Simon előző korszakból hozott karmája.
Simon akkori életébe sok minden bele szövődött. Öreg lelke létezett már a kezdetektől, hallotta Isten szavát, ismerte a Rendet a Törvényeket.
A korszak végén a nő már önző módon kezdett irányítani. Saját akaratosságát fejezte ki, beszélt és legtöbb esetben már nem Isten szavát adta tovább az embereknek. Simon akkori lelke lázadt már a női akaratoskodás, tudálékoskodás ellen. Született egy leánya, aki lelke szerint nagy tanító volt, változtathatott volna a világ folyásán. De Simon már nem akarta egy nő okoskodását sem hallani. Gyűlölte, hogy a leánya bölcseknek mond tanítást. A bölcsek csitították, de Simon lelke szégyellte, hogy pont az ő leánya ilyen. És nem is született fia abban az életében, akire nagyon vágyott. Hite már erősen megtört, nem talált kapaszkodót senkiben és semmiben, főleg önmagában. Simon testvérének nagy hangú felesége volt, akitől az már menekült. Esténként, amikor leültek megpihenni, sokat bujtogatta Simont, hogy miképpen nevelje leányát tiszteletre és csendre. Simon úgy érezte, csak úgy tudja visszaszerezni a megbecsülését, a belső békéjét, ha a leánya nem hoz rá szégyent. Észre sem vette, hogy a közösség inkább keresi a leánya társaságát, minthogy megvetné.
Amikor a baj megtörtént, kétségtelenül a leány sem vette észre, hogy nem kellene szólnia. Gyermek volt még, hallotta Isten szavát és tovább akarta adni minden áron.
Ott állt a közösség nagyja, amikor a leány megszólalt. Az apja rászólt, hogy hallgasson, mert nem kérdezték. De a leány csak mondta. Simon testvére elkezdte mondani a magáét, hogy üsse meg mindenki előtt, tanítsa tiszteletre. Simon elvesztette a fejét, megütötte leányát, aki egyre nagyobb hangon mondta csak mondta… Ebben a pillanatban megszövődött a következő korszak alap karmája. A sokkal későbbi, a következő korszak fordulópontján élt sorban, a Mária Magdolna és Péter közötti viszály alapja és megoldó kulcsa.
Simon már nem nézett semmit, belül a hangok üvöltöztek, kívül pedig a testvérét hallotta, ahogy uszítja. Felvett egy nagy követ és megdobta a leányát. Az idő lelassult benne, látta, ahogy a kő közelít a leánya homloka felé. Már megállította volna a követ, már megbánta hirtelenségét, már mindent megállított volna, feljött a lelkében a leánya felé érzett határtalan szeretet, amelyet addig elfojtott saját kicsiny hite, de a kő csak repült a gyermeke felé. A lelassult idő kínszenvedéssé tette Simon belső világát, átélte ezerszer is tettének minden fájdalmát, következményét, és ezzel megszőtte a következő korszak alapmintáját. Mert ennek ereje nála koncentrálódott. Lassítva látta, ahogy a leányt a bal szeme felett eltalálja a kő, ahogy össze esik, és nem mozdul többet. Simon lelke nem tudott mozdulni. Beragadt az időbe, és a következő korszak alap férfi mintája lett. Csak leányai születtek ezek után, hogy tudja őket tanítani arra, hogy Isten szavát csak úgy lehet tovább adni, ha alázat és tisztaság övezi körül.
Simon színe váltásakor, amikor Péterré vált, a hitét kellett visszaszereznie, hogy felépíthesse újra a nő lelkét, amely eléri és közvetíti Isten szavát, hitet adva és hozva a férfinak, aki megtartja a teret, és mindent megtesz, hogy az ÚT Istenhez többé ne vesszen el.
Simon, Péterré válásának sorsában már végleg elveszítette önmagát. Nem emlékezett semmire, leányait magára hagyta és feleségét is. Új asszonyt keresett, aki majd fiú gyermeket ad számára. A bor jó barátja volt. Nem tanított senkit és semmit, nem adott példát sem. A Mester ebben az állapotban találta meg, amikor is a szemébe nézett, és a szemén keresztül megragadta lelkének azon beragadt pillanatát, amikor a kő eltalálta a gyermeket. Ebben a pillanatban elindulhatott az idő ismét abban a lélekrészben, hogy sok áldozat, önfelismerés, bukás után ismét az lehessen, aki egykoron még hallotta Isten szavát, hogy a sok ezer éves ördögi kör megoldja önmagát, és kiengedje a lelket saját bűntudati ostorozásából. Hogy mindez hány sorson keresztül alakult és szövődött? Hányszor tudott egyáltalán földi létbe születni?
Hányszor nézte végig leánya halálát?
Hányszor próbálta a nőt átformálni azzá, aki egykoron volt és milyen eszközökkel?
Mivé lett Simon-Péter pokla?
Hány leszármazott hordozza karmájának darabjait?
A karma elkezdte lefutási idejét, hogy a leány lelke is megkönnyebbedjen, hisz ő csak annyit rögzített, hogy megszólalnom bűn, hisz apa nem szeret miatta.
Már nem észlelte apa fájdalmát, és sok ezer éves bűnhődését.
A kő nyomát ott hordja homlokán, eltakarván szégyenét.
Simon lelke pedig még mindig keresi a módot, hogy jól szerethesse leányát és asszonyait.
Őreá és karmájára épült fel ez a korszak, hogy rendezze végre a férfi és nő egymás közötti viszonyát, amely mindkettőjük Istenhez vezető útja.
(Mindez csak az én látásom, mindenki fogadja hite és saját mintái szerint, és tegye azzá, amely számára a lehető legtöbb megoldást hozza el. Az emlékkockák összelátása sok körülöttem lévő emberi sors munkájának eredménye. Köszönet és hála illeti azokat, akik ezen a karmán dolgozva nehézségeket és felismeréseket élnek meg. A karma alaprétege ezelőtt 6 éve tört fel, hogy egy vékony szálon az ok és a megoldás a felszínre jöhessen.
/Évi )
2. Nap vártam h a tegnapi tisztulási tünet véget érjen. Reggel még kitartott aztán kezdtem örülni hogy vége, egész jo kedvem volt. Majd a férfi akit szeretek (és mást választott) kegyetlenül megalázott és kigunyolt egy olyan nő előtt aki csak a szemembe kedves, és még jo pár ember előtt. Feladtam, sose hittem volna hogy ez megtörténik. Inkább a munkahelyemet is otthagytam a megélhetésemmel együtt. Most olyan mintha szakadékba zuhantam volna és nem tudom mikor az aljára érek lesz e tovább.
Nem tudom mit kéne oldanom, és nem tudom miért nem mulik el belőlem még mindig a szerelem.
Megértésem ehhez a történéshez:
Az egymásnak eredőjük szerint idegen férfi és női megnyilvánulások, valamint lélek és egyéb idegen (leginkább hierarchikus eredetű) megnyilvánulások egymásról véglegesen leválasztásra kerültek és hazavezetésben részesültek-részesülnek. Ebben (most éppen) a VILÁG (Krisztus) Irgalma és Kegyelme is megnyilvánult azok kérésének és szolgálatának- szeretetének hatására, akik társai voltak nehéz útjukon az érintetteknek. Ez az Irgalom és Kegyelem a VILÁGBA tartozó létezők számára itt és most azt jelenti, hogy lelküket a VILÁG magához vonta, feltisztította és visszahelyezte pontosan abba a minőségükbe és útjuknak pontosan azon pontjába, ahol akkor-nagyon-régen a sértés útjukról eltérítette vagy akár le is választotta. Nem dolgoznak jelenleg ezek a lelkek (akár ha emberként is élnek jelenleg) régi karmákkal vagy adósságokkal. Tiszta szép utat nyitott nekik a VILÁG azért, hogy megerősödjenek a szeretetben, és majd csak útjuk egy későbbi szakaszán nyílhatnak fel olyan megtapasztalások a számukra, amelyekben rátekinthetnek korábbi sérültségeikre (és akkor sem azért, hogy dolgozzanak azokkal, hanem hogy értelmükkel is átlássák az akkori nehézségeket).
Az egymásnak eredőjük szerint idegen férfi és női (lélek és egyéb) megnyilvánulások képtelenek egymással harmoniát megformálni, mivel közöttük nem törvényes alapról nyílt meg a közeledés és érintés. Értelmetlen őket újra és újra egymás mellé kényszeríteni, újra és újra a halál átélésre kényszeríteni.
A VILÁG továbbá megérintette és magához emelte azokat a lélek-részeket és lélek-érintettségeket, amelyeket egyes vallások vagy hitek „maguk alá gyűrtek”, „alapjaikba vagy falaikba berögzítettek”. Nem lehet már ilyen módon rabságban tartani vagy lefagyasztottságban vagy megfeszítettségben tartani / tartósítani.