A Varázslatról ejtsünk pár szót, amely most elérheti az emberi szív mélységeit.

A mi világunkban a Varázslat először a szemet nyitja meg. Meglátjuk, hogy mi is hiányzik valójában az életünkből. Nem ruhák, nem tárgyak, nem luxus dolgok, hanem érzések, megélések, együttlétek, őszinte pillanatok…

Az elvárásból, megfelelésből eljátszott, vérünkké vált cselekvések most ott állnak a maguk csupasz semmit mondó ürességükben. Mögötte pedig ott látszódik a hiány, amely az életünket megrontja.

Megrontja…

Elferdíti gondolatainkat, hitünket…

Ne akarjunk most megfelelni senkinek és semminek. Nem akarjunk megmenti senkit. Most ne…

Csak önmagunk tiszta részét, hogy ő leljen végre békét, és tudjon neki kezdeni az alkotásnak.

Mert mindenkiben ott él egy olyan lélekrész, akit nem érdemes a szívünkön melengetni.

És ott él az a tiszta forrás, aki viszont önfeláldozó módon háttérbe húzódott eddig.

És ez a külvilágban is megjelenik valószínüleg.

Használjuk a varázslatos szemet, hogy meglássuk a valóságot.

Csak azt tudjuk kijavítani és megoldani, amit meglátunk. Amire végre rálátunk, és látjuk a mögöttes értékeket is.

A Varázslat következő lépése, hogy megoldjuk, amit észrevettünk. Szeretet hiányunk forrására láthatunk rá, amely az ősidőktől kíséri vérvonalunk.