként hordozni. Csak mássá tenni.

Megoldottá, hogy kiíródjon végre belőlünk.

Szeretni és szeretve lenni nagyon nehéz. Amit mi annak hiszünk, mondunk, meg sem közelíti azt az érzést, amelyet meg kellene tapasztalnunk, és benne léteznünk.

Ha van akár egy ember is, akivel nem érzünk közösséget, már nincs szeretet. Hogy ez lehetetlen?

Hát nem. Az az egy ember bennünk hiányt képez. Ha hiány van bennünk, akkor nincs teljesség érzés. Ha nincs teljesség érzés, akkor nincs szeretet. Csak hiánypótlás.

És ehhez jönnek emberek.

Ha „csak” ehhez jönnek emberek, akkor pedig nincs feltétel, érdek nélküliség. Ha nincs érdeknélküliség, akkor nincs összekapcsolódás. Sem közös emberi tudattal, sem Istennel, aki ott rejtőzik a szívünk elektromágneses terének középpontjából, ahonnan a lelkünk kiárad, és visszatér.

Inkább úgy írom, hogy szakaszos a kapcsolódás azoknál, akik már sok réteget feltörtek magukon, és a megoldották a bennük lévő kőbe vésett kódokat.

A gyenge pontjainkon betöréseket észlelhettünk a hétvégén. A vihar megtette a magáét, és „becsapott” ott, ahol hiány van bennünk. Ez a fizikai térben is megmutatta magát ezernyi módon, és kiváltotta a ma éjszakát, ahol megmutatkozott az ősi félelem pont.

Lehet, hogy bedobtak mézesmadzagot, olyasmit mutattak, vagy ígértek, ami segíthet eltéríteni a valódi célunktól. Ne dőljünk be. Nem kell spirituális fenoménnak lenni, vagy megváltónak, vagy angyalnak vagy bárki „nem emberi” lénynek. Keresnünk kell és javítani a kapcsolatainkat. Szeretettel és értelemmel feltölteni.

Erőt és kitartás mindannyiunknak, hogy a végső nagy futásban ne gyengüljünk el.