Ez az időszak már az elengedéseké. A nap nap pedig a rendrakásé.

A polaritás energiáit hordozó napokon meg lehet találni és át lehet alakítani mindazt, amely teherként van jelen nálunk és már tanító hatása sincsen. Tiszta minőségű energiává lehet alakítani, hogy betöltsön egy űrt, amelyet egész életünkben a magunk módján foltozgattunk valahogy. A teher energiája csak tanító jellegű, nem tölti be a hiányt.

A múlt árnyai, őseink beragadt negatív töltései, hiányos test-lélek kapcsolataink rendezésének a végére értünk olyan életterületeken, amely az alapja a sorsunknak. Már csak el kell engedni mindazt, amit ez az évünk mutatott minden irányból számunkra.

Ezek az energiák kifelé áradóak első lépésben.

Második lépésben az auránk összébb rendeződik.

Ha meditációban ráhangolódunk, mindezt úgy lehet elképzelni, hogy elkezdünk önmagunkból kitenni ezt az. DE mindig úgy, hogy kérjük, kerüljön a helyére, ha nem a minénk térjen vissza a gazdájához, vagy ha  másnak erre szüksége van, vagy alakuljon át pozitív energiává, ha már képes ez az energiaforma a megértések miatt átalakulásra.

Soha ne hagyjunk kilépő energiát rendezetlenül, mert áldozati mintát erősen hordozók felvehetik, és belerokkanhatnak.

Például, ha ez az évünk nagyon tükrözte számunkra, hogy nőként a férfi támasz nem tud biztonságot adni, vagy férfiként a nő mellettünk nadrágot hord, és elveszi a férfi energiát, vagy az önértékelésünk sérült vagy éppen kapott igazolást, akkor ezeken a területeken kell megkérni őseink árnyait, hogy a közös fejlődés érdekében leljék meg lelki békéjüket, ismerjék fel az élő tapasztalataiból saját megoldásaikat, és lépjenek tovább.

Az aura összerendeződés a leváló, átalakuló árnyak nyomában történik.

Minden sorsnak megvan a maga információs kapcsolódási rendje. Az árnyak megbontják ezt a rendet, az információk nem képesek összerendeződni. Ha ezernyi szeletként, korongként vizsgálnánk az auránkat, akkor látnánk, hogy a szeletek el vannak csúszva egymáson, közöttük oda nem való anyag rejtőzik, némelyik szelet hiányos, törött , vagy éppen madzagon rángatják, stb… Így aztán a sorsunkban nem jutunk hozzá a saját információinkhoz, mert valahol elakad. Testünk szétesik, mozgásunk bizonytalan, idegrendszerünk zaklatott.

Kérjünk. Mondjuk ki magunkban mit szeretnénk.

Az agyunk irányítja a testünket, és az agyunkban ott a szellemi rendünkkel való kapcsolat is. Így amikor kérünk, akkor eljut az információ mindenhová, ahová az agyunknak kapcsolata van. Most csak erre van szükségünk.

Kérjük, hogy a sorsunkat akadályozó árnyak, vagy élők váljanak le rólunk.

Használjuk a tükröt önmagunk látásához, hiszen ez a tükröződések napja is.

Lássuk, ahogy a tükörben testünk szeletkéi egymásra csúsznak, illeszkednek egymáshoz, színek fordulnak össze egymást kiegészítve. A kilépő energiához kérjünk segítséget, hogy legyenek átvizsgálva.

Semmit nem vihetnek el, ami a miénk. Csupán a megtapasztalások információit, hogy ők is tudjanak rendeződni önmagukban.

Ha egy kilépő energia át tud alakulni pozitív töltéssé, akkor az minket is feltölthet, hiszen komoly részünk volt a megtapasztalások miatt az ő felismeréseiben.

De ahány sors, annyiféle energia forma lehet. Bízzunk az intuíciónkban és a Segítőkben, hogy minden a helyére tud kerülni.

Az auránk összébb rendeződik. Ennek eredményeképpen céltudatosabbak, nyugodtabbak leszünk. És főleg békésebbek.

Nem másoktól várjuk a megoldásainkat, hanem látjuk a sajátjainkat.

Egész évben erre készülődtünk, bontogattunk, felismertünk, változtattunk, most felkerülhet az I-re a pont.

A cél, hogy szabad lélekkel tudjunk tovább lépni a következő évre. De úgy, hogy a közösség teljes jogú tagjai vagyunk, saját szabad akaratunkból. Mindezt még tanulnunk kell majd, mert a sok ezer éves lélekrabság elfelejtetett sok mindent.

Most annyi a dolgunk, hogy a múltat le tudjuk zárni úgy, hogy a tapasztalata nem égő fájdalomként, hiányként, bizonyításként, bosszúként, hanem tiszta tudásként jelenik meg. A gyermeki fájdalomba beleragadt én részünk felneveljük, hogy a sorsunknak bölcs irányítójává váljék.

A gyermeki én sérülése ebben a világban valamilyen formában létrejön, mint végzet 5 éves kor elött. Ehhez ott az alapozás magzat korban, amikor az anya és általa a magzat, megél egy helyzetet.

Ez felejtésre kerül sok esetben, mert elfojtjuk, kialakítunk a sérülés miatt egy másik Én-t.

A sérülés pillanata beleég az aurába, és érzelmeket, meg nem bocsájtást, dacot, kemény ellenállást, érzelmi drámákat, hisztiket, vagy ezek ellenkezőjét, hatalmas önkontrollt, megfelelést, kényszerességet, kiégettséget  generál. A sérült gyermek ott van a felnőtt test érzelmi világában, mint forrás.

Ha valaki nyomon kíséri a híreket, és érzelmi töltések nélkül józanul nézi, pontosan látja minden oldal hibázásait. Mindig megdöbbenek, hogy felnőtt emberek, akik felelősséget vállalnak sok emberért, miért viselkednek úgy, mint a gyerekek. De természetesen érthető, ha a nagy egész rendjében zajló történéseket vizsgáljuk.

Nagyban pontosan úgy történnek a dolgok, ahogy kicsiben, egy családban, vagy bennünk. Ugyanaz zajlik. Ami kint van a kirakatban, azt érdemes önmagunkban is megnézni.

A klikkesedés, egymásra mutogatás, kitalációk, hogy önmagunkat elfedjük, lássuk be a gyerekek sajátossága.

“Oda állok, ahol kapok csokit.  Azt mondom, amivel magamat levédem.

Rajtad ilyen olyan ruha van, akkor te ilyen és olyan vagy.

Csak ő egyedül felelős mindenért, én soha de soha.

Majd én jól megmondom ki miért hülye, én pedig miért vagyok okos.

Akkor is úgy lesz, ahogy én akarom. Juszt is.”

Vajon mikor jön rá a gyermek, hogy mindenhol van tévedés és mindenhol van igazság. Nincs fekete és fehér. Meg kell nézni és hallani mások történeteit, hogy átlássuk az egész helyzetet.

Mivel klikkesedik a rendszer, ezért nem tudnak valós igaz színek kikeveredni, mert mindent összepiszkítanak. Minden oldalon. Mindenhol, mindenki klikkesedik, szétválaszt, leválaszt.

Ami a tisztogatás eszköze kétségtelenül. Hiszen én is ezt ajánlom önmagunk rendezésére.

De mivel a tisztogatás nem “látó szemmel “ történik, ezért az érték is elveszik.

Ezért mondom azt is, hogy kérjünk Segítőket, és általános mondatokat mondjunk ki, ami nem kockásítja le a kört, pontosan a jövőt vágva le. Az ember önmagát nem látja tisztán. Az örök igazság, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze, nagyon igaz.

Népünk is egy család. Sok sok problémával, nehézséggel, a múlt árnyaival megtűzdelve. De a családot soha nem a gyerekek irányítják, hanem a bölcs öregekre bízzák a vezetést. A gyerekekben ott a bölcs lélek is, de a világunk törvényeiben, a közösségi rendtartásokban még friss születésű, és neki is megvan a maga karmája.

Ha megnézzük a mostani társadalmi viszonyokat, akkor láthatjuk, hogy sok családban a gyermek lett a meghatározó. A szülők bennük látják önmaguk lehetőségeit, egyre öntudatosabb lényüket nem tudják bölcsen tanítani. Idő, energia, és tudás hiányában, amely a 21 század elejének egyik hiánybetegsége, és újragondolásának lehetősége. Túl sok minden helyeződött ki feldolgozatlanul, felelőtlenül a külvilágba, eltorzítva annak működését.

Ahogy bent, úgy kint.

És ezzel visszatértünk önmagunk rendezésének gondolatához. A  belső gyermek sérelmének oldásához, és az ebből fakadó torzulások kiigazításához.

Rendezésekben leginkább a 40 év feletti korosztály tehet a legtöbbet. Őnáluk van már kellő mennyiségű megtapasztalás és értékelés. De ezt csak általánosságban írtam, mint törvényszerűséget.

A gyermek, a fizikai világban megélt dolgai miatt gyermek, és a megtapasztalásaiban még nem szerezett kellő információt. Ő a szüleit tükrözve látja meg saját torzulásait, hiányait. Velük kell rendeződnie, amíg mindenki az élők között van.