A belső feszültségek növekednek. Vele együtt lelkünk vágyainak sugallatai is felerősödtek.
Melyik mellett döntünk? Hol adjuk meg magunkat?
Igazából évek óta gyakoroljuk azt a belső erőt, amire most támaszkodhatunk. Az üzenetek, amiket átadtam nektek, mind mind annak a belső erőnek a feltámasztását segítették, amely most képes kibillenteni minket a múlt árnyainak visszahúzó hatása alól.
A környezet el fog bizonytalanítani.
A környezet tükrözni fogja, hogy ugyan már ne álmodozz, maradj a realitások talaján. Az élet szar, a Föld elpusztul, a szomszédodat kirabolták, elütötték, a hatalom úgyis megfojt, az emberek gonoszak, a hited pedig nem segít.
Sok ezekben az igazság, de csak féligazság.
Sok jó ember van, aki képes összefogásra.
Sok bölcs ember van, aki tesz az élőteréért.
Sok segítőkész ember van, akire lehet számítani baj esetén.
A hatalom ad lehetőségeket is a továbblépésre.
A hitünk pedig, ha erős az alap, megment nehéz napokon is.
Mert nehéz napok mindig vannak.
Ez egy poláris világ, iker lélekkel. Az a nem mindegy, hogy mi van túlsúlyban. Akár egy emberben, akár egy néplélekben, akár a közös a tudatban. Jézus és Júdás története tökéletes példa minderre.
Sokszor írtam már, de a Jézusi sorsban minden benne van, amire szükségünk van a megoldásainkhoz.
Ha jól szemléljük, és a mélységeket is megnézzük. Bukások, felismerések, változások, eladott lélek és annak fájdalmai, félelmek, a jóság mellett élő gonosz félelem kihajtásai, és ezek letörései, elmenekülések és helyzet felvállalások bármi áron.
Az ember legfőbb törekvése, hogy szeretetben, boldogan éljen. Sok technikát adnak el drága áron mostanság, hogy valaki ezt elérje. Van közöttük jó és van nagyon rossz technika.
Azonnal elérhető boldogság nincs.
„hagyd ott ami nehéz, csak azt tedd, amihez kedved van” „hagyd ott a családod, tagadd le a szüleid”
Menekülés, és a magával cipelt megoldatlan probléma az eredménye.
Önmagunk felismerése, korlátaink feloldása felismerések által, a belső béke elérése az egyetlen Út.
Mindehhez a tanulási lehetőséget ingyen adja a sorsunk és a család. És mindig vannak segítők, akik út közben mellénk érnek. Mint a mesékben, ahol elindul a legkisebb fiú, hogy megtalálja a királyságot és a párját, ahol és akivel boldogan él, amíg meg nem hal. Sok a rejtett kihívás, ahol emberség és bátorság kell a tovább lépéshez.
Ez a hónap hol fent, hol lent. Ugyanakkor sok lehetőség, kihívás.
Én azt tanácsolnám, legyen a fő mottónk az, hogy „legyen úgy minden, ahogy mindenki számára a lehető legjobb”.
És bízzuk a Segítőinkre a megoldásainkat. Az agyunk és a mélységekbe látásunk még szűk térben mozog ahhoz, hogy a jó válaszokat kiagyaljuk.
Ki kell tágítanunk a terünket, és ezt csak úgy lehet, ha beengedjük a fizikai szemmel nem látható Segítőinket, támaszkodunk rájuk.
Nekem egész életemben nagyon bejött a „magammal való beszélgetés, mérgelődés” . Olyankor a Segítőimmel, felsőbb fórumokkal, csillaglényekkel, elhunyt ismerőseimmel és ismeretlenekkel beszélek. Sajnos többet beszélek velük, mint élő emberekkel. Nekem a külvilág felé szólást kell tanulnom, mert abba az irányba veszett el a bizalmam. Mindenkinek megvan a kihívása.
A Most időszakában viszont fontos a belső kommunikáció. Ott belül rejlik minden számunkra igazán fontos.
Nem az őrültség jele, ha beszélünk önmagunkkal. ÖnMagunkban benne rejlik az egész világ.
Bennem ugyanazok a tőmondatok jelennek meg Beatrix álmának mindkét fele kapcsán: új lehetőség – szabadság – régi eszközök már nem működnek – vannak/lesznek újak – egyedül megvalósítandó, ‘felsőbb’ irányítás nélkül.
Ez most mindannyiunkra érvényes, helyzet általi feladat.
Fontos az elfogadás, és az ebből fakadó cselekvés. Aminek nem követelménye a miértek megértése, de nekem pl. sokszor megkönnyíti az elfogadást.
„és a mélységeket is megnézzük”
nekem most sikerült, és igen komoly tapasztalásokkal lettem gazdagabb általa.
Valamint tudom nem politizálunk…
De most olvastam hogy Romániában egy Ludovic Orban nevü embert választottak miniszterelnöknek. A Román és a Magyar Orbán is 1963 májusában született. Ennek van bármi jelzésértéke, jelentősége, vagy csak egy fura véletlen?
Kedves Évi!
Ismét álmodtam, és nem tudom mit jelenthet.
Álmomban a munkahelyemen voltam (se a munkahely se a környéke nem olyan volt mint igaziból) Csak a kollégáim voltak ugyanazok. A főnök elment 3 kor, s nekünk még volt egy óránk, senki sem akart már dolgozni igy én is ugy gondoltam átugrok a szembe lévő kisboltba. Szószerint három ugrással értem át az uton félig lebegve. ilyen kirakatos kisbolt volt, nézem a sütit, a kólákat a jégkrémeket és alig volt választék, mindenből csak olyan amit nem szeretek. Nagyon berágtam és gondoltam beolvasok az eladónak, aztán arra gondoltam hogy hagyom a fenébe és lelépek köszönés nélkül. De akkor odalépett az ablakhoz egy kedves mosolygós eladónő (aki mintha ismert volna) és mondta hogy most nincs már semmi de várjak mert ad valamit. És leszámolt a pultra 15000 ft ot meg egy kis aprót. Én meg csak lestem. Mondta tegyem el, nem kér érte semmit, most jol ment a bolt nekem adja. Továbbra is kételkedve kérdeztem hogy nem e kell neki? Nevetett és visszakérdezett hogy mit csináljak vele vegyek belőle sajtot? 😀 Igy megköszöntem és begyömöszöltem a táskámba a pénzt,közben ő a kirakaton lehuzta a redönyt. majd visszafelé a munkahelyemre, már egy ugrással átlebegtem az ut felett.
A látásomra kódolok pár napja azt olvastam valahol a rövidlátás a jövötöl való bizonytalanság félelem, igy ezt oldom. Ehhez tartozhatott az álom is.
Közben tegnap vettem két uj madarat, (egyikük (Pennant papagáj- épp 15 000be került, az álom miatt mondom) Páromnak kicsit bedugult az orra, s második körben arra kodoltam nehogy kiujuljon az allergiája. Reggel meséli hogy álmodott. (Nagyon nagyon ritkán emlékszik csak az álmára) Azt mondja a konyhában föztem s közben ez a madárka egyszercsak kiszabadult a ketrecből és a kezére szállt. Kiszaladt hozzám elmesélni, de nem hittem neki, s ráfogtam biztos ő engedte ki. Igy visszatettük a röpdébe, és együtt ültünk figyeltük őt, hamarosan megint jött szétfeszitette a csörével a hálót és repült a kezünkre ujra.
Már lassan meg sem tudom számolni hányszor volt olyan álmom, többször le is irtam hogy hol ez hol az a madár kiszabadult a röpdéből, de az hogy ő is ezt álmodta főleg meg hogy emlékezett is rá mégfurcsább 🙂
Megerősödött-e már annyira a Bizalom [önmagunkban és a MEGTARTÓINKBAN], hogy már képes ez továbbvezetni, vagy még mindig képes a félelem „irányítani”?
Sokan itt a „munkahelyünk” [most élt életünk] „utolsó órájában” [egy nagyobb változáshoz közeledve] nagyon sok segítséget kapnak ahhoz, hogy a Bezárult [vagy akár Megtört] ön-részeiket kioldják, felszabadítsák és a helyére-igazítsák.
Nagyon sok Megtörés és Bezáródás ered abból, hogy élet-sértés vagy erőszak elkövetőjévé vagy elszenvedőjévé váltunk.
A kiteljesedés érdekében a segítőink [a Megtartóink] „átvezetnek” az út „túloldalára” [egészen közel a saját Életünk Forrásához], ahol Ellenőrzik, hogy készen állunk-e már arra, hogy újra egyek legyünk a Bezáródott ön-részeinkkel.
Van-e bennünk már elég Bizalom és Tudatosság ehhez?
Felismernénk-e sajátunkként a Bezáródott ön-részünket?
Van-e elég Elfogadás bennünk ahhoz, hogy újra teljessé lehessünk?
Készek vagyunk-e begyógyítani a kiszabadult ön-részünk még élő fájdalmát?
Van-e türelmünk ehhez (és kellő alázat mindehhez)?
Bízunk-e a társunkban, aki mellettünk van azért, hogy segítsen végighaladni az Igazodás legfájdalmasabb szakaszán?
A BIZALOM a MEGTAPASZTALÁS alapján tud FELÉPÜLNI újra…
A kalitkában vagy röptetőben lévő kismadár lehet Bezáródott Lényegi (szellemi) vagy Lélek rész. Hogy mennyire élettel-teli / mozgékony / találékony, jelezheti, hogy mennyire áll már készen az eddig eltávolodott / bezárult ön-rész a „hazatérésre”. Valószínűleg a „kiszabadulás” után kell egy kis idő, amíg szépen a helyére igazodik minden (ön)rész. Elfogadás és Bizalom nélkül nem lehetséges visszafogadni az eddig eltávolodva volt ön-részeket.
Az ilyen (ön)igazodások kezdetben sok erőt igényelnek, és ezért a segítőink (már előre?) gondoskodnak arról is, hogy „feltöltődjünk”, megerősíthessük önmagunkat
(1) valami olyan tevékenységben, amiben örömünket találjuk
(2) vagy ha fáradtak / frusztráltak vagyunk ilyenhez, akkor valami olyan „közvetlen úton ” (képként erre utalhatott a pénz), amelyet képesek vagyunk befogadni és magunkban megtartani (begyömöszölni a táskába)].
Talán kapcsolódhat az előzőekhez az álmomban megtapasztalt:
Korábban is álmodtam olyat, hogy egy „óvodában” vagy „iskolában” (valamilyen kisebb, zártabb jellegű helyen) voltam, és ott „tisztálkodtam”, vagy épp kerestem a mosdót (és wc-t)(mert már sürgető dolgom volt), de nem találtam (vagy nem találtam megfelelőt, „igazit”).
Most inkább egy több helyiségből álló barlang-szerűben éltem át ugyanezt (vagy egy romossá vált régi épületben). Voltak benne élhető részek, és korábban több szintből is állhatott, de most nem lehetett átjárni másik szintekre (a lépcsők romosak, hiányosak voltak).
Ebben a helyzetben most egy nőibb minőséget érzékeltem, és nem volt egyedül, sok segítő sürgött-forgott körülötte, de ő nem értette igazán, hogy mi is történik. „Engedte” ugyanakkor, hogy „haladjon az eseményekkel”.
„Tudta” ez a női minőség, hogy „esküvőre / menyegzőre” készül(nek), és valószínűleg ő lesz a menyasszony. A segítők „igyekeztek”, hogy „minden a helyére kerüljön” akkorra (kint és bent), amikor elérkezik a menyegző pillanata. A női minőség egyre több részletet kezdett megérteni abból, ami körülötte zajlott (MIRE és MIÉRT figyeljen).
Ezek az érzékelések arra mutathattak, hogy egyes Bezárult (ön)részek hogyan készülnek fel a „hazatérésre” (a Bezáródásból való kioldódásra). [Amikor már KERESI a megtisztulás / megkönnyebbedés lehetőségét a bezáródott ön-rész, akkor elkezdődhet a felkészítése a hazatérésére.]
Azt is érzékeltem, hogy most ebben a barlang-szerűvé vált (még kijárat nélküli) (Bezárult) belső térben „három mosógép is működött” (elindult egyfajta belső megtisztulás), és sok segítő sürgött-forgott, hogy előkészítse a „menyegzőt” (a hazatérést, egyé-válást, kiteljesedést).
Ebben a helyzetben „egykedvűnek” érzékeltem a „menyasszonyt”, kicsit talán ahhoz hasonlított, mint amikor egy altatásból elkezd felébredni valaki. Nem volt benne „nagy kedv” a menyegzőhöz, de az Elfogadás érzékelhető volt benne (vagy inkább egyfajta felébredő kíváncsiság).
Amikor régebben egy-két pillanatra rálátásom lehetett az én Bezáródott ön-részemre, én úgy érzékeltem, mintha egy „űrben” (végtelen magányosságban és sötétben / fény-nélküliségben) lett volna, és fázott, nagyon fázott. Ennek kapcsán azt tanultam meg, hogy ha ilyen rálátás nyílhat a Bezáródásából-a-Teljességbe-Visszaigazodást-Megkezdett ön-részünkre, az megmutatja, hogy „mi hiányzott a legjobban” (mi fájt a legjobban) a Bezárult ön-résznek, „mire (milyen gondoskodásra, figyelemre) van a legnagyobb szüksége KEZDETBEN” ahhoz, hogy „visszatérhessen”.
Az, hogy a kismadár a csőrével „mindenáron” szétfeszítette a hálót, utalhat talán arra, hogy számára a legfontosabb [KEZDETBEN!] a szabadság [és a Társ Közelsége], és hogy a kiszabadulás után megpihent a kézen, utalhat arra, hogy a nyugalom és türelem nagyban segítheti a hazatérésében.
A tapasztalat az, hogy a Bezáródott ön-rész tudata és tudatossága folyamatosan halványul. A halványodás mértéke függ attól, hogy meddig volt bezáródva egy ön-rész, illetve milyen fájdalommal zárult be. Utalhat a tudatosság hanyatlásának mértékére az, hogy milyen „helyen és helyzetben” érzékeljük (bölcsőde, óvoda, iskola stb). A mostani helyzetben a menyegzőjére kezdett el felkészülni, ez már egy érettebb személyiségre utalhat (habár még csak ébredezett benne a tudatosság).
A bolt / vásár / piac képe gyakran megjelenik a bezáródásának feloldását elkezdett teremtőben.
Néha „elvesznek” a „személyazonosító iratok” vagy már „megvásárolt utazáshoz használható jegy”. Ez általában már ELENGEDETT (lezárásba vont) részekre / feladatokra is utalhat.
A „kisboltban” a segítők [soha nem tolakodóan, hanem mindig nagyon figyelmesen, előzékenyen és kedvesen (!)] keresik, hogy MIRE és MIÉRT irányul rá a figyelem, mivel ébreszthető fel a ’kedv’ (élet-kedv).
A menyegzőjére készülő menyasszony esetében is keresték ugyanezt [étel, ital, tárgy, butor, zene, tánc, ruha, frizura, kozmetikumok, illatok, színek, hangulat, tevékenység…]
Amikor régebben egy-két pillanatra rálátásom lehetett az én Bezáródott ön-részemre, én úgy érzékeltem, mintha egy „űrben” (végtelen magányosságban és sötétben / fény-nélküliségben) lett volna, és fázott, nagyon fázott.
Nálam talán az ölelés hiányzott nagyon, és az segített kezdetben a legtöbbet, hogy elfogadtam és szeretettel magamhoz öleltem a saját hazatérő ön-részemet [illetve talán pontosabb úgy, hogy magához ölelt az eddig eltávolodva-élt Lényegem… Most is emlékszem még, hogy olyan volt ez, mint a puha bársony, meleg és szeretettel-teli, háládatos, soha-el-nem-múló-örök… vigasztaló és erőt-adó… felmelegítő, átmelegítő, élettel-feltöltő… bátorító, elfogadó (és érdek nélküli, nem akart irányítani, egyszerűen csak ott volt (Van)].
A tisztulások időszakát éljük. Még nem minden egyértelmű, nem minden világos, nem minden átjárható, és nem is biztos, hogy elsőre megtaláljuk a megfelelő eszközöket, de alakul 🙂
Mindenkinek megvan a munkaterülete a sorsában, ahol tanulja a csoportlélek összefogását egy célért, saját tudását, kitartását teszi bele a munkaterület céljának megalkotásába. Önértékelésének egy meghatározott részét formálja meg. Hogyan áll ki a közösbe beadott saját tudása mellett, hogyan hajlandó együtt működni, hogyan tudja magát tovább képezni. Amíg a család terület a vérvonali karmát mutatja, addig a munkaterület a csoport lélekhez való kapcsolódást mutatja.
Az már elgondolkodtató, ha a főnök elmegy, lazul a munka. Tehát a közös cél nem motivál, mert nem vagy a helyeden. És a kollégák sem. El is mész, keresni vigasztalást. Vagyis keresel még energiát, ami átsegít a keresés idején. Dühös akarsz lenni, mert nem találsz, ugyanakkor odaadják neked elég egyértelműen, pénz formájában a hiányzó energiát, hogy tovább léphess. Életet vettél belőle ? Lehúzták a redőnyt, tehát nincs több vigasz, neked kell megállnod a helyed.
A madár, aki szétfeszíti ketrecét, és kirepül, a saját magunk erejéből elért szabadság. Kell az erőfeszítés tőled, de a párod „lát” téged, és segít. A szabadság feljebb lépés, ahonnan jobban átlátjuk a helyzetünk, a lehetőségeink, tágabb a döntési tér. Akkor emlékezünk az álomra, ha nagyon közel a megvalósulás, a felsőbb rétegekben ott a lehetőség a szabadulásra. De ne feledd, neked kell szétveszíteni a ketreced.
[Ki építette fel a kalitkát, illetve miért nincs jelen a főnök? (Vagy már nem szükséges a közvetlen jelenléte?)]
1. Amikor a kalitkát más építette fel
Nehéz (talán szinte lehetetlen) együtt-teremteni másokkal (akár a család, akár a nagyobb közösségek szintjén), ha a CÉL (1) NEM TELJESEN MEGÉRTETT (akár titkolt részek is vannak benne), illetve (2) NEM KÖZVETLENÜL A SAJÁT SORSUNKBÓL FAKAD (vagyis mi magunk nem vettünk részt a cél megformálásában, nem adtuk hozzá / bele az ’egyetértésünket’).
Az ilyen helyzet fullasztó, és ha a céllal semmiképpen sem tudunk azonosulni, nem marad más, mint valahogyan a SAJÁT ERŐVEL kiszabadulni a kötésekből.
Az, hogy a főnök „már elment”, akár olyan jelentéssel is bírhat, hogy a célt kitűző (vagy a bábja) kilépett a feladatból, és magára hagyta azokat, akiket munkába fogott. Van ilyen. És a „dolgozókkal” nem közölte, hogy megszűnt a munkájuk (így nem kell „vég-kielégíteni” őket a munkaszerződés szerint). A dolgozók először csak a munka lazulását érzékelik, és csak valamivel később ismerik fel azt, hogy már nem kapnak „fizetést”, és ottmaradtak egy folyamatosan (!) erő-vesztő helyzetben, amiből mielőbb szabadulniuk szükséges.
2. Amikor a kalitkát magunk építettük fel
[Ahogyan Évi írta] Máskor azért érezhető fojtogatónak a helyzet, mert bár a cél a saját sorsunkból fakadt, MI TÁVOLODTUNK EL a saját ön-jellegünktől, és ezért „nem vagyunk a helyünkön / nem találjuk a helyünket a közösségben sem”. Ilyenkor a KÖZÖSSÉG FELŐL (vagy a KÖZÖS CÉL MEGVALÓSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN) érkező támogatást sem tudjuk a legtöbbször megérteni és befogadni. Ilyenkor az egyetlen lehetőség a belső (ön)igazodás [a meglévő saját erő és tudás ’cél-tudatos’ használata].
Ahogyan kiszabadulunk a magunk építette kalitkából, úgy válik egyre érthetőbbé, hogy a (kisebb, majd a nagyobb) közösségeinkben mi a saját vállalásunk, mit és miért adunk magunkból hozzá egy cél eléréséhez. Ilyenkor megértetté válik az is, hogy ’miért boldogság a számunkra’ a közösség célja, és mivel megtaláltuk benne a boldogságot és örömöt, nem szükséges a főnök közelsége / ellenőrzése.
Kicsit nehezebb a helyzet, ha mindkettő nehezíti a mindennapokat.
Sokan keresik / építik az ilyen helyzetekből a ’hazavezető utat’, és az ön-érvényesítés (megnyilvánulás) harmonikus útjait: amikor már tudjuk a felelősségét annak, hogy mikor szükséges a TAPASZTALATAINKAT és MEGÉRTÉSEINKET a TÁRSAINK számára is megismerhetővé tenni (akár figyelmeztetni egymást valamilyen veszélyre)(vagy felhívni a társak figyelmét valamilyen megnyíló új lehetőségre).
Valójában maga a ’csoda’, hogy egy-egy helyzetnek mennyi színe / gazdagsága / új lehetősége van — és hogy mindannyian legalább egy kicsit másként is látjuk, mint a többiek. Sokat lehet tanulni abból, ha (oda)figyelünk egymásra.