Szétvált bennünk a fény és a sötétség.

Felerősödött mindannak az ereje, amely megmutatja, hogy mit is tettünk le az asztalra.  Miben változtunk, mit oldottunk fel őseink örökségéből, hogyan bántunk mindazzal, amit akár értékként, akár megoldatlan problémaként reánk hagytak.

Amíg a múlt árnyai mozgatnak minket, nem tudunk kapcsolódni sem saját lelkületünkhöz, amely a sorsunkban domináns lehetne, sem őseinkhez, akik összeadták a lehetőséget a fizikai világban való megnyilvánuláshoz, sem az előterünkhöz és lehet még sorolni.

Most apáink vonalán érkező érzelmi blokkjaink kérnek oldást, tehát érdemes átgondolni apáink vonalát. Az ős okforrásban világunk számára pedig ott mozog az ATYA, aki nem is tudott arról, hogy gyermeke fogant, hogy egy világ származik őtőle.

Őt meglelni gyermekként, és hogy Ő felismerhesse leszármazottjait igen nagy út.

Világunk árva gyermeki léte ellenére igen messzire jutott el a fejlődésben.

Kapcsolódni az ősszülőkhöz még nem sikerült, de látni lehet már a problémát az emberiség közös tudatalattijának kútjában. És amit megláthatunk, azt meg is lehet oldani.

Egy másik képet is leírnék, ami szintén erősen kér rendezést.

Sokat mondogatom, hogy a személyiségrészeink jelennek meg körülöttünk a külvilágban más emberek formájában. A belső személyiségeink pedig őseink árnyai, lelkületei, mintái. Ezek a belső minták sorsunk valódi ÉN részétől sok energiát elvesznek, elnyomják őt. Kiéheztetik a valódi ÉN-t. Sok elhízásnak is ez az alapja. Az egyén, amikor másnak hiszi önmagát, akkor azt a személyiségrészt táplálja, aki valójában nem ő, csak egy megoldandó helyzet az ős örökül hagyott sorsából. Ilyenkor a saját ÉN éhezik. A hiány miatt ő folyton energiát kér, és az ember pedig csak eszik és eszik és eszik. Ha kell, ha nem, mert elsősorban nem önmagát táplálja.

Remélem sikerült jól leírnom a jelenséget.

A saját ÉN az önelemzések, feltárások során elkezdi érezni a törődést. Előtérbe tud jönni. Kezdenek megszűnni a kényszeres kapcsolati törekvések, a birtoklási kényszerek, hatalmi túltengések.

A saját Ént szokták hívni gyermeki énnek is. Valahol 4 éves korban ő elveszik, elbújik, megnyomorítják. Előjönnek a múlt árnyai, a szülői örökségek, a külvilágból bevonzott árnyak, és ott valamilyen irányba eltorzul az énkép.

Ebben az évben minden energia azt támogatja, hogy a valódi ÉN megjelenjen saját királynői, királyi minőségében. Tisztán, egyszerűen, szépen. És ehhez lehet, hogy komoly testi lelki átalakulást kell végrehajtanunk. Attól függ ki mennyire sérült élete folyamán, és ki mennyire tudott önmagában rendet tenni.

A sötétség ereje elég nagy ma, erős nyomást próbál gyakorolni. Visszavenné mindazt, amiről úgy véli az övé. Mondjuk az eddig gúzsba kötött ÉN-t.

Élesen hallatszik egy Hang. Valakivé kell először válni, hogy aztán Senkivé válhassunk. Hogy aztán egy szinten ismét Valakik lehessünk. És ez egy végtelen folyamat, nagyon sok elengedési fázis.

Eldönthetjük, hogy a Valaki, vagy a Senki a dominánsabb bennünk. Érdemes átgondolni a valódi jelentését és a hordalékait ennek a két szónak.

Egy kép A.J. Serebrától, ami teljesen jól mutatja ami zajlik :