Az energia, az erőben kibocsájtott gondolat, szó, cselekvés körkörösen mozog. Élő embereken, ősök megélésein, a sorsokon halad át. Hogy mikor tér vissza a kibocsájtóhoz, azon múlik, hogy útközben az érintettek, hogyan bánnak az energiával.

A mostani időszakhoz mindez úgy kapcsolódik, hogy őseink gondoskodó energiáit csak úgy tudjuk visszafogadni, ha ráébredünk, hogy évek folyamán mennyi segítséget kaptunk tőlük. Akkor tud a kör bezárulni. Amíg fájdalmat, bűntudatot, hárítást, „jobban tudom” gondolatokat élünk meg, addig csak megérint a lehetőség, a gondolat de meg is áll az auránkban. Nem tud rajtunk keresztül a külvilágban megfoganni. Mivel ezek eléggé tudattalan energia mozgások, az emberi elme csak a felszínt nézegeti, a mélységeket, az okforrásokat nem „logikázza” össze, ezért az érzelmi reakcióink, vagy az agy által vélt jelenség magyarázatok dobálnak minket, vagy gátolnak, siettetnek vagy blokkolnak. Igazából ahogy közlekedünk a külvilágban, olyan az energiamozgásunk. Minden ami a látható világban megjelenik, az az energia mozgás következménye.

Ne panaszkodjunk, akaratoskodjunk, soroljuk a nehézségeink, hanem ébredjünk rá, hogy csak mély hálával el kellene fogadnunk értékeket. Ami jó, az természetesnek tűnik. Hogy tudunk mozogni, beszélni, látni, vannak szüleink, barátaink, tudunk gondolkodni, érezni, van hol laknunk, és sorolhatnám még. Ki mibe születik bele, az természetessé válik számára. Ha meglátja maga körül, hogy másnál ez esetleg hiány, és elkezdi értékelni, akkor ez már előre segíti őt. Mennyi mindenért lehet hálát adni? Egy tápláló ételért barátaink körében. Egy jó szóért, amit kapunk. És amit adni tudunk. Egy békés pillanatért, nevetésért. Egy tiszta érintését. Amihez nem fűzünk fertőző gondolatokat. „biztosan azért mert…”, ” úgyis elmegy… , „elveszítem”, „nem is szeret”, ” tegnap még milyen csúnyát mondott”. És lehetne sorolni. Ezek a félelmek el is veszik a pillanatok szépségét. És elveszik az ősök érintését is.

Még soha nem volt ennyire nyilvánvaló számomra mint ebben az évben, hogy az ősök és utódaink élnek a jelen pillanatainkban. Tapasztalatok és lehetőségek mintái töltik ki az auránkat. Mintha a testünkben élnének az időutazók.

Igazából világéletemben olyan beszélgetéseket folytattam elhunytakkal, mint ahogyan egy élővel beszél az ember. Már amikor megkerestek. Vitázni, bizonygatni valamit, kérdezni stb… Igy utólag átlátva mindig is a halált szerettem volna érteni. A halál minden szintjét. Igazából minden tudat forrás, legyen az isteni, istennői, angyali, démoni, teremtői, vagy ezek szintjei, mind mind olyan mintákból adódnak össze, ahol a hasonlóság miatt összerendeződnek  bármikor és bárhol élt sorsokban létező lélekrészek.  Amikor már nem kötődnek fizikai valósághoz, mert megkönnyebbülnek a megoldatlan helyzeteiktől, kapcsolódnak saját forrásaikhoz a vonzás révén. Ezek a források segítik a sajátjaikat, ha a fizikai világban élő kikeveredik a saját tagadásaiból. Egy sors több forráshoz is kapcsolódhat, ha faji keveredések révén aktív lélekmintákat hordoz a sorsában bármi céllal is.

Mostanában a beszélgetéseim másképpen zajlanak. Csak hallgatom, amit rám bíznak. Fogalmam sincs hogyan lehet kivitelezni mindazt, amit elmondanak. Nem tudom, hogy az élők világa mit reagál minderre. De már nem vitázok. A rendszer szövevénye úgyis elsegít odáig, ahogy eddig is tette. Eddig az ellenállásom is benne volt. Nem is akár mennyire. Az ellenállás nem tud áramlásba helyezni. Csak követelések vannak szellemi szintekről, de segítség nincs. Mert nincs befogadás a bizalmatlanság miatt.  A rossz kommunikáció eredménye, hogy tévutakra lehet kerülni, félreértésekbe bonyolódni. A kommunikáció nagyon megváltozott a szellemi világokkal az elmúlt években. Kölcsönösen.

Sokszor volt úgy, hogy átvittek rajtam gyorsan és határozottan olyasmiket, amikre ha kapok pár percnyi időt, akkor világgá futok. Helyzetbe hoztak. És megtapasztalhattam, hogy bármi lehetséges, ha ott a szellemi támogatás. Mert megérett az idő és a lélekrészek  közössége valamire.

Néha elgondolkozom rajta, hogy igazából bábként működök? És ez csak ennyi?

Valahol igen. De igazából nem. Tudatosan tudom az okot és a következményt. Amíg tudattalanul működtem, addig báb voltam. Most tudatosan teszem ugyanazt. És így sokkal jobb. Nem vergődök és kínlódom annyit a nyomás alatt. Értem amit rám bíznak, valamennyire látom a helyét a nagyobb rendszerekben. Már amennyire az emberi szintünkön lehet látni. És azon belül is, amennyi nekem megengedett. A nem tudatos ember nagyon könnyen megvezethető. Hinni szeretne a csodában, a könnyen megkapható dolgokban, a csak úgy megjár történetekben. Vannak a manipulatív emberek és vannak a hiszékenyek. Igazából egyik sem tudja mit cselekszik. Csak kis részt lát át. A tudat rövid távú memóriáját és az akaratot használja. De persze sokan megélnek mindebből. Az már nem kérdés számukra, hogy a gyermekeik, unokáik vajon hogyan fogják a következményeket megélni, túlélni. Mindez nagyban is működik. A Föld kifosztása, hogy most azonnal meggazdagodjon valaki valamiből, nagyon nyilvánvaló lett. Emberek szolgaságba hajtása, élhető idejüktől való megfosztása nyilvánvaló lett. Mégis nehezen tudatosodik az ember. Nem lát tovább egy hétnél saját érzelmi kavargása miatt. És az egy hét már jó eredmény.

Nemrég hallottam egy elméletet, mely szerint a gyermek az első éveiben megnövelheti az agyi kapacitásának kihasználtságát. Eleve megdöbbentem, hogy ezt csak most mutatták ki? Hiszen ezt tesszük. Ekkor tanulja meg a gyermek a fizikai létezésben való tudatosodást. A határait, lehetőségeit, érzelmi reakcióit, mozgásokat, világhoz való viszonyát lehet alakítani, formálni, ami tágítja a tudatot és ezzel az agyi kapacitást.

Viszont a cikk azt mondta, hogy tanuljon nyelveket, bármit nyomjanak a felnőttek a gyermek fejébe, mert szívja mint a szivacs. Csak arra nem gondoltak, hogy így egy okos ember lehet, aki érzelmileg labilis, frusztrált, nincs tisztába emberi mivoltával, nem tud kapcsolatokat építeni elvárások nélkül. És igazából a szülők ezt tették a most felnövő generációval. Úgy vélik minél több az elméleti tudása a gyereknek, annál jobban megél majd. Ami egy fél igazság. Önismeret és önkontroll nélküli okos embernél veszélyesebb és pusztítóbb nincs. Lelkileg vagy fizikailag teszi tönkre a körülötte élőket, hiszen a tudása révén hatalma van. Az első 6 évben a gyermeknek önmagát kell megtanulnia és a kapcsolati rendszerekben való viselkedést. Játszani a külvilággal. Ez kitágítja a tudatot, és onnantól a gyermek pontosan tudja merre haladjon a sorsában. Nem felejti el önmagát.

Ez fordítva működik nálunk. A tudat összeszűkül a gyermek 6 éves korára és elfelejti ki ő valójában. Viszont lehet hogy 3 nyelven beszél, számol, olvas, számítógép és telefon zseni. És ez után egész életében  önmagát keresi. Nem ismeri testét, lelkét, működésének mikéntjét.

Tudatosodásunk  az  apró pillanat meglátása és rendszerbe helyezése is.  Ha az agyunk nagyobb része aktív az átlagnál, akkor ez úgy tud működni, mint egy autista embernél. Összelát egy folyamatot. Ha mindehhez az érzelmi világunk agyi része is rendben van, akkor tudatosan élünk, és nem a mátrix mozgat bábként.

Kilépni a mátrixból nagyon nehéz. Szembe kell menni a megszokott világgal. Ugyanakkor valamennyire mégiscsak részeként maradni. Egész eddig önmagunkat ismerhettük meg, ha rászántuk magunkat. Most már a nagyobb rendszerekhez kapcsolódást, a tudat erős tágulását tanulhatjuk, élhetjük meg. Ezzel agyunk eddig passzív részei is felébrednek. Fül, fogak, szem, agyi nyomás, nyakcsigolyák kerülnek energia alá. Érdemes nyak tornát végezni. Fogakat rendbe tetetni.

Ez az üzenet lehet kicsit összetett, de összefoglaló is. Így adta magát.

Egy nagy fejezet végére érünk ebben a hónapban.