Nos, ez ismét egy erős nap lehet. Tegyünk mindent a helyére.

A munkahely a kölcsönös tisztelet helye, ahol együtt alkotunk.

A párkapcsolat a szövetségé, ahol mindenki a saját tiszta érzéseit adja oda a másik félnek hazugságok és színház nélkül azért, hogy közösen alkossanak egy új világképet, amelyből megszületik valami új, valami régi, újragondolva.

A barátság az őszinte egymáshoz fordulás tere, az elfogadásé.

A hitközösségek a szellemi rend tere.

A szabadidő a szellemi és lelki pihenésé, és a test ápolására való.

ÉS van még sok terület, ahol rendet kell tenni a fejünkben, és átgondolni, hogy hogyan is használjuk.

Kilépni ördögi körökből, régi kötéshalmazokból csak a belső renddel lehet. Átgondolni újra és újra, hogy melyik területen mit értünk félre, és mi olyan energiát teszünk oda, ahová nem való, és ott el is veszik.

Sok olyan erős ember van, aki rá akarja erőszakolni saját vélt rendjét a környezetére úgy, hogy őbenne nincs rend. Szellemi tere tudja, hogy mit kellene, de a hozott, az ősök által összeadott lélekmintáiban nincs rend.

Éppen ezért ne másokon kezdjük a rendrakást, hanem ott belül, saját magunkban.

Egy nagy és nagyon ősi női minta kér rendezést ennek az évnek az első szakaszában. Őbelőle sok kissebb minta származik. Én őt “Fekete özvegynek “ hívom.

Minden elveszített. Végtelen szomorúság, remény vesztettség árad belőle. Csak ül a sötét szobában, kezei az ölében összefogva, és nem mozdul. Elveszítette minden gyermekét. Vagy mások ölték meg, hogy ott üssenek rajta ahol a legjobban fáj, hol ő ölte meg őket, mert reménytelennek látta, hogy életet adhasson. Vagy nem tudta életben tartani, mert nem volt remény.

Megölte a férjét. Hol a kezével, mert sokat gyötörték, hol a magatartásával, hogy védje önmagát.

A férfitól fél. Hol a lelkét, hol a testét vették rabságba. Legtöbbször mindkettőt.

Övé a bosszú, amiért elvették a férfit mellőle. Legyen az apa, fiú vagy társ.

Elszakították mindentől, ami fontos volt számára.

Mondhatni ő a gyűjtője minden női fájdalomnak. És a fenntartója is, hisz képtelen kiemelkedni a fájdalom iszonyatából. Őhozzá tartozik a mártirság.

Ő emelkedett a felszínre, és oldást kér női sorsokban.

Itt is a belső rend kialakítása tud szépen oldani, amit a férfi “vaksága” nem tud megbontani.

A férfi látásmód és logika más mint a nőé. Mindig is más volt. Szükségük van egymásra, és tisztelniük kell egymást ahhoz, hogy a világban a tisztán látás és a belőle fakadó alkotás megvalósulhasson.

Sok magányos nő engedi el magától a fekete özvegyet, hogy a férfi oldalán ki tudjon teljesedni a közös alkotás szépségében.

Sok kapcsolatban alázott nő emeli fel a fejét és tudja kimondani belső óhajtását.

Sok férfi mód élő nő lesz képes meglágyulni és elengedni az erő férfias bizonyítását.

Éppen ezért figyeljünk saját fájdalmainkra, elvárásainkra, és nézzük őt meg a Fekete özvegy szempontjából. Vajon ő hat ránk a szavainkon és tetteinken keresztül?

Ha megleljük őt, akkor küldjünk felé emléket szép pillanatokról. Fel kell hogy emelje a fejét a reménytelenségből, és meg kell láttatni a külvilággal saját belső szépségét.