Egyfajta szellemi átrendeződésen vagyunk túl. Illetve hát az elindulásán, mivel ez jelenleg még egy “folyamat világ”.

A szellemi átrendeződés a továbbiakban a szellemi világgal kölcsönös tiszteleten alapul. Az emberbőrben élő univerzális lélek tudása kincset ér mind a szellemi térben lévő teremtő házak számára, mint a szellemi fejlődés útját járó emberi lény számára. Az évmilliók alatt kialakult tapasztalati tudás a teremtő házak számára sokszor csak szó, amit elfúj a szél, de nem értik.

Mint ahogy az afrikai éhező gyermekról is tudnak európában, sajnálják is, szót is emelnek érte, küldenek csomagot is számára, de igazából nem tudják a szenvedését, és az életét sem tudják megmenteni a segélycsomagokkal, legfeljebb elodázni a fájdalom cipelését. Mint mindent, globálisan kell megoldani ezt a helyzetet is, hogy ne történhessen ilyesmi egy gyermekkel sem.

Ennyit tudnak a teremtő családok is, pedig jó szándékúak és támogatóak.

És akkor ne beszéljük azokról a teremtő családokról, akik csak használják az embert a maguk kénye kedvére.

Az emberi bőrbe bújt univerzális lélek felemelte hangját a teremtő házak ellen és bemutatta számukra az ember számára megfelelő létformát.

Ugyanakkor az emberi tudatlanság ellen pedig megszüntette az eddigi toleranciáját.

A teremtő házak egymással sem voltak békében. Irányítottak népcsoportokat, családokat a maguk módján. S bár egykoron pontosan a közös békéért hozták létre a közös teret, mégsem tudák megvalósítani mindazt, amely reájuk volt bízva. Önnön tudásuk volt mindig az elsődleges. Elvették vagy felfokozták a közös térben, a bent lévők számára sok nehézséget okozva.

Az idők folyamán a teremtő házak játszótere lett a világunk.

Egykoron minden teremtő ház elküldte gyermekét, hogy alkossanak közösen egy családot, amely elindítja a közös vérvonalat.

Aztán megszülettek a közös gyermekek is. A teremtői házak vetélkedése továbbra is megmaradt. Mint a mitológiában az istenek vetélkedése. A közös gyermeket pedig majdnem megfojtották közben. A gyermek pedig fejlődött, tanult, elesett és felállt.

Most bemutatja tudását teremtői felé.

Itt szeretnék emlékezni egy teremtői házra, amelynek már a helye is csupán az üres semmi állapota.

Oly rég eltünt, leégett, hogy már a hangjai is elhalkultak teljesen az éterben.

Áldozata megállította azt a féktelen pusztító erőt, azt a “vírust”, amely minden más házat is a kihalás szélére vitt volna.

Világunkban ennek emlékezete Lemúria lenyomataiban van jelen. Valódiságára csupán az onnan érkezett lelkek emlékeznek, bár az idők végtelenjében már belőlük is elkopott a valóság.

Amiért mindezt leírom.

Minden lélek saját gyökereit keresi, hogy csatlakozni tudjon saját teremtői házához. Oda visszaadja a tudást, és onnan támogatást kapjon a továbbiakban.

Az összekapcsolódások nagy erejű sorsrendezéseket hoznak.

Mint amikor egy hurrikán átrendezi a terepet. És itt eszembe jut a  L. Frank Baum meséje, Óz a csodák a csodája. Tele olyan szimbólumokkal, amelyeket most jó megérteni.

Ha ezt a hetet nézzük csak a változások tükrében, akkor legyünk nagyon őszinték is igazak.

Elsősorban önmagunkkal szemben.

Ez a hét nagy kihívása és rendező ereje.

Valljuk be, hogy mi nem megy és soha nem is ment. Mit hazudunk és vetítünk önmagunknak. Ne takargassunk tovább semmit.

És érdemes mások felé is megmutatni. Ez van…

Ha kellek így örülök, ha nem tovább megyek.

Mindez pontosan igaz a teremtő házak felé is. Hiszen ami kint röténik, az belül is. És fordítva.

Elég volt abból, hogy csak a felszínt kevergessük és nézegessük. Nem fog menni tovább.

Minden ami történik, okkal történik. Ha nem értjük az okot, akkor tudatosak sem vagyunk. Ha nem vagyunk azok, akkor ne beszéljünk olyasmiről, amiről fogalmunk sincs.

A teremtői házak felett működő erő már nem toleráns többé a tudatlansággal és az okoskodással szemben.

Az embernek “össze kell szednie” magát, ha vissza akarja kapni önnön lényegiségét, eredetét. Nem csak játszodás szintjén, hanem egy belső erőként.

Szóval legyünk őszinték. Minden hazugságunk hatalmas pofonként tér vissza. Ha a hit teljesen átitatta a hazugságot, akkor is. Elég sokáig megengedett volt tanulás végett hitrendszerek felépítese egy hazugságra. A 3. generáció már hitte és úgy tudta az aképpen igaz.

A tanulási folyamat a bölcsességre és a felismerésekre építette ezek lebontását. Egy részük sikerült, más részük nem. Még mindig élnek a tévhitek fenntartói, a nagy hazudók, akik világokat képesek felépíteni.

Ez is egy teremtő ház és a leszármazottjai. Ők visszavihetik ennek a fajta minőségnek az eredményeit a forráshoz.

De térjünk vissza a mosthoz.

Legyünk igazak. Adjuk meg az esélyt magunknak a hazatérésre.

Lehet ezek az összeomlások nagyon fognak fájni. De szükségesek. Ha meglátjuk a valóságot, egyszerűbb lesz élni.

Mindig voltak olyan emberek, akik képviselték az irányvonalat, amit nagyon nehéz betartani békétlen világban. Mindig tettek is róla mások, hogy a hangjuk ne sokáig zengjen. Ennek ellenére az ő nevük és hangjuk marad fenn.

Akik ellene tettek, már sehol sincsenek.

„Hét dolog van, amely biztosan elpusztít minket:

A pénz munka nélkül.

A kéj lélek nélkül.

A tudás jellem nélkül.

A hit áldozat nélkül.

A politika elvek nélkül.

A tudomány emberiesség nélkül, és az üzlet etika nélkül.”    Mahatma Gandhi