A mai nap az energiák önmagunk felé fordulóak. Jó eséllyel képet kaphatunk arról, hogy önmagunk hol korlátozzunk önmagunk lelkületéhez, erejéhez való hozzájutást, és hol sikerült már kibogozni a sorsunk a kötéshalmazok alól.

Igazából ez az egész hét az ERŐ hete. Alaposan nézzünk bele minden tükörbe, amit a külvilág és a belső érzések mutatnak.

Mivel mindenki más és más életterületen van elakadva, ezért főleg azt szemléljük, ahol tudjuk, hogy gyenge pontjaink vannak.

Az fog megmutatódni, hogy cselekvésben hol akadtunk el, mit értelmezünk még mindig félre, milyen hitrendszert támogatunk önmagunkon belül. A hét első napjai energiával telítettek, rossz és jó egyaránt energiához jut. Ezért láthatjuk meg a gyenge és az erős pontjainkat. Ezután következnek a Segítők napjai, amikor a léleksebeink, hiányérzéseink töltődhetnek. És a végén mindez erővé alakul alakul át, amely képes a sorsunkat rendezni.

Legyen ez a hét felismerésekben gazdag.

Járjunk nyitott szemmel, mert az emberek körülöttünk nem úgy gondolkodnak mint mi, a hitrendszerük más, mint a miénk. Ez nem jó vagy rossz, hanem más. Amit érdemes megfigyelnünk, átgondolnunk. Lehet mi rossznak tartjuk az ő gondolkodását, pedig csak mi nem ismerjük. Apáink, anyáink sem ismerték, így nekünk sem tanították meg. Minden, ami ebben a világban megnyilvánul, poláris. A kezdőpont, a forrás jó volt egykoron. A megtapasztalások tették, tehették másmilyenné.

Az emberi természet sajátja, hogy képes mindent a visszájára fordítani, és azt látni egyetlen igazságnak. Érdemes megfigyelni mások igazságát, megérteni annak okát. Csak így lehet elfogadás szintekre jutni.

Az ember szeret “csorda szellemben” létezni. Erre valók a tudathálók is. Nincsen ezzel semmi probléma, mert a “csorda” megvéd, melegít, segíti egymást, és van egy irányítójuk, gondozójuk. Ez kényelmes.

Fekete bárányok viszont mindig voltak. És lesznek. Ők valamiért nem fogadják el a gondozót.

Ők tudnak változtatni a világon, mert merészebbek, leválnak a csordáról. Egy idő után ők válnak gondozóvá, ha túlélték az egyedüli vándorlás rögös útjait.

Sokan vélik úgy, hogy nem jó “csordához” tartoznak. De nem lépnek ki, mert félnek attól, hogy gondozó nélkül elvesznek.

Nem is kell felkészületlenül kilépni. A “csorda” neveli egymást, tanulják az együttműködés, együttérzés szabályait.

De amikor eljön az idő, akkor menni kell.

HOgy miért is írtam le mindezeket?

Ez az év a kiválásé a “csordából”.

Vagy éppen a hazatérésé, a magányos, hosszú út után. Kinek-kinek aszerint, hogy éppen milyen helyen foglal el a tudathálón.

A testünk is elkezdett készülődni a változásra. SEgítsük élő ételekkel, mozgással, hogy kit tudja “rázni” magából a ellustult, elhalt részeket.

A vándoroktól megkéri majd, hogy végre alapítsanak otthont. Az otthonülőket pedig elindítja.

De most még gyűjtjük az erőt mindehhez, és pótoljuk a hiányosságainkat. Lassítsunk a rohanásban. És figyeljük a külvilág reakcióit. Utána pedig azt, hogy mindez milyen érzéseket vált ki belőlünk.